Daniela Vancic cikke

Az európai polgári kezdeményezés valóban egyedülálló: nincs a világon még egy olyan eszköz, amely lehetővé teszi, hogy a polgárok közvetlenül befolyásolják a jogalkotást. A régóta esedékes elismerést azonban még nem kapta meg – írja Daniela Vancic, aki európai szakpolitikai és érdekképviseleti vezetőként dolgozik a Democracy International nevű szervezetnél, és most három ötletet oszt meg velünk az európai polgári kezdeményezés hatásának növelésére.

Az