Kükedi Zsolt, EGSZB-tag, Magyarország  

Egy környezetvédelmi szervezet küldöttjeként tudom, hogy a most zajló emberi tragédia kontextusában a környezetvédelmi megfontolások háttérbe szorulnak, és hogy azok, akik közvetlenül szembesülnek a menekültek beáramlásával még az érdeklődés és együttérzés legapróbb jelét vagy minimális segítség felajánlását is nagyra értékelik.

Regionális fejlesztési munkám kapcsán sok helyi polgármestert és megyei vezetőt ismerek, akik a háború kezdete után azonnal és önzetlenül felajánlották közösségi házaikat és közös használatú helyiségeiket a menekülteknek. Egy alig 700 lelket számláló település például több mint száz ukrán menekültet fogadott be. A település lakói azóta is ellátják őket élelemmel, szállást biztosítanak nekik, és mosnak rájuk. Közvetlenül a háború kitörése után, amikor hazatértem az EGSZB plenáris üléséről, 18 kelet-magyarországi önkormányzati képviselőt, polgármestert és megyei vezetőt kerestem meg levélben, megkérdezve őket, hogy mi a helyzet náluk, és milyen segítséget nyújthatnánk nekik a távoli Budapestről. Jómagam nem terveztem a határra sietni, mivel kezdetben előfordul, hogy a lelkes önkéntesek inkább akadályozzák, mint segítik a humanitárius munkát.

A 18 megkeresett személyből kilencen válaszoltak. A többieknek valószínűleg nem volt még idejük elolvasni vagy megválaszolni az e-maileket, ami ebben a helyzetben teljesen érthető. Akik azonban válaszoltak, azt nyilatkozták, hogy levelem megnyugtatta őket. Maga a tény, hogy gondoltunk rájuk, és az a tudat, hogy van kihez fordulniuk – ezt nagyon jó volt hallaniuk. Néhányan pénzt kértek, mert takarókra, mosó- és tisztítószerekre volt szükségük. Néhányan oda irányítottak, ahol adományokra volt szükség. Azonban összességében mindannyian megígérték, hogy kapcsolatba lépnek velem, ha a helyzet normalizálódik, vagy ha a helyzet anyagilag vagy személyes okokból nem tartható tovább számukra.

A segítségnyújtás egy másik formájában is részt vettünk: egészségügyi eszközöket gyűjtöttünk össze és juttattunk el azoknak a rászorulóknak, akik ilyen helyzetben nem tudták beszerezni azokat. Feleségem munkahelyéről sztómazsákokat szállítottunk. A sztómazsákok speciális tasakok olyan személyek számára, akik az emésztőrendszer vagy a húgyút egyes részeit érintő rendellenesség vagy betegség miatt természetes módon nem tudják kiüríteni bélsarukat vagy vizeletüket. A széklet vagy a vizelet egy nyíláson, a sztómán keresztül ürül ki a hasfal egy meghatározott részén. A betegeknek naponta új zsákra van szükségük. Nem számítottunk arra, hogy ilyen életbevágó dolgot kell majd szállítanunk. Az élet azonban elég bonyolult ahhoz, hogy megértsük: egy ilyen helyzetben szokatlan adományokat is célba kell juttatnunk.

Szekcióüléseink alatt az EGSZB-ben megvitattuk az ukrán-orosz háborút és annak következményeit. Felkértek, hogy lépjek kapcsolatba egy előadóval a háborús övezetből, valamint egy nukleáris szakértővel, aki segít megérteni az ukrán atomerőművekkel kapcsolatos veszélyeket. Mivel fejlesztési munkámnak köszönhetően sok személyes ismerősöm van Ukrajnában, sikerült kapcsolatba lépnem Szerhij Prokopenkóval, egy harkivi fiatalemberrel, aki innovációs és vállalkozói szakemberként, tanácsadóként és gazdasági kutatóként dolgozik. Egy közvetlenül a harkivi harci övezetben található bunkerből jelentkezett be, ahol menedéket talált, miután a területet röviddel találkozónk előtt bombatámadás érte. Az internetkapcsolat leállása miatt felváltva tartotta előadását a magyar nukleáris szakértővel, aki utána jött a sorban. Dr. Hetesi Zsolt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos vezető munkatársa 2005 óta vesz részt környezetvédelmi, energetikai és fenntarthatósági kutatásokban. Korábban a fenntartható fejlődéssel és erőforrásokkal foglalkozó kutatócsoport egyik vezetőjeként sokat beszélt a túlnépesedésből és az erőforrások túlzott felhasználásából eredő válságról. Az erőforrások kimerülésével foglalkozó szakértőként beszélt a négy ukrajnai atomerőmű helyzetéről, sérülékenységéről és egy bármelyikükben bekövetkező potenciális nukleáris katasztrófa esélyeiről. Megpróbálta megnyugtatni a közönséget arról, hogy jelenleg úgy tűnik, a világot nem fenyegeti közvetlen veszély ezen atomerőművek miatt. Ezt az előadást Szerhij Propopenkó követte, és beszéde alatt átéltük a háború valóságát. Hatalmas tapsot kapott. A szekció őszintén azonosult beszámolójával, és utána nem is tudtunk szokásos munkánkra koncentrálni.

Úgy érzem, egyben humanitárius feladatunk is, hogy kapcsolatba lépjünk azokkal az emberekkel, akiket a háború elszigetel, és levetkőzzük látszólagos biztonságérzetünket, hogy elérhessen minket a realitás szele, és úgy érezhessük, valamit mi is tehetünk, habár a távolból is.