A szociális vállalkozásokkal foglalkozó ideiglenes tanulmányozócsoportot 2015-ben hozták létre azzal a céllal, hogy nyomon kövesse a politikai fejleményeket, és felmérje, milyen intézkedéseket kell még meghozni ahhoz, hogy jobb ökoszisztémát alakítsunk ki a szociális vállalkozások számára. Célkitűzései között szerepel az is, hogy terjessze a bevált gyakorlatokat, és így növelje ennek a gazdasági modellnek az ismertségét.
A kérdésben kialakított számos álláspontjában az EGSZB következetesen szorgalmazta egy szociális vállalkozásokra vonatkozó cselekvési terv elkészítését, amelyben az ágazat fejlődését és elismerését biztosító kezdeményezések szerepelnének.