A fogyatékossággal élő újságírók ugyanolyan jól el tudják látni munkájukat, sőt más, új nézőpontokat is bemutathatnak – akkor miért csak ilyen kevesen dolgoznak a médiában? Lars Bosselmann, az Európai Vakok Szövetségének igazgatója arról ír, hogy a fogyatékossággal élő személyek alulreprezentáltak a médiaiparban, és véget kell vetni annak, hogy a tudósításokban sztereotip módon ábrázolják őket.

Minden demokrácia alapvető elvekre épül, melyek közül az egyik legfontosabb a sajtószabadság. A sajtószabadság segít annak biztosításában, hogy a politikai vezetők cselekedetei átláthatóak legyenek a nagyközönség számára. Lehetővé teszi továbbá, hogy külső beavatkozás nélkül férjünk hozzá információkhoz.

A gyakorlatban azonban a médiának vannak még olyan vonatkozásai, amelyeken javítani kell, különösen a sokszínűség terén. Ami a médiában való képviseletet vagy a különböző társadalmi csoportokhoz kapcsolódó témákról való tudósításokat illeti, messze vagyunk még attól, hogy egyenlőek legyünk.

A jelenlegi adatok azt mutatják, hogy a fogyatékossággal élő emberek nincsenek megfelelően képviselve az újságok, a rádióállomások és a televíziós műsorszolgáltatók személyzetében. Ez rendkívül aggasztó, tekintettel arra, hogy a világ népességének akár 16%-a is rendelkezik valamilyen fogyatékossággal. Ezenkívül, amint azt egy UNESCO-jelentés is hangsúlyozza, a fogyatékossággal élő személyek gyakran szembesülnek előítéletekkel amiatt is, hogy közösségünket sztereotip módon jelenítik meg a médiában, az egész világ közönsége előtt.

A fogyatékossággal élő személyek közmegítélésének megváltoztatása érdekében hangsúlyoznunk kell annak fontosságát, hogy helyet kapjanak a hírszerkesztőségekben és a tartalomgyártási folyamatokban.

A társadalomnak meg kell értenie, hogy a médiaipar nem lesz teljes mértékben inkluzív mindaddig, amíg a fogyatékossággal élő személyek nem válnak a munkafolyamatok részévé. Ezenkívül a fogyatékossággal kapcsolatos témákat más megközelítéssel kell kezelni: a médiaorgánumoknak el kell ismerniük, hogy a fogyatékossággal élők egyéniségek, akiknek másokkal azonos jogokat kell élvezniük. Ezenkívül, mivel a tartalomformátumok folyamatosan változnak, szakértők kellenek ahhoz, hogy ezeket a formátumokat hozzáférhető és inkluzív módon alakítsák ki. 

Annak ellenére, hogy a fogyatékossággal élő közösség alulreprezentált a médiaiparban, mégis találhatunk olyan inspiráló példákat, amelyek azt mutatják, hogy a fogyatékossággal élő személyek kiválóak lehetnek tartalomalkotókként.

Az Európai Vakok Szövetsége podcastsorozatában nemrég tett közzé egy olyan epizódot, amely a 2024-es párizsi paralimpiai játékokra összpontosított. A műsorban egy vak francia újságíróval, Laetitia Bernard-ral beszélgettünk, aki a Radio France-nak dolgozik. Az idei paralimpiát megelőzően Laetitia Bernard tudósított a 2012-es és 2016-os londoni, illetve riói játékokról is, valamint a 2014-es szocsi és a 2018-as phjongcshangi téli paralimpiáról.

„Az olyan rendezvények, mint a paralimpiai játékok, pozitív hatással vannak az akadályok lebontására és a sztereotípiák megkérdőjelezésére” – hangsúlyozta az interjú során Laetitia Bernard. „Ha egy újságíró fogyatékossággal él, attól még ugyanolyan eredményesen tud dolgozni, sőt előfordulhat, hogy másképpen tudja leírni a dolgokat” – tette hozzá. Laetitia Bernard szakmai életútja, valamint az e témáról elmondott gondolatai megmutatják, hogy ezzel a vetülettel is foglalkozni kell ahhoz, hogy inkluzívabb társadalmat tudjunk építeni: az egyenlőségnek a médiaipar középpontjában kell állnia.

Lars Bosselmann az Európai Vakok Szövetségének ügyvezető igazgatója.