Az EU új migrációs és menekültügyi paktumának, amelyet 2024. májusi elfogadásakor történelmi mérföldkőként méltattak, még meg kell mutatnia igazi értékét. A 2025-ben várható kihívások azonban nem könnyítik meg ezt a feladatot: a rendkívül bizonytalan geopolitikai környezetben a paktum eredendő összetettsége és végrehajtásának szoros határideje óvatosságot és alapos mérlegelést követel meg – Camille Le Coz, a Migration Policy Institute Europe (MPI Europe) munkatársának elmezése

2025 kezdete sürgető kérdéseket vet fel az Európai Unió (EU) migrációs politikáinak jövőjével kapcsolatban. Az új Európai Bizottság az új migrációs és menekültügyi paktumra vonatkozó végrehajtási tervével egyértelmű irányvonalat jelölt ki, de a változó körülmények azzal a veszéllyel fenyegetnek, hogy máshová helyeződik a politikai súlypontot, és más területekre irányítják az erőforrásokat. Az Aszad-rezsim összeomlása következményeinek és az ukrajnai háború kiszámíthatatlan kimenetelének kontextusában a közelgő németországi választások csak fokozták a bizonytalanságot. A kiszervezési modellekről szóló megbeszélések folytatódnak, de ezek az erőfeszítések gyakran elszigetelt politikai manőverekként zajlanak, nem pedig egy koherens európai stratégia részeként. Eközben a migrációt a Belarusszal közös lengyel határon továbbra is fegyverként használják, és ez az eszközként való felhasználás egyre inkább az uniós jogtól való eltérésekhez vezet. Az idei év döntő fontosságú kérdése az lesz, hogy sikerül-e az Európai Uniónak olyan megközelítést alkalmazni, amely erősíti a bizalmat és megvalósítja az olyannyira szükséges kollektív fellépést, vagy pedig fokozódik széttagoltsága.

2024 májusában számos európai politikai döntéshozó üdvözölte, hogy az éveken át tartó nehéz tárgyalásokat követően történelmi mérföldkőként elfogadták a paktumot. Közvetlenül az európai választások előtt ez a megállapodás megmutatta, hogy a blokk képes egységesen fellépni, és kezelni a legnagyobb kihívást jelentő kérdéseket is. A paktum céljai között központi szerepet töltött be a felelősségvállalással és a szolidaritással kapcsolatos feszültségek kezelése, az örökké tartó migrációs válság érzetének megváltoztatása, valamint a tagállamok menekültügyi eljárásai közötti eltérések harmonizálása. Bár az új keret nagyrészt a meglévő rendszerre épül, szigorúbb intézkedéseket vezet be, például szisztematikus átvilágításokat, megerősített határon folytatott menekültügyi és visszaküldési eljárásokat, valamint a közös szabályok alóli kivételek lehetőségét válság idején. A paktum emellett támogatja a nagyobb Európa-központúságot, a kötelező szolidaritást, az uniós intézmények és ügynökségek szerepének megerősítését, valamint a fokozott európai finanszírozást és felügyeletet.

Ez az új hitelesség Európa közös migrációkezelési képességét illetően azonban kérészéletűnek bizonyulhat, ha az európaiak 2026 májusáig nem hajtják végre az új szabályokat. Ez a szoros határidő különösen nagy kihívást jelent, mivel a paktum egy összetett rendszer létrehozását, az erőforrások mozgósítását, valamint megfelelő személyzet felvételét és képzését követeli meg, különösen a frontvonalban lévő tagállamok számára. Bár a tagállamok nemzeti cselekvési terveket dolgoztak ki, e munka nagy részét zárt ajtók mögött végezték, és a politikai üzenetek nem jutottak el a célközönséghez. Ez a hiányosság egyre nagyobb kockázatot jelent, mivel a politikai irányítás alapvető fontosságú a törékeny egyensúly fenntartásához uniós szinten.

