Az EU-ban élő közel 500 millió embernek mintegy a fele nő. Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2014-es tanulmánya szerint az EU-ban a nők mintegy harmada tapasztalt már erőszakot élete során pusztán azért, mert nő.

Járványszerűen terjed a nők elleni erőszak: a párkapcsolatukban, a családban, a munkahelyen, az utcán és sok más összefüggésben. A nők elleni terrorizmus egy olyan formájáról beszélünk, amely évente több ezer áldozatot követel: a nőket megölik, megsebesítik, bántalmazzák, megalázzák, megerőszakolják, megtámadják, sértegetik, megszégyenítik, fenyegetik és így tovább.

A nők elleni erőszak tehát emberi jogi kérdés, mivel arról van szó, hogy valakinek az emberi jogai – a testi és lelki épséghez való joga, a biztonsághoz való joga, a megkülönböztetésmentességhez való joga, a magánélethez való joga stb. – sérül pusztán azért, mert nő.

Ezért a tagállamok hatóságainak és az európai intézményeknek a felelőssége, hogy garantálják a nők emberi jogait: az Európai Bizottság által a március 8-i nemzetközi nőnapon előterjesztett irányelvjavaslat alapvető és sürgősen szükséges első lépés.

Az EGSZB üdvözli azt a jogalkotási innovációt, amely szerint a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelemről szóló irányelv egy interszekcionális megközelítés jegyében jön létre. A társadalom részéről széles körű igény mutatkozott egy ilyen irányelvre.

Ezen túlmenően, tekintettel a nőket ért erőszak számos formájának jelentőségére és kiterjedtségére, az ilyen erőszak elleni küzdelemre irányuló politikák nem lehetnek semleges politikák, hanem azokat inkább világos és egyértelmű nemi szempontok alapján kell kidolgozni, amelyeket úgy kell kialakítani, hogy megkönnyítsék e politikák szükségességének megértését, és elősegítsék hatékonyságukat.

Az EU-ban vitára van szükség a nők elleni erőszakról, olyan mechanizmusok kidolgozására, amelyek meghatározzák a büntethető magatartásformákat, mint például az erőszakot, valamint megállapítják a büntetéseket és azok súlyosbító körülményeit. Ugyanakkor olyan eljárásokat is létre kell hozni, amelyek védik az áldozatokat, és biztosítják a bírósági eljárásokhoz való biztonságos hozzáférést, valamint támogatási és integrációs mechanizmusokat biztosítanak az áldozatok számára.

Az EGSZB azt javasolja, hogy a szociális párbeszéd és a kollektív tárgyalások részeként konkrét intézkedéseket építsenek be arra vonatkozóan, hogy garantálva legyen, hogy a nőkkel szembeni erőszak áldozatainak megmarad a munkájuk, illetve hogy biztosított legyen azoknak az áldozatoknak a munkaerőpiaci integrációja is, akiknek nincs munkájuk.

Ugyanakkor mindannyian tudjuk, hogy a társadalmi problémákat nem lehet kizárólag bírósági úton megoldani, hogy a büntetés nem lehet az egyetlen eszköz, és hogy ezért interdiszciplináris oktatási és szemléletformáló politikákat kell bevezetni: az oktatás és a kultúra segítségével meg kell akadályoznunk, hogy az emberek bántalmazóvá váljanak, szem előtt kell tartanunk az azonos feltételek melletti oktatást és a sokféleség tiszteletben tartását.

Tekintettel az oktatásnak a nemi szerepek és sztereotípiák kialakításában játszott szerepére, az oktatás megelőző szerepének – különösen az átfogó szexuális nevelés révén – az oktatás minden szakaszában meg kell jelennie, és az intézményi együttműködésbe kifejezetten be kell vonni az oktatási közösséget, a civil társadalmi szervezeteket (különösen a női szervezeteket), a szociális partnereket és az érintett közösségeket.

Végezetül az EGSZB mélységes aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a szélsőjobboldal célul tűzte ki a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó javaslatok elleni küzdelmet. Különösen aggasztónak tartja a nők által elszenvedett strukturális erőszak szisztematikus tagadását, azaz hogy pusztán azért éri erőszak a nőket, mert nők. Ez a tagadás nemcsak a férfiak és nők közötti egyenlőségen alapuló együttélést sérti, hanem az EUSZ 2. cikkében foglalt értékek és elvek elleni támadás is.