Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen 2020 márciusában ismertette az EU és az afrikai országok közötti kapcsolatok átalakítását célzó, Afrikára vonatkozó új stratégiát. A már régóta várt EU–Afrika csúcstalálkozó előtt az EGSZB még egy lépéssel tovább ment azzal, hogy javaslatot tett egy az EU és Afrika közötti fenntartható partnerségre, amely egyetemes emberi jogokon, demokratikus struktúrákon, hosszú távú infrastrukturális beruházásokon és a szervezett civil társadalom teljes körű bevonásán alapul. Az EU és Afrika javasolt új kapcsolata nem építhető az iparpolitikával és a növekedéssel kapcsolatos idejétmúlt megközelítésre, amely káros a bolygóra nézve és rendkívül negatív társadalmi következményekkel jár. Az EGSZB szerint a figyelem középpontjában a javak igazságos elosztásának és a jóléti állami rendszerek megteremtésnek kell állnia.

Gyakorlati oldalról az EGSZB azt emeli ki, hogy az uniós fejlesztési partnerségnek erőteljesebben támogatnia kell a helyi közoktatási rendszerek kiépítését minden szinten, emellett pedig ki kell bővíteni az Erasmus+ programot. A végső cél a migráció megfordítása, valamint annak megakadályozása lenne, hogy a képzett munkaerő Afrikából az EU-ba vándoroljon el.

Az EGSZB leköszönő elnöke, Luca Jahier rámutatott, hogy hivatali időszaka alatt Afrika kérdése jelentette az egyik fő prioritást. Kiemelte továbbá, hogy az Afrikai Kontinentális Szabadkereskedelmi Térség kialakítását célzó, jelenleg is zajló projekt eredményeként szinergiák jöhetnek létre az EU belső piacával. Luca Jahier szólt még a migrációról és arról, hogy az afrikai civil társadalmat be kell vonni a küszöbön álló EU–AKCS partnerségbe, majd összefoglalásként elmondta: „Afrika a Covid19-világjárvány ellenére továbbra is kiemelt helyen szerepel az EGSZB napirendjén”. (dgf)