Az erős civil társadalmi hálózat – a politikai tudatossággal, szilárd jogszabályi kerettel és a független médiával együtt – az egyik legfontosabb fegyver a dezinformáció elleni küzdelemben helyi szinten.

Június 12-én elindult a dezinformációval kapcsolatos figyelemfelkeltést célzó EGSZB-s rendezvénysorozat, amellyel már a 2024-es európai parlamenti választásokra készülünk. A rendezvényt Szófiában tartottuk, mivel felmérések szerint a bolgárok 55%-a úgy érzi, hogy gyakran ki van téve a dezinformáció és az álhírek veszélyének.

Az itt tartott megbeszélések során az derült ki, hogy a civil társadalmi szervezeteknek, a kormányoknak és a független médiának össze kell fogniuk, hogy védelmet nyújtsanak az információk manipulálásával szemben, amely a külső beavatkozás eszközeként egyre nagyobb teret nyer.

A dezinformáció terjedése különösen aggasztó tendencia a küszöbönálló európai parlamenti választások fényében. Oliver Röpke, az EGSZB elnöke hangsúlyozta, hogy „a dezinformációt, amely mellé most már háborús propaganda is társul, eszközként használják tények elferdítésére és viszálykeltésre, ellehetetlenítve ezzel az objektív vitát. Jövőre lesz Európa demokratikus életének legnagyobb mozzanata, az európaiaknak pedig joguk van ahhoz, hogy tényeken alapuló döntést hozzanak. Ezért úgy vélem, hogy mindannyiunknak szerepet kell vállalnia, hogy a kampány mentes legyen a dezinformációtól és a külső befolyástól.”

Kiril Valcsev, a Bolgár Hírügynökség (BTA) főigazgatója szerint a dezinformáció elleni küzdelemben a leghatásosabb fegyver maga az információ, nem pedig a cenzúra. „Biztosítanunk kell a szabad információáramlást és azt, hogy mindenki hozzáférjen az információkhoz.”

Alice Stollmeyer a „Defend Democracy” alapítója és vezérigazgatója szerint „a civil társadalmi szereplők nem tudják egyedül felvenni a harcot a dezinformáció ellen. Annyit tudnak tenni, hogy közösen intézkedéseket szerveznek és fellépnek, és nagyobb elszámoltathatóságra bírják a közösségimédia-platformokat üzemeltető technológiai nagyvállalatokat.”

A viták során elhangzottakból az is nyilvánvalóvá vált, hogy a független médiának rendkívül fontos szerepe van a dezinformáció leleplezésében. A független orosz újságíró, Tyihon Dzjadka, a Dozsgy TV főszerkesztője elmondta, hogy a független média keményen dolgozik azon, hogy az orosz propaganda elleni küzdelemben bizonyítékokkal és tényeken alapuló információkkal lássa el az oroszokat. „Az orosz kormány meg akarja akadályozni, hogy az emberek megtudják az igazságot.” (at)