Nicolas Gros-Verheyde: A Covid19 miatt a demokrácia csorbulása is fenyegeti Európát

A több európai országban az egészségvédelemre hivatkozva meghozott intézkedéseknek lehet egy járulékos áldozata: a jogállamiság

Jóllehet a Covid19 megjelenése 2020. február-márciusban mindenkit meglepetésként ért, és sürgős, rögtönzött intézkedéseket követelt, ma már nem ez a helyzet. Az egészségügyi válság megfékezésére irányuló drasztikus intézkedések indokoltak lehetnek, ugyanakkor nagyobb előrelátás és mindenekelőtt szigorúbb demokratikus ellenőrzés mellett kell őket meghozni. Ez pedig ma nem teljesül.

Az intézkedéseket a legtöbbször a kormány hozza meg sebtében, olyan védelmi tanácsok vagy egyeztető bizottságok üléseit követően, amelyek összetételét homály fedi. A különféle (szociális, gazdasági, politikai) partnerekkel valódi konzultációra (azaz előzetes tájékoztatásra és visszajelzési lehetőségre) nem kerül sor, és a nemzeti parlament sem jut szóhoz a kérdésben.

Bizonyos alapelveket – melyeket az emberi jogok európai egyezménye (EJEE) vagy az Alapjogi Charta rögzít – így egyszerűen határozatlan időre „félresöpörnek”. A gyülekezési és egyesülési szabadságot (EJEE 11. cikk) semmibe veszik és drasztikusan korlátozzák. A vélemény kinyilvánítása – olyan kifejezési módokon, mint a mozi vagy a színház – nem engedélyezett. A mozgásszabadságot jelentős mértékben korlátozzák: kijárási tilalom 18 órától (Franciaországban), az ország csak engedéllyel hagyható el (Belgium) stb. A szabad vallásgyakorlást (EJEE 9. cikk), az oktatáshoz és a foglalkozás gyakorlásához való jogot (a Charta 14. és 15. cikke) drákói szigorral korlátozzák, a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogról (EJEE 8. cikk) nem is beszélve.

Az idevonatkozó határozatokat próba szerencse alapon azonnal hatályba léptetik, számos megoldatlan kérdésben önkényesen hozva döntést. Mi minősül nyomós oknak a határátlépésre, és mi nem? Mi számít létfontosságú indoknak és mi nem? Ennek ellenőrzése a rendvédelmi szerveknek, sőt, a légitársaságok egyszerű tisztviselőinek feladata. Ez pedig igen kényes kérdés.

Az uniós intézményekkel alig egyeztetnek. Párizs sem értesítette az Európai Bizottságot bizonyos határellenőrzések visszaállításáról, pedig ezt a Schengeni Kódex előírja, ahogy az uniós munkaadókkal szemben kirívóan diszkriminatív belga intézkedések kapcsán is csak egy csendes megrovásra futotta az uniós végrehajtó szerv részéről.

Úgy tűnik, a nemzeti parlamentek – az Európai Parlamenttel egyetemben – a válságtól rémülten inkább meghúzzák magukat. Mindenki attól tart, hogy ha számon kéri a játékszabályok tiszteletben tartását, ráfoghatják, hogy akadályozza a járvány elleni küzdelmet, amely mára mintegy nemzeti üggyé vált, háborús időket idézve. Csakhogy nem állunk háborúban. Egyébként a kormányok egyszer sem éltek ezzel a rendelkezésükre álló alkotmányos fegyvertáruk részét képező, végső soron meglehetősen jól szabályozott rendelkezéssel.

Még az emberi jogok európai egyezményének 15. cikkében foglalt hatályfelfüggesztést is csak egy-két ország alkalmazta. A kontinens régi demokráciái szimbolikus okokból nem merték ezt megtenni. Ahogy Frédéric SUDRE, a Montpellier-i Egyetem professor emeritusa, az EJEE egyik legnevesebb szakértője fogalmazott: igazából az egyezményt „zárták karanténba”.

A demokrácia csorbítását, a jogállamiság elleni támadásokat a lakosság – egyelőre – elviseli. De ettől azok még nem kevésbé károsak, csak a károk láthatatlanok. Váratlan, elsöprő erejű dühkitörésekhez vezethetnek. A következő választásokon a legszélsőségesebb populizmus előretörését okozhatják. Mindenekelőtt azonban meggyőző érvekkel vértezhetik fel az európai egység ellenzőit mind a kontinensen, mind azon túl. Az, hogy Oroszország február 5-én Moszkvában milyen magatartást tanúsított Josep Borrellel, az európai diplomácia vezetőjével szemben, nem hagyható szó nélkül. Ideje összeszedni magunkat.

Nicolas Gros-Verheyde

a B2 hírportál (bruxelles2.eu) főszerkesztője