Az EGSZB Civil társadalmi szervezetek csoportjának cikke

2010 és 2022 között 47%-kal nőttek a lakásárak az EU-ban. Ugyanebben az időszakban a bérleti díjak 18%-kal emelkedtek. Az Eurostat szerint 2023-ban a városi háztartások több mint 10%-a és a vidéki háztartások 7%-a a rendelkezésre álló jövedelmének több mint 40%-át lakhatásra költötte. Az EGSZB alaposan körül akarta járni, hogy miként tehetjük megfizethetőbbé és fenntarthatóbbá a lakhatást minden európai polgár számára, ezért egy olyan tanulmány elkészítésére adott megbízást, amely az ehhez szükséges szakpolitikai megoldásokat vizsgálja. Interjúnkban a tanulmány társszerzői, Agnieszka Maj közgazdász és Karolina Zubel, a Társadalmi és Gazdasági Kutatóközpont (CASE) környezetvédelemmel, energiaügyekkel és éghajlatváltozással foglalkozó igazgatója beszélnek a tanulmány főbb megállapításairól.

Miről szól ez az EGSZB-tanulmány, és miért releváns?

A megfizethető, fenntartható EU-beli lakhatásról szóló tanulmány azt vizsgálja, hogy az EU-ban miért van szükség megfizethető, fenntartható lakhatásra, és felhívja a figyelmet a digitalizáció (MI, digitális építési engedélyek, releváns adatbázisok) és a szociális gazdasági struktúrák szerepére. Esettanulmányok segítségével kiemeli azokat az innovatív törekvéseket, amelyek javítják a lakhatás megfizethetőségét, hozzáférhetőségét és fenntarthatóságát. A tanulmány megvalósítható ajánlásokat fogalmaz meg 2030-ra és 2050-re, összhangban az éghajlatváltozás hatásaival szembeni rezilienciára, a társadalmi igazságosságra és a gazdasági növekedésre vonatkozó uniós célokkal. Stratégiai meglátásokkal segíti a lakhatási politikáknak a változó kihívásokhoz való hozzáigazítását és a közösség jóllétének előmozdítását.

Melyek a tanulmány főbb megállapításai?

A digitalizáció fontos lehetőséget kínál az ingatlantervezés, -építés és -kezelés hatékonyságának javítására, potenciálisan csökkentve a költségeket és erősítve a fenntarthatóságot. A költségmegtakarításra gyakorolt jelenlegi hatása azonban korlátozott. A digitális fejlődés elfogadásának fő akadályát az jelenti, hogy az érdekelt felek hagyományosan gondolkodnak, alacsonynak tartják a beruházások megtérülését, ugyanakkor magasak a végrehajtási költségek és nincs elegendő ösztönzés, képzés és szabályozás. A digitalizációban rejlő lehetőségek teljes körű kiaknázásához elengedhetetlenek a digitális infrastruktúrába történő további beruházások, például a digitális platformok interoperábilissá tétele révén.

A szociális gazdaság szervezeteinek (korlátozott nyereségű lakásszövetkezetek, közhasznú szervezetek, szövetkezetek) bevonása ígéretes szakpolitikai innovációt jelent a jelenlegi lakhatási kihívások kezelésére. Ezek a szervezetek költséghatékony, jól megtervezett lakhatási megoldásokat kínálnak, amelyek elősegítik a közösségi kohéziót és előmozdítják a lakhatás hosszú távú stabilitását. Például a bécsi nonprofit és korlátozottan nyereségorientált lakások, amelyek a város összes lakásépítésének 30%-át teszik ki, döntő szerepet játszanak a lakáspiac stabilizálásában azáltal, hogy árleszorító hatást fejtenek ki. Ez hozzájárul ahhoz, hogy a bérleti díjak megfizethetőek maradjanak, és megakadályozza a piaci torzulásokat.

Ezekből a megállapításokból kiindulva milyen intézkedéseket és további kutatásokat ajánlottak?

Középtávon az uniós lakhatási politikákban prioritásként kell kezelni azt, hogy szülessen egy „új európai megállapodás a megfizethető, fenntartható szociális lakhatásról”, illetve készüljön egy „lakhatási irányelv” a tagállami szinten egységes megközelítés érdekében. Az országoknak elő kell mozdítaniuk olyan innovatív modelleket, mint például a szövetkezetek és a korlátozottan nyereségorientált lakhatás, rugalmas pénzügyi támogatást kell nyújtaniuk a lakhatási projektekhez, és digitális eszközöket kell alkalmazniuk a minél hatékonyabb lakhatási megoldások érdekében.

Hosszú távon a lakhatási politikáknak stratégiai, fenntartható megközelítést kell alkalmazniuk, hangsúlyozva a helyi megoldásokat és a folyamatos nyomon követést. A digitalizációt jogszabályok révén szabványosítani kell, de szükség van különböző körforgásos gazdasági gyakorlatokra (például a körforgás kiépítéséhez kötött bankhitelekre), energiahatékonyságon alapuló bérleti ösztönzőkre és alulról szerveződő finanszírozási kezdeményezésekre is. Emellett a „szociális lakhatás” koncepciójának ki kell terjednie a közepes jövedelmű családokra is, hasonlóan a bécsi „társadalmi lakhatási” modellhez, mivel ez előmozdítja a társadalmi keveredést és megelőzi a dzsentrifikációt. Rendkívül fontos továbbá, hogy a lakásigények hatékony kielégítése érdekében az új építkezésekre, a felújításokra és a használaton kívüli épületek átalakítására egyaránt összpontosítsunk.

A jövőbeli kutatásoknak inkluzív megközelítésekre kell fókuszálniuk a várostervezésben, az építőiparban és a lakhatásban, hogy valamennyi polgár számára javuljon a hozzáférhetőség. Azt is vizsgálniuk kell, hogy a kialakulóban lévő technológiák – például a mesterséges intelligencia és az automatizálás – milyen hatást gyakorolnak a költségmegtakarításra és az ingatlanfejlesztés és -kezelés hatékonyságára. Végül az innovatív lakhatási modelleket is kutatni kell az uniós tagállamokban, feltárva azokat a stratégiákat, amelyek mind a megfizethetőséget, mind a fenntarthatóságot javítani tudják.

A tanulmány elkészítésére az EGSZB a Civil társadalmi szervezetek csoportjának kérésére adott megbízást.