Az EGSZB a távmunka kihívásait kutatja

A Covid19 miatti első kijárási korlátozások következtében 5%-ról 40%-ra szökött fel a távmunkában dolgozó uniós munkavállalók száma. Időközben eltelt egy év, a távmunka velünk maradt, de még mindig nehéz megfelelően értékelni a munkaadókra, a munkavállalókra és a társadalom egészére gyakorolt hatását. Az EGSZB felhívja a figyelmet, hogy több kutatásra és hosszú távú perspektívára van szükség ahhoz, hogy kiaknázhassuk ennek a munkaformának az előnyeit és mérsékelhessük a kockázatait.

A távmunka a munkavállalóknak és a munkaadóknak egyaránt nyilvánvalóan sok lehetőséget kínál – amilyen például a termelékenység növekedése vagy a rugalmasabb és önállóbb munkavégzés –, de kedvezőtlen hatásai is vannak az emberek munkájára és magánéletére nézve. A világjárvány alatt időnként elmosódtak a munka és a magánélet közötti határok: túlságosan nagy lett a munkateher, túlóráztunk és nem jutott elég idő a pihenésre.

Egy olyan munkakörnyezet, amelyben természetes, hogy „folyamatosan rendelkezésre állunk” („always on”), és amelyről sok munkavállaló csak nehezen tud lecsatlakozni, előbb-utóbb próbára teszi az emberek mentális és testi egészségét és jóllétét. A nők gyakrabban vállalnak otthon végezhető munkát, amelyet háztartási teendőkkel ötvöznek, ezért erősebben ki vannak téve a „home office” árnyoldalainak, állapította meg az EGSZB a távmunkáról szóló két véleményében, melyeket a márciusi plenáris ülésen fogadtak el.

A Eurofound tanulmányának számadataiból kiderül, hogy a „rendszeres” távmunkások minden nap vagy hetente többször a szabad idejükben is dolgoznak, és mintegy 20%-uk több mint 48 órát dolgozik hetente. A „rendszeres” távmunkások mintegy 40%-a kevesebb mint 11 órát pihen naponta.

Annak érdekében, hogy a világjárvány után minimalizálhassuk a távmunka kockázatait és megsokszorozhassuk előnyeit, az EGSZB arra kéri a tagállami szociális partnereket, hogy az egyes országokhoz, illetve az egyes ágazatok és vállalatok helyzetéhez igazított szabályokat dolgozzanak ki a szociális párbeszéd és a kollektív tárgyalások keretében.

Fontos, hogy megfelelően szabályozzuk a távmunkát, ügyelve arra, hogy a Covid-válság elmúltával a távmunka visszafordítható és önkéntes legyen. A távmunkásokat ugyanazok az egyéni és kollektív jogok illetik meg, mint a munkaadó épületeiben dolgozó kollégákat, és a munkateher is egyenlő kell, hogy legyen. Az EGSZB szerint a távmunka-megállapodásokat írásba kell foglalni, és azokban garantálni kell az egyenlő bánásmódot, valamint az egyenlő munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági normákat.

„Az otthonról végzett munka mindenképpen hozzá fog tartozni a munkaerőpiachoz, de nem hagyhatjuk, hogy szociális regresszióhoz és a munkavállalók elszigeteléséhez vezessen. Segíthet az embereknek a munka és a magánélet összeegyeztetésében, de nem engedhetjük, hogy a távmunkásokat hátrányosan megkülönböztessék, vagy másképpen bánjanak velük, mint azokkal, akik úgy döntenek, hogy bejárnak az irodába”, mondta Carlos Manuel Trindade, A távmunka kihívásai című vélemény előadója.

Tekintettel e munkaforma gyors térnyerésére és a világjárvány tanulságaira, felül kellene vizsgálnunk a távmunkára vonatkozó uniós megállapodásokat, biztosítva, hogy ebben az új helyzetben is hatékonyak legyenek, jegyezte meg az EGSZB.

Különösen releváns a távmunkáról szóló 2002. évi, illetve a digitalizációról szóló 2020. évi, a szociális partnerek által uniós szinten aláírt keretmegállapodás. Ha a tagállamok nemzeti szintű keretszabályokat dolgoznak ki a távmunkát alkalmazó vállalatok és munkavállalók számára, figyelembe kellene venniük ezeket a megállapodásokat.

Emellett az EUMSZ szociálpolitikára vonatkozó rendelkezéseivel összhangban, illetve tagállami szinten európai kezdeményezést lehetne indítani a lecsatlakozáshoz való jog védelme és érvényesítése érdekében.

Az EU-nak és a tagállamoknak alkalmazniuk kellene a hatályos jogszabályokat is, például a munkaidőről szóló, valamint a munka és a magánélet közötti egyensúlyról szóló irányelvet, amelyek maradéktalanul vonatkoznak a távmunkára is. Fontos, hogy ezeket az irányelveket átültessék a nemzeti jogba és megfelelően érvényesítsék, mivel ez „minden bizonnyal hozzá fog járulni a távmunkások munkafeltételeinek javításához”.

Az EGSZB arra a kockázatra is felhívta a figyelmet, hogy a távmunkát a fizetett és a nem fizetett munka kettős terhének vállalására használják fel. A háztartási munka továbbra sem oszlik meg egyenlően a nők és a férfiak között: főként a nőkre hárul, ami hátráltatja a nők termelékenységét a fizetett munkában, és ronthatja szakmai kilátásaikat.

„A társadalom egészének és a vállalkozásoknak egyaránt minden tőlük telhetőt meg kell tenniük azért, hogy eloszlassák e nemi sztereotípiákat, és a nőket – sok más szerepükön és kvalitásaikon felül – teljes értékű munkavállalóként is elismerjék. Ezek az előítéletek óriási gazdasági és szociális költségeket rónak a társadalomra”, jegyezte meg Milena Angelova, a vélemény előadója.

Ezzel összefüggésben az EGSZB egy „európai gondozási megállapodást” szorgalmazott, hangsúlyozva, hogy a gyermekek, a sajátos igényekkel rendelkező személyek és az idősek számára biztosított gondozási infrastruktúrák és szolgáltatások rendelkezésre állása, hozzáférhetősége és megfizethetősége szintén meghatározó előfeltétele a nemek közötti egyenlőségen alapuló távmunkának.