Tetjana Oharkova cikke

Idén március elején nehéz szívvel hagytam el Kijevet. Két napra Franciaországba utaztam, hogy részt vegyek egy Ukrajnáról szóló szimpóziumon. Így aztán nem tudtam jelen lenni egy fontos kijevi megemlékezésen. Barátunk, Szvitlana Povaljaeva költő a főváros középponti terén, a Majdanon tartott legidősebb fia, Vaszil számára búcsúztatót, aki 28 éves korában esett el a harcokban. Öccse, Roman, 2022 nyarán, a harkivi régió felszabadítása során vesztette életét. Mindössze 24 éves volt.

Görcsbe szorult gyomorral szálltam fel a vonatra. Három gyermeket hagytam Ukrajnában. Nem ez volt az első alkalom, hogy a háború idején egy rövid időre külföldre utaztam, de most elfogott a rettegés.

Tudtam, hogy az orosz ballisztikus rakéták közvetlen fenyegetése esetén a telefonom figyelmeztető rendszere nem fog pirosan jelezni. Néhány napig 2000 kilométerre leszek az otthonomtól, és nem tudhatom majd, a lányaim biztonságban vannak-e. Ez a tudat elviselhetetlen volt.

Ha a figyelmeztető rendszer kudarcot vall, annak az az oka, hogy az Egyesült Államok leállította az Ukrajnának szánt hírszerzési információkat, többek között azokat is, amelyek időben észlelik az orosz területről induló ballisztikus rakétákat. Felfüggesztették a katonai segítségnyújtást is, éspedig annyira, hogy megtiltották a már Lengyelországba küldött felszerelések leszállítását.

Pár nappal később visszatértem Ukrajnába. Ezalatt tárgyalásokra került sor az ukrán, az amerikai és a szaúd-arábiai delegáció között. Ukrajna készen állt a teljes, azonnali tűzszünetre – azzal a feltétellel, hogy Oroszország is így tesz. Donald Trump elégedett volt. Újraindították az amerikai hírszerzési információkat, valamint a Biden-kormány által jóváhagyott katonai segítségnyújtás is megérkezett.

A bizalom azonban szertefoszlott. Amikor elárulnak bennünket, nehéz úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.

Vajon Európa is elárulva érzi magát? A NATO által amerikai vezetéssel biztosított védőernyő kora lejárt. Az Amerika elsőségét zászlajára tűző tömeg hátat fordított nekünk. Tervük az, hogy minimálisra csökkentik az európai katonai és humanitárius jelenlétet, és kiemelik diplomáciai és gazdasági elszigeteltségéből Oroszországot, az agresszort.

Ha Trump a lehető leggyorsabban és bármi áron tűzszünetet szeretne Ukrajnában, az azért van így, mert nem tulajdonít jelentőséget az ukránok sanyarú sorsának. A célja mindössze az, hogy minél kevesebb kiadás terhelje az Egyesült Államok költségvetését. Az Egyesült Államok már nem vesz részt olyan találkozókon, mint amilyet a Ramstein légi támaszponton tartottak, és az idei évre nincs tervben további amerikai katonai segítségnyújtás sem.

Az Egyesült Államok kormányát nem érdekli, hogy a béke ára az, hogy Ukrajna vereséget szenved. A megbízottak, Steve Witkoff és Keith Kellogg által előterjesztett tervek szerint Ukrajnát két vagy három külön részre kellene felosztani – a háború utáni náci Németország mintájára. Mintha Ukrajna lenne az agresszor, aki elvesztette a háborút.

De Európa szintén veszélyben van. Trump azért akarja csökkenteni az amerikai csapatok számát Európában, és azért követel minden egyes NATO-tagtól 5%-os hozzájárulást a védelmi költségvetéshez, mert úgy gondolja, hogy Európa védelme az európaiak problémája.

Oroszország pedig figyel. Oroszország számára amerikai vezetés nélkül a NATO nem jelent sem védelmi erőt, sem visszatartó erőt. Mennyi időbe telik a „védelem Európája” kiépítése – egy olyan Európáé, amely képes önállóan garantálni saját biztonságát? Ha ez a kérdés túl elvontnak tűnik, próbálják meg megválaszolni a következőt: Európából ki fog a balti államok védelmére kelni, ha Oroszország támadást indít a 2025 szeptemberében Fehéroroszországban tartandó gyakorló hadműveletek nyomán?

Amerika árulását követően Európa egyértelmű válaszúthoz ért: ma úgy védi Ukrajnát, mintha önmagát védené, vagy holnap a saját területén néz szembe az orosz hadsereggel. A harc nem lesz könnyű, de a csatát nem lehet már annak kezdete előtt elveszíteni.

Március végén megakadt a szemem egy ukrán közvélemény-kutatáson. Az ukránok több mint 80%-a kész folytatni az Oroszország elleni küzdelmet, még az Egyesült Államok támogatása nélkül is.

Kíváncsi vagyok, Európából hányan állnak mellénk.