Tatjana Babrauskienė a Litván Oktatási, Képzési és Tudományos Szakszervezet tagjaként az EGSZB egyik litván tagja. Az EGSZB info arra kérte őt, hogy ossza meg velünk, hogyan látja saját országából a Covid19-járványt.

Hogyan élte meg a kijárási korlátozásokat?

Egyedülálló tapasztalat volt, amelybe sok szorongás és a pánik feltörő hullámai is keveredtek, amikor az újságok főcímei mind egy olyan vírusról szóltak, amely futótűzként terjed a világon.

Ugyanakkor ahhoz volt hasonló, mintha lassítva élnénk az életünket egy olyan világban, amely egyik napról a másikra megváltozott, és amelyben most már ezt az új állapotot kell „normálisnak” tekintenünk.

A szervezetemet elárasztották a magukat elveszettnek érző és támogatást kérő tagok és tanárok e-mailjei. Létrehoztunk egy, a Covid19-ről tájékoztató weblapot, amely ajánlásokat, jogi tanácsokat és más hasznos információkat közöl, valamint egy „Ötletek a távoktatáshoz” oldalt, amely az e-oktatást és -tanulást segítő ötleteket és eszközöket tartalmaz.

Ez egyben energiát is adott nekünk, mivel tudtuk, milyen sokan számítanak és támaszkodnak ránk.

Mi volt az, ami hiányzott Önnek ebben a nehéz időszakban?

Az, hogy találkozzam a barátaimmal, kollégáimmal és mindenekelőtt a szeretteimmel.

Vegyük például a húsvétot. Nálunk húsvétkor rendszerint együtt van az egész, tágabb család. Az idén, ahogy máskor is, tojást festettünk és húsvéti ételeket főztünk, de valahogy nem volt az a szokott ünnepi hangulat.

Az szerencsére meg volt engedve, hogy séta vagy testmozgás céljából, egyedül vagy a családtagokkal együtt elhagyjuk az otthonunkat, és én gyakran éltem is ezzel a lehetőséggel. 

Mit tanulhatunk a kijárási korlátozásokból?

A karantén időszaka alatt, ahogy egyre inkább az online térbe helyeződött át a tevékenységünk, új gyakorlatokat alakítottunk ki. Meglátjuk, hogy ezek munkavégzésünk és kapcsolattartásunk rendszeres eszközeivé válnak-e, vagy hogy a munkahelyi értekezletek és a baráti találkozók gyakorisága és időtartama változik-e.

A kijárási korlátozások időszaka valamennyire egy oktatási kísérlet is volt: kipróbálhattuk, hogy a diákok a tanteremben tartott órákhoz képest hogyan teljesítenek online tanítás mellett. Sajnos ez az egyenlőtlenségeket is növelte, és meglátjuk majd, hogy az iskolák a válság után vissza tudnak-e térni az oktatás addigi módjához.

Kimutatták, hogy a digitális átállás magában rejti a kor szerinti megkülönböztetésnek, az összeesküvés-elméletek terjedésének és az álhírek elszaporodásának a kockázatát annak kapcsán, hogy az emberek megpróbálnak válaszokat találni a fontos kérdésekre: Mi folyik körülöttünk? Ki a felelős ezért? Mi az oka ennek? Másrészt manapság a technológia már lehetővé teszi, hogy mindenki folyamatosan nyomon követhető legyen. Hogyan befolyásolhatja ez a magánéletünket? Nem szabadna, hogy olyan helyzetbe hozzanak bennünket, amikor választanunk kell a magánélet védelme és az egészségünk között.

A jó hír a kijárási korlátozásokkal kapcsolatban az, hogy az emberi tevékenység leállása kedvező hatással van az éghajlatváltozásra, és hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkenése és az emberek szemléletváltása így majd könnyebben megvalósulhat.

Miben reménykedhetnek azok, akiknek most veszélyben a munkahelyük?

A munkavállalókat nem egyformán érintették a korlátozó intézkedések. Akiknek a munkája nem alapvetően fontos és/vagy nem végezhető otthonról, azok voltak kénytelenek szembesülni a legnagyobb jövedelemkieséssel, és az ő munkahelyeik szűntek meg a legnagyobb arányban.

A munkahely biztonsága, illetve a fizetés a képzettségi szinttel arányos, ezért meg kell erősítenünk oktatási és képzési rendszereinket, és biztosítanunk kell a szükséges át- és továbbképzést mindenki számára, akinek szüksége van rá. Azon kell dolgoznunk, hogy megerősödve kerüljünk ki ebből a válságból, és felkészültebbek legyünk a jövő kihívásaira, bármi is várjon ránk.

Vannak olyan emberek, akiket látni szeretne, de eddig még nem volt rá alkalma?

A külföldi barátaim és kollégáim. Már alig várom, hogy találkozhassam és együtt dolgozhassam velük anélkül, hogy maszkokon, fizikai távolságtartáson és kézfertőtlenítő szereken kellene aggódnom.

Litvánia kiváló munkát végzett, hiszen nemcsak „ellaposította”, hanem valósággal vízszintessé lapította a járványgörbét. A társas életünk lassan újra a régi (vagy legalábbis majdnem). Egyes országokban azonban a helyzet nem tűnik ennyire stabilnak. Nagyon remélem, hogy az ő esetükben is hamarosan javulni fog a helyzet.

Ha a karanténnak van valamilyen pozitív hozadéka, az az, hogy időt adott az embereknek arra, hogy kicsit feltöltődjenek, és elgondozzanak azon, milyen fontosak is az emberi kapcsolatok.