Az új év kezdetével Franciaország vette át az Európai Unió Tanácsának elnökségét. A kezdetektől fogva ambiciózus elnökségi program fő eleme, hogy új növekedési modellt keressen az Európai Unió számára. Mindez nagyon fontos a folyamatos változások által jellemzett jelenlegi időszakban.

Mindig is szükség lesz a növekedés fő összetevőire – az oktatásra és a készségekre, a vállalkozói tevékenységre és a finanszírozásra –, illetve a szilárd intézményekkel rendelkező, jól működő államra, de a meggyőző és tartós növekedéshez háromszorosan is változtatni kell a taktikán.

A jó eredményekhez a verseny helyett politikai együttműködésre van szükség. A versennyel kapcsolatos koncepciók és az egyenlő versenyfeltételek jelentik a jelenlegi nemzeti és nemzetközi szabályozások zömének alapját. A globális technológiai óriások megjelenése és Kína globális piacokra való belépése azonban azt jelzi, hogy nagyon nehéz biztosítani és fenntartani azokat a feltételeket, amelyek mindenki számára garantálják a tisztességes versenyt. Az egyenlő versenyfeltételek koncepciója azt feltételezi, hogy mindannyian egyenlőek vagyunk. Bár azt szeretnénk, hogy ez így is legyen, a helyzet az, hogy nem minden ország egyforma. Azzal, hogy egyenlő versenyfeltételekre törekszünk, éppen hogy figyelmen kívül hagyjuk ezt. Az együttműködés és a koordináció célja viszont, hogy olyan eredményeket érjünk el, amelyek mindenki számára elfogadhatóak. A döntéshozatal során a támogatásra kell áthelyezni a hangsúlyt.

Például az EU is sokkal többet nyerhet azzal, ha összehangolja belső intézkedéseit és egységesen próbál fellépni a külpolitikában. Az EU határozott, gyors és egyértelmű válaszlépéseket adott a világjárvány okozta válság idején – különösen a pénzügyi válság idején tapasztaltakhoz képest –, és ez megmutatta, hogy milyen hatékony együttműködés érhető el a jó eredmények elérése érdekében.

Zöldítés, de nem zöldrefestés. Az EU – minden kétséget kizáróan és alapos indokkal – hihetetlenül ambiciózus célokat tűzött ki éghajlat-politikája számára.  Ugyanakkor rendkívül komoly problémákkal kell megbirkóznia. Ilyen saját hitelessége is abból a szempontból, hogy sokszor „vizet prédikál és közben bort iszik”. A közelmúltban közzétett taxonómia, amely tartalmazza, hogy igazából mi számít zöld beruházásnak, példát jelent egy nagyon fontos eszközre, amelyet azonban meg lehet kérdőjelezni. Az ebből a szempontból fontos szereplőnek számító Európai Központi Bank is helyesen vette fel fő célkitűzései közé a monetáris politika környezetbarátabbá tételét. Ugyanakkor nincsenek meg az ehhez szükséges eszközei, és semmiképp nincs abban a helyzetben, hogy viselje az éghajlati célok el nem érésével járó költségeket anélkül, hogy ezzel ne veszélyeztesse egyéb pénzügyi célkitűzéseinek megvalósulását. Az EU is jó eredményeket ért el termelésének környezetbarátabbá tételében, de messze van attól, hogy fogyasztását is környezetbarátabbá tegye. A szennyező import nagyon is kilátásban levő megadóztatása jó törekvés ebbe az irányba, de közben biztosítani kell, hogy ez ne akadályozza meg a szegényebb országok uniós piacra jutását. Az EU-nak egy nagyon nehéz egyensúlyi helyzetet kell kezelnie, hiszen látjuk, hogy nagy a csábítás a zöldítésre.

Szövetségre kell lépni a másként gondolkodókkal Túl gyakran halljuk, hogy a globális problémák kezeléséhez stratégiai szövetségeket kell kialakítanunk a hozzánk hasonlóan gondolkodókkal. Európa – érthető módon – haladásra törekszik, és ehhez azokkal kell beszélnie, akik ugyanúgy gondolkodnak és ugyanazt a nyelvet beszélik. Ezen érvelés szerint mindez nagyobb fajsúlyt és ezáltal jobb alkupozíciót biztosít azokkal szemben, akik másként gondolkodnak. A globális problémák megoldásához azonban a megállapodásokat eredményező részleges stratégiai szövetségeknek közölniük kell ezeket a megállapodásokat a „másik féllel”. Ez a másik fél pedig nem szereti, ha „tetszik vagy nem tetszik, ez van” típusú választási helyzetbe kényszerítik. Ami a globális közjavakat, például az éghajlatot illeti, mindenkinek konstruktívan kell részt vennie az ilyen tárgyalásokban, és kapacitásaival arányos mértékben hozzá kell járulnia a sikerhez. Csak akkor érhetünk el tartós eredményeket, ha nyitunk a másként gondolkodók felé is.

A globális és a belföldi problémák megoldása terén is változtatni kell kicsit a stratégián. Már nem engedhetjük meg magunknak a „tökéletes versenyt”, a jó szándékokat, illetve azt, hogy csak azokkal beszéljünk, akikről úgy gondoljuk, hogy hozzánk hasonlóan gondolkoznak. Reméljük, hogy 2022-ben lépéseket tehetünk ebbe az irányba.

Maria Demertzis, a Bruegel Intézet igazgatóhelyettese