Kükedi Zsolt, EGSZB-tag, Magyarország

Kükedi Zsolt az ukránok ukrajnai és magyarországi megsegítése iránti elkötelezettségéről beszél nekünk

Egy környezetvédelmi szervezet küldöttjeként tudom, hogy most nagyon keveset tehetünk, mert ez a helyzet nem kedvez a környezetvédelmi szempontoknak. Másrészt a menekülteket befogadók számára már az érdeklődés, az együttérzés legegyszerűbb jele, a minimális segítség felajánlása is sokat jelent. Regionális fejlesztési munkám során számos helyi polgármestert, megyei vezetőt ismertem meg, akik a háború kitörése után azonnal és önzetlenül felajánlották közösségi házaikat és közösségi tereiket a menekültek számára. Volt olyan alig 700 fős település, ahol több mint száz embert szállásoltak el. A település azóta is élelmezi a menekülteket, szállást biztosít számukra, és mossa a ruháikat. Közvetlenül a háború kitörése után, amikor hazatértem az EGSZB plenáris üléséről, 18 kelet-magyarországi önkormányzati képviselőnek, polgármesternek és megyei vezetőnek írtam, hogy megkérdezzem tőlük, mi a helyzet náluk, és miben tudnánk nekik segíteni a távoli Budapestről. Nem terveztem, hogy azonnal a határra rohanok, hiszen a lelkes önkénteseknek az első időkben szervezési gondjaik vannak a humanitárius munka terén.

A 18 ember közül, akikkel felvettem a kapcsolatot, kilencen válaszoltak. A többieknek vélhetően nem volt idejük elolvasni az e-maileket vagy válaszolni rájuk, ami ebben a helyzetben teljesen érthető. Akik azonban válaszoltak, azt mondták, hogy a levelem biztatást jelentett számukra. Még csak nem is tényleges segítséget ajánlottam, hanem csak jeleztem, hogy gondolunk rájuk, és látták, hogy problémáikkal hozzánk is fordulhatnak – mindezt nagyon jó volt számukra hallani. Valaki pénzt kért, mert takarókra és mosó- és tisztítószerekre volt szükségük. Másvalaki továbbirányított oda, ahol adományokat kérnek. Összességében azonban megígérték, hogy jelentkeznek, ha a helyzet stabilizálódik, vagy ha a helyzet anyagilag vagy személyesen nem tartható tovább számukra.

Miközben ezeket a sorokat írom, tudom, hogy hamarosan újra otthon leszek, és újra írok ennek a kilenc válaszadónak, hogy megkérdezzem őket, mi a helyzet jelenleg, és most mire van szükségük. Azt is megbeszéltük, hogy már régen nem találkoztunk, és jóllehet ez a szomorú helyzet hozott bennünket újra össze, mindenképpen szakítunk majd időt arra, hogy személyesen is találkozzunk. Semmi sem fontosabb annál, mint hogy vannak barátaink, akikre számíthatunk.

A segítségnyújtás egy másik formájában is részt vettünk: orvosi felszereléseket gyűjtöttünk és küldtünk a rászorulóknak, akik ebben a helyzetben nem tudnak ezekhez hozzájutni. Sokan az emésztőrendszer vagy a húgyutak egyes részeit érintő rendellenesség vagy betegség miatt nem tudnak természetes módon gondoskodni a testi szükségleteikről. Ez egy szörnyű állapot. A testi ürülék kiválasztása a hasfal egy meghatározott helyén lévő sztómán keresztül történik. A feleségem munkahelyéről szállítottunk sztómazsákokat, mivel a betegeknek naponta egy zsákra van szükségük, amelyet aztán higiéniai okokból el kell dobniuk. Másrészt egy napig sem élhetnek nélküle, mert akkor csak embertelen életet élhetnének. Meglepő volt, hogy éppen ennek a létfontosságú zsáknak a szállítására volt szükség. Az élet azonban bonyolult, így érthető, hogy egy ilyen helyzetben szokatlan adományokra is szükség lehet.

Az EGSZB kérésére szekcióüléseinken megvitattuk az ukrán-orosz háborút és annak EGSZB-re gyakorolt hatását. A TEN szekcióban arra kértek, hogy hívjak egy előadót a harctérről, valamint egy nukleáris szakértőt, hogy megismerhessük az ukrán atomerőműveket övező veszélyt. Mivel a fejlesztési munkámnak köszönhetően sok személyes ismerősöm van Ukrajnában, sikerült felvennem a kapcsolatot Szerhij Prokopenkóval, egy harkivi fiatalemberrel, aki innovációval és vállalkozással foglalkozik, és tanácsadóként dolgozik, valamint az „új gazdaságot” kutatja, és beszámolt nekünk a háborúról. Egyenesen a harctérről tudósított egy harkivi bunkerből, mert a területet, ahol tartózkodott, nem sokkal az adás előtt bombázták. Az utána érkező magyar nukleáris szakértővel is cserélnie kellett egy időre, mert akadozott az internetkapcsolat. Dr. Hetesi Zsolt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa 2005 óta foglalkozik környezet-, energia- és fenntarthatósági kutatásokkal. Korábban a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport egyik vezetőjeként sokat beszélt a túlnépesedésből és az erőforrások túlzott felhasználásából eredő válságról. Az erőforrások kimerítésének szakértőjeként bemutatta a négy ukrajnai atomerőmű helyzetét, ezek sebezhetőségét, valamint hogy milyen eséllyel következhet be ezekben nukleáris katasztrófa. Megpróbálta megnyugtatni a hallgatóságot, hogy egyelőre úgy tűnik, a világot nem fenyegeti közvetlen veszély ezen atomerőművek részéről. Ezen előadás után következett Szerhij, és miközben beszélt, érezhettük a háború valóságát. Nagy tapsot kapott. A szekció őszintén átérezte a beszámolót, és nem igazán tudtunk a TEN szekció tennivalóira koncentrálni.

Úgy érzem, hogy ez is humanitárius feladat: kapcsolatot teremteni a háború által elszigetelt emberekkel, és eldobni a látszólagos biztonságérzetünket, hogy a valóság szele megcsapjon bennünket, és érezzük, hogy távolról is van feladatunk.

Keresztényként együtt érzek mindenkivel, aki szenved vagy meghal ebben a háborúban. Az erőforrások kimerülésével foglalkozó környezetvédőként megértem, hogy egyre inkább meg kell osztanunk az egyre szűkösebben rendelkezésre álló erőforrásainkat. Itt Brüsszelben gyakran adok egy-két eurót a metróban vagy az utcán élő hajléktalanoknak. Amikor pedig hazaérek, elgondolkodom, mit tehetnék, hogy segítsek azoknak, akik állandóan szolgálatban vannak, vagy éppen valamilyen formában rászorulnak.

Kükedi Zsolt, EGSZB-tag, Magyarország