Elena Calistru cikke

Európa gazdasági struktúráját próbára tették a közelmúltbeli válságok, és ennek legnagyobb terhét a hétköznapi emberek viselik. „Válságok nélkül” című véleményünk egy olyan gazdasági modellt vázol fel, amely megvédi az egyéneket és a vállalkozásokat ahelyett, hogy kitenné őket a gazdasági viharoknak.

Három gazdasági szükségszerűséget kell kiemelni:

Először is a gazdasági előrejelzésnek a visszamenőleges elemzésről a prediktív beavatkozásra kell áttérnie. Amikor az infláció bekövetkezik, először a konyhaasztalon jelentkezik, csak utána ér el a gazdasági irányítópultokhoz. Kifinomult korai észlelő rendszerekre van szükségünk, amelyek azonnal azonosítják az ellátási szűk keresztmetszeteket és ártranszmissziós anomáliákat, mielőtt azok megfizethetetlen fűtési számlákat és élelmiszerárakat eredményeznek. A gazdasági sokkhatásoknak leginkább kitett háztartások éppen azok, amelyek a legkevésbé képesek felszívni ezeket a hatásokat – ezeket a sebezhetőségeket a célzott védelem biztosítása érdekében részletesen fel kell térképezni.

Másodszor a fiskális rendszernek a vészhelyzeti reagálásról át kell térnie a beépített stabilizációra. A NextGenerationEU figyelemreméltó, de rögtönzött jellegű volt. A civil társadalom felügyelete mellett működő állandó költségvetési stabilizációs mechanizmusok biztosítanák, hogy a válságra adott válaszok megvédjék a leginkább veszélyeztetetteket. Ha a gazdasági kormányzás figyelmen kívül hagyja az elosztási hatásokat, az ebből eredő társadalmi nyomás aláássa az általunk kiépíteni kívánt rezilienciát. Az uniós finanszírozás szociális feltételrendszerét nem szabad bürokratikus akadálynak tekinteni – ez biztosíthatja, hogy a gazdasági növekedés mindenki számára jobb életszínvonalat eredményezzen.

Harmadszor a piaci integrációt ott kell felgyorsítani, ahol az a fogyasztók számára a legnagyobb jelentőséggel bír. A versenytársakét jelentősen meghaladó energiaköltségek nem csupán makrogazdasági mutatókat jelentenek, hanem havi számlákat is, amelyek Európa-szerte nyomást gyakorolnak a háztartások költségvetésére. A határokon átnyúló infrastruktúrába és az energiapiaci integrációba történő stratégiai beruházások nemcsak elvont gazdasági célkitűzések, hanem kézzelfogható segítséget jelentenek a megélhetési költségek nyomásával szembesülő családok és vállalkozások számára.

A civil társadalom hozzájárulása nélkül kidolgozott gazdaságpolitika olyan, mint helyismeret nélkül navigálni – technikailag lehetséges, de gyakorlatilag butaság. Ha a szakpolitikákat azoknak a teljes körű részvételével dolgozzák ki, akik megtapasztalják azok következményeit, azok mindig jobb eredményeket hoznak. Nem a formalitást jelentő konzultációkról van itt szó, hanem arról, hogy a teljes szakpolitikai ciklus során hasznosítani kell a szervezett civil társadalom kollektív intelligenciáját.

Európa versenyképes szociális piacgazdaságát korszerűsíteni kell, nem pedig magára hagyni. A versenyképesség és a polgárok védelme közötti választás kényszerével azok érvelnek, akik korlátozott gazdasági képzelőerővel rendelkeznek. Az előttünk álló kihívások olyan intézményi kreativitást igényelnek, amely a gazdasági rezilienciát és az emberek jóllétét helyezi az európai gazdasági kormányzás középpontjába.