Európa

This page is also available in:

Európában az EGSZB kapcsolatot tart fenn a szociális partnerekkel és a civil társadalmi szervezetekkel a Nyugat-Balkánon, a keleti szomszédságban, az EGT-tag EFTA-államokban – Izlandon, Liechtensteinben és Norvégiában –, valamint az Egyesült Királyságban.

A Nyugat-Balkán nyomonkövetési bizottság – az EGSZB állandó belső testülete – az EGSZB erre a régióra irányuló tevékenységeinek legfőbb koordinációs eszköze. A kétévente megrendezett nyugat-balkáni civil társadalmi fórum a nyomonkövetési bizottság tevékenységének részét képezi.

Az EGSZB emellett kétoldalúan is együttműködik a Nyugat-Balkán csatlakozási tárgyalásokat megkezdett országaival és Törökországgal az ezen országok és az EU közötti társulási megállapodások keretében létrehozott szakosodott szerveken keresztül. E konzultatív vegyes bizottságok célja, hogy bevonják a szociális partnereket és a civil társadalmi szervezeteket az esetleges uniós tagsághoz vezető előcsatlakozási és reformfolyamatok nyomon követésébe. Mindegyik testület az EGSZB és a partnerország egyenlő számú tagjából áll, és általában évente egy vagy két alkalommal ül össze.

Az EGSZB emellett létrehozta a Keleti szomszédság nyomonkövetési bizottságát, amely a régió országainak, azaz Örményországnak, Azerbajdzsánnak, Belarusznak, Grúziának, Moldovának és Ukrajnának a civil társadalmával fenntartott kapcsolatok szélesítéséért felelős belső szerv.

Az Örményországgal, Grúziával, Moldovával és Ukrajnával való együttműködés fő mechanizmusai a civil társadalmi platformok, melyek lehetővé teszik az EU és a partnerországok civil társadalmi szervezetei számára, hogy figyelemmel kísérjék az ezekkel az országokkal kötött uniós megállapodások végrehajtásának folyamatát, és ajánlásokat fogalmazzanak meg az érintett hatóságok számára. Emellett Ukrajna és Moldova 2022-ben tagjelölt ország lett.

Belarusz és Oroszország esetében a kapcsolatokat a továbbra is szabadon működő civil társadalmi szervezetekkel tartják majd fenn. Ezek többsége az EU területéről működik. Az EGSZB a jövőbeni javuló feltételek reményében fontosnak tartja a párbeszéd életben tartását.

Az Európai Gazdasági Térség (EGT) az uniós tagállamokat és a három EGT-tag EFTA-államot (Izland, Liechtenstein és Norvégia) tömöríti egy olyan belső piacon, ahol az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabadon mozoghatnak. Az EGSZB tagja az Európai Gazdasági Térség konzultatív bizottságának, ahol közös érdekű kérdéseket vitatnak meg az EGT-tag EFTA-államok szociális partnereinek képviselőivel.

Végezetül az EGSZB-nek van egy EU–Egyesült Királyság nyomonkövetési bizottsága, amelynek feladata az EU, valamint Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága közötti kapcsolatok nyomon követése a civil társadalom szemszögéből. Munkája középpontjába helyezi az EU és az Egyesült Királyság közötti, a kilépésről rendelkező megállapodás, valamint az Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv végrehajtását, amelyekről folyamatos párbeszédet folytat az Egyesült Királyság civil társadalmi szervezeteivel, valamint az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás végrehajtását, amellyel kapcsolatban az EU–Egyesült Királyság nyomonkövetési bizottság együttműködik az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás keretében működő uniós belső tanácsadó csoporttal.

  • Event type
    Meeting

    The 8th meeting of the EU-Ukraine Civil Society Platform took place on 3 December 2019 in Brussels. During the meeting, a debate was held assessing the state of play of the implementation of the EU-Ukraine Association Agreement. And two reports, prepared by both sides, one on the Integration of Ukraine into the European Union's Digital Single Market and the second one on Transport component of the Association Agreement, were discussed.

  • Event type
    Joint meeting

    Representatives of the two Domestic Advisory Groups (DAGs) from the EU and Ukraine held their third joint meeting in Brussels on 6 November 2019. Please click on the programme tab to consult the topics on the agenda.

  • Event type
    Meeting

    Representatives of the two Domestic Advisory Groups (DAG) from the EU and Moldova, established under Chapter 13 on Trade and Sustainable Development (TSD) of the Deep and Comprehensive Free Trade Agreement between the Republic of Moldova and the European Union, held the fourth joint meeting in Chisinau, Moldova, on 5 July 2019.

  • Event type
    Meeting
  • Event type
    Meeting
  • Event type
    Meeting

    The 4th meeting of the EU Domestic Advisory Group under the EU-Ukraine DCFTA took place on 27 June 2018 in Brussels. Please click on the programme tab to consult the topics on the agenda.

  • Event type
    Meeting

    The 5th meeting of the EU Domestic Advisory Group under the EU-Ukraine DCFTA took place on 29 October 2018 in Brussels. Please click on the programme tab to consult the topics on the agenda.

  • Event type
    Meeting

    The 6th meeting of the EU Domestic Advisory Group under the EU-Ukraine DCFTA took place on 27 Jun 2019 in Brussels. Please click on the programme tab to consult the topics on the agenda.

  • Event type
    Meeting

    The 5th meeting of the EU-Moldova Civil Society Platform took place on 23 May 2019 in Brussels. During the meeting, a debate was held assessing the state of play of the implementation of the EU-Moldova Association Agreement. Reports on public integrity framework in Moldova were discussed. Platform members also had a look at the update of past declarations adopted by the CSP, more specifically through a progress report on the implementation status of the DCFTA with Moldova and a debate on Dniester Water Management.

  • Event type
    Meeting

    For the 13th time, the European Economic and Social Committee (EESC) and Montenegro held the Civil Society Joint Consultative Committee (JCC). The JCC is a civil society platform established between the EESC and Montenegrin civil society. It complements with a civil society point of view the EU institutional framework related to the Stabilisation and Association Agreement between the EU and Montenegro. This joint institution allows civil society organisations on both sides to monitor the country's accession negotiations. It is also a platform to discuss issues of common interest and to inform the public at large on the challenges ahead during the accession period.

    This 13th JCC was held in Podgorica and tackled issues such as:

    • The current state of play in EU-Montenegro relations and the accession process
    • Implementation of the Sustainable Development Goals (SDGs)
    • Chapter 27 of the accession negotiations – Environment and climate change
    • Overview of the media and civil society in Montenegro

    A joint declaration was adopted at the meeting. The joint declaration will be distributed to all relevant EU institutions, as well as to the Montenegrin authorities.