Ezenkívül az új rendszer végrehajtásához az érdekelt felek koalícióinak létrehozására van szükség. A nemzeti menekültügyi ügynökségek központi szerepet játszanak az összetett jogalkotási szövegek gyakorlati keretekbe való átültetésében, és az uniós ügynökségek – különösen az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége – már most is kulcsszerepet kapnak ebben a folyamatban. Ugyanilyen fontos a nem kormányzati szervezetek bevonása, többek között annak érdekében, hogy kiaknázzák szakértelmüket, és biztosítsák a jogi tanácsadáshoz és az új eljárások felügyeletéhez való hozzáférést. Ezen erőfeszítések támogatásához több együttműködésen alapuló megközelítésre van szükség, beleértve a rendszeres konzultációkat, a szilárd információmegosztási mechanizmusokat és a rendszeresen összeülő operatív munkacsoportokat.

Eközben jelentős figyelmet fordítanak a kiszervezési stratégiákra is, és egyre több európai főváros tekinti ezeket az EU migrációs kihívásainak megoldásának. Az Olaszország-Albánia megállapodás kapcsán számos vitát folytattak a kezdeményezés vegyes migráció hatékonyabb kezelésére vonatkozó lehetőségeiről, és Giorgia Meloni Európa-szerte vezető szereplővé vált ezen a területen. A megállapodás azonban még nem hozott eredményeket, és jellegében továbbra is egy kétoldalú megállapodás marad, kizárva más európai partnerek hozzájárulásait. Eközben más kormányok saját alternatív modelleket dolgoznak ki (például visszaküldési központok létrehozásának ötletét), és módszereket keresnek ezek uniós szintű megközelítésbe való integrálására.

Éppen a visszaküldés témája kerül majd az elkövetkező hónapokban a politikai vita középpontjába, mivel a paktum egy része a visszaküldések felgyorsításától függ, különösen az EU külső határain visszaküldési eljárás alatt álló személyek esetében. Az Európai Bizottság és a tagállamok igyekeznek kezelni ezt a sürgősséget, miközben teret hagynak a kísérleti visszaküldési központoknak, és márciusra várhatók a visszatérési irányelv felülvizsgálatára irányuló javaslatok. Tekintettel a rövid ütemtervre, fennáll a veszélye annak, hogy az európaiak nem veszik figyelembe teljes mértékben a helyi szinten szerzett gyakorlati tanulságokat, annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedben uniós szinten előrelépés történt az olyan területeken, mint a tájékoztatás, a tanácsadás, a visszailleszkedés támogatása és az egymástól való tanulás. Emellett Európának óvatosnak kell lennie, hogy a kiszervezési modellekkel való kísérletezés ne rontsa a származási országokkal fenntartott kapcsolatait, és ne ártson tekintélyének.

Ez a kényes egyensúlyteremtés rendkívül bizonytalan környezetben valósul meg, és a paktum végrehajtását nemcsak a migrációkezelés, hanem a tágabb értelemben vett uniós projekt próbájává is teszi. A lengyel határon kialakult helyzet különösen rávilágít a kötelező erejű szabályok ellenséges szomszéd nyomása alatti fenntartásával kapcsolatos sajátos kihívásokra. Ami Szíriát és Ukrajnát illeti, az európai fővárosoknak fel kell készülniük az előre nem látható fejleményekre. Az elkövetkező évben döntő fontosságú lesz az erős uniós szintű vezetés előmozdítása az új szabályok végrehajtása és a közös megközelítéshez igazodó és azt megerősítő innovációk további feltárása érdekében. Ez azt jelenti, hogy az erőfeszítéseket a kiemelt országokkal való reziliens partnerségek kiépítésére kell összpontosítani, és el kell kerülni, hogy az erőforrásokat politikai manőverek céljából átcsoportosítsák.

Camille Le Coz a „Migration Policy Institute Europe” társigazgatója, amely egy brüsszeli székhelyű kutatóintézet. Célja a bevándorlás, a bevándorlók integrációja és a menekültügyi rendszerek hatékonyabb kezelése, valamint az újonnan érkezők, a bevándorlói háttérrel rendelkező családok és a befogadó közösségek boldogulásának elősegítése.