A véleménynyilvánítás szabadsága olyan jog, amelyet becsben kell tartanunk, és meg kell védenünk

Az erőszak egyre inkább a közösségi hálózatok motorjaként jelenik meg. Ez szóbeli vagy fizikai erőszakhoz vezethet bármely autoritással szemben, legyen szó akár politikai, rendőri, intézményi hatóságokról vagy magánszemélyekről. Úgy tűnik, mintha a közösségi médiában mindent el lehetne mondani, minden védhető lenne, akár igaz, akár nem. Például bárki legitimnek állíthatja be személyes elégedetlenségét, és akár odáig elmehet hogy lekever egy pofont a francia államfőnek.

Ön, mint az „Alapvető jogok és jogállamiság” ad hoc csoport elnöke, mit gondol ezzel kapcsolatban? Hol kell meghúznunk a határt az alapvető jogok és az egyéni szabadságjogok, azon belül a véleménynyilvánítás szabadsága terén?

Cristian Pirvulescu: A véleménynyilvánítás szabadsága demokratikus társadalmaink központi eleme. Olyan alapvető jog, amely nélkül a demokrácia nem gyakorolható. Szimbolikus egyébként, hogy megállapíthatjuk: mindenki, vagy majdnem mindenki követeli, még azok is, akik szándékában nem mindig a demokrácia és a mindenki számára biztosítandó emberi jogok védelme áll.

A véleménynyilvánítás szabadságának jogát azonban gyakran félreértik. Sokan úgy gondolják, hogy ez abszolút jog, és ezt az érvet használják mindenféle verbális támadás igazolására. A verbális támadások esetenként előkészítik a terepet az elfogadhatatlan tényleges erőszak számára. Ezt láthattuk a közelmúlt bizonyos tragikus eseményei során, ami miatt középpontba kerül a közösségi hálózatok szabályozásának kérdése.

Jogilag az állami hatóságok feladata ezen jogok gyakorlása. Korlátozhatják a véleménynyilvánítás szabadságát, de csak nagyon kivételes esetekben és körültekintéssel; egy demokratikus társadalomban például a nemzetbiztonság, a bűnmegelőzés vagy az egészségvédelem szempontjából szükséges intézkedésekről lehet szó. Jogállamban a bíróság dolga a jogvitát eldöntése és a határ meghúzása. Sem a végrehajtó hatalom, sem az egyén vagy a csoportok nem szolgáltathatnak igazságot!

A vezetők számára egyébként nagyon csábító lehetőség, hogy megkísérelik korlátozni a véleménynyilvánítás szabadságát az igények és az elégedetlenség korlátozása érdekében. A korábbi cenzúra azonban már nem alkalmazható a közösségi média esetében. Így áthelyeződik a probléma a véleménynyilvánítás szabadságával összefüggő kérdésre: a tájékoztatáshoz való jogra. Napjainkban nagyon nehéz meghúzni a határt a valós tényeken alapuló információk és a különféle célok elérése érdekében terjesztett dezinformáció között.

Ami biztos: az igazságon alapuló megközelítés védelmezői – például az oknyomozó újságírók és a jogvédők – frontvonalban vannak. Ha tevékenységük nem tetszik egyes vezetőknek vagy csoportoknak, ma már – a cenzúra helyett – könnyebb őket online ostorozni, a nemzet ellenségeiként vagy külföldi ügynökökként beállítani a médiában és a közösségi hálózatokon. Erre egy közvetlen példa Daphne Caruana Galizia újságíró esete. Meggyilkolása előtt több tucat visszaélésszerű bírósági eljárásnak (közéleti részvételt akadályozó stratégiai pereknek vagy angolul „SLAPP”-nek) volt kitéve. Mivel nem tudták elhallgattatni, egyesek úgy döntöttek, hogy megölik! Az újságírók ellen Európában megjelenő erőszak még egyértelműbbé teszi, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága olyan jog, amelyet határozottan meg kell védenünk ebben az új világban.