A Svéd Gazdálkodók Szövetségénél a járvány kezdetén nagyon keményen dolgoztunk az élelmiszer-ellátás biztosításán.
A Szövetségnél van egy rendszerünk a nehéz helyzetben lévő gazdák megsegítésére. Ha egy gazda megbetegszik, vannak csoportok, akik segíteni tudnak neki az állatok ellátásában vagy a betegsége során felmerülő egyéb gyakorlati problémák kezelésében. Ezt a rendszert gyorsan aktiváltuk márciusban.
A Szövetség abban is segít a vállalkozásoknak, hogy összehozza az álláskeresőket a munkaerő szűkében lévő gazdálkodókkal – például egy zöldségtermesztő munkát kínált egy közeli, bezárt szálloda alkalmazottjainak, és számos más példát sorolhatnánk még. Az ilyen kezdeményezéseknek, valamint annak köszönhetően, hogy más országokból sok idénymunkás tudott Svédországba jönni, a mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban, amelyek kezdetben munkaerőhiánnyal küszködtek, mostanra többé-kevésbé biztosított a szükséges munkaerő.
Számos gazdaságnak, főként a növénytermesztőknek más terményekre kellett átállniuk az idén, az erdőgazdálkodóknak pedig későbbre kellett halasztaniuk bizonyos tevékenységeket. Úgy tűnik, ezzel együtt a mezőgazdasági ágazatot (a kertészetet is beleértve) általában véve kevésbé súlyosan érintette a válság Svédországban, mint számos más európai országban.
Szövetségünk azonban határozottan úgy véli, hogy szolidaritásunkat a gazdálkodók világán túl is ki kell terjesztenünk. Az egyik nagyon gyakorlati dolog, amivel segíthettünk: a stockholmi irodánkban az írásvetítőkhöz használt műanyag fóliákból adományoztunk egészségügyi dolgozóknak, hogy arcpajzsot készíthessenek belőlük.
Én személyesen nagyon szerencsésnek érzem magam. Egyetlen közeli hozzátartozóm sem betegedett meg koronavírusban.
Otthonról éppúgy tudok dolgozni, mint az irodában. Néha hallom, hogy a szomszédok veszekednek a házunkban, és erről azok jutnak eszembe, akik kevésbé szerencsések: akik a korlátozások miatt elveszítették a munkahelyüket, gyerekek, akik nem mehettek iskolába, így hosszú ideig nem kaptak iskolai ebédet, családok, akik olyan kis lakásban élnek, hogy nincs is elég helyük az otthonról való munkavégzéshez és tanuláshoz.
De nagyon hiányzik a családom, különösen a szüleim, akik már idősek. Hiányoznak az olyan hétköznapi dolgok, mint egyszerre több emberrel találkozni. És persze hiányoznak a munkatársaim és az irodám is.
Minden fájdalom, veszteség és zűrzavar ellenére úgy vélem, a Covid19 sok mindenre megtanít minket. Elsősorban arra, hogy elfogadjuk a bizonytalanságot. Nagyon hozzászoktunk, hogy meg tudjuk tervezni az életünket, a világjárvány azonban, főként kezdetben, arra kényszerített minket, hogy változtassunk a szokásainkon. Most új szokásokat alakítottunk ki, de nem tudjuk, meddig fog még tartani ez a bizonytalan időszak.
Amint vége lesz, először is szüleimmel és tágabb családommal szeretnék találkozni. A szüleimmel egyszer piknikeztünk egy parkban, kellő távolságot tartva egymástól, de már nagyon várom, hogy rendes körülmények között is együtt lehessünk, mint a régi szép időkben.