Európa

This page is also available in:

Európában az EGSZB kapcsolatot tart fenn a szociális partnerekkel és a civil társadalmi szervezetekkel a Nyugat-Balkánon, a keleti szomszédságban, az EGT-tag EFTA-államokban – Izlandon, Liechtensteinben és Norvégiában –, valamint az Egyesült Királyságban.

A Nyugat-Balkán nyomonkövetési bizottság – az EGSZB állandó belső testülete – az EGSZB erre a régióra irányuló tevékenységeinek legfőbb koordinációs eszköze. A kétévente megrendezett nyugat-balkáni civil társadalmi fórum a nyomonkövetési bizottság tevékenységének részét képezi.

Az EGSZB emellett kétoldalúan is együttműködik a Nyugat-Balkán csatlakozási tárgyalásokat megkezdett országaival és Törökországgal az ezen országok és az EU közötti társulási megállapodások keretében létrehozott szakosodott szerveken keresztül. E konzultatív vegyes bizottságok célja, hogy bevonják a szociális partnereket és a civil társadalmi szervezeteket az esetleges uniós tagsághoz vezető előcsatlakozási és reformfolyamatok nyomon követésébe. Mindegyik testület az EGSZB és a partnerország egyenlő számú tagjából áll, és általában évente egy vagy két alkalommal ül össze.

Az EGSZB emellett létrehozta a Keleti szomszédság nyomonkövetési bizottságát, amely a régió országainak, azaz Örményországnak, Azerbajdzsánnak, Belarusznak, Grúziának, Moldovának és Ukrajnának a civil társadalmával fenntartott kapcsolatok szélesítéséért felelős belső szerv.

Az Örményországgal, Grúziával, Moldovával és Ukrajnával való együttműködés fő mechanizmusai a civil társadalmi platformok, melyek lehetővé teszik az EU és a partnerországok civil társadalmi szervezetei számára, hogy figyelemmel kísérjék az ezekkel az országokkal kötött uniós megállapodások végrehajtásának folyamatát, és ajánlásokat fogalmazzanak meg az érintett hatóságok számára. Emellett Ukrajna és Moldova 2022-ben tagjelölt ország lett.

Belarusz és Oroszország esetében a kapcsolatokat a továbbra is szabadon működő civil társadalmi szervezetekkel tartják majd fenn. Ezek többsége az EU területéről működik. Az EGSZB a jövőbeni javuló feltételek reményében fontosnak tartja a párbeszéd életben tartását.

Az Európai Gazdasági Térség (EGT) az uniós tagállamokat és a három EGT-tag EFTA-államot (Izland, Liechtenstein és Norvégia) tömöríti egy olyan belső piacon, ahol az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabadon mozoghatnak. Az EGSZB tagja az Európai Gazdasági Térség konzultatív bizottságának, ahol közös érdekű kérdéseket vitatnak meg az EGT-tag EFTA-államok szociális partnereinek képviselőivel.

Végezetül az EGSZB-nek van egy EU–Egyesült Királyság nyomonkövetési bizottsága, amelynek feladata az EU, valamint Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága közötti kapcsolatok nyomon követése a civil társadalom szemszögéből. Munkája középpontjába helyezi az EU és az Egyesült Királyság közötti, a kilépésről rendelkező megállapodás, valamint az Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv végrehajtását, amelyekről folyamatos párbeszédet folytat az Egyesült Királyság civil társadalmi szervezeteivel, valamint az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás végrehajtását, amellyel kapcsolatban az EU–Egyesült Királyság nyomonkövetési bizottság együttműködik az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás keretében működő uniós belső tanácsadó csoporttal.

  • EU-Turkey JCC
    -

    The EU-Turkey Civil Society Joint Consultative Committee established in 1995 is composed of members from the EESC and members representing organised civil society in Turkey. Its objective is to contribute to the dialogue among civil society organisations in Turkey and the EU and to issue reports and recommendations to the Turkish authorities and the EU institutions. The JCC discusses a wide range of topics, including cooperation between Turkey and the EU in various areas such as migration, energy, small and medium-sized enterprises and vocational training. This meeting will focus on "Disaster management - How can Turkey and the EU work together?" and "The Green Economy" - as well as other topics such as the "modernisation of the EU-Turkey Customs Union".

  • The representatives of the two Domestic Advisory Groups (DAGs) from the EU and Ukraine held their fifth joint meeting via a videoconference on 22 October 2021. 

  • The 8th meeting of the EU-Moldova Civil Society Platform took place on 28 October 2021 in the format of a videoconference. During the meeting, a debate focused on assessing the state of play of the implementation of the EU-Moldova Association Agreement. The social dialogue and prospects for the future in Moldova were also discussed as well as the minimum wage mechanism. 

  • The 11th meeting of the EU Domestic Advisory Group under the EU-Ukraine DCFTA took place via a videoconference on 18 October 2021. 

  • The 10th meeting of the EU-Ukraine Civil Society Platform took place on 27 September 2021 remotely by videoconference. During the meeting, a debate was held to assess the state of play of the implementation of the EU-Ukraine Association Agreement with special focus on rural youth, and on digital and green skills. 

  • Event type
    Meeting

    The seventh meeting of the EU-Georgia Civil Society Platform (CSP) was convened on 30 June 2021 in Tbilisi and it was held via a videoconference.

  • The 7th meeting of the EU-Georgia Domestic Advisory Group took place on 21 May 2021 via a video conference. Please click on the programme tab to consult the topics on the agenda.

  • The 10th meeting of the EU Domestic Advisory Group under the EU-Ukraine DCFTA took place via a videoconference on 15 March 2021.

  • -

    The 7th meeting of the EU-Moldova Civil Society Platform took place on 30-31 March 2021 in the format of a videoconference. During the meeting, a debate focused on assessing the state of play of the implementation of the EU-Moldova Association Agreement. The impact of the COVID 19 pandemic on the socio-economic development of Moldova was also discussed as well as the aspect of digitalisation in health care in Moldova. 

  • Event type
    JCC Meeting

    For the 14th time, the European Economic and Social Committee (EESC) and Montenegro held the Civil Society Joint Consultative Committee (JCC). ge on the challenges ahead during the accession period.

    This 14th JCC tackled issues such as:

    • Current state of play in EU-Montenegro relations, including 2020 Montenegro Report and the response to the Covid-19 pandemics
    • Overview of the civil society situation in Montenegro

    A joint declaration was adopted at the meeting and distributed to all relevant EU institutions, as well as to the Montenegrin authorities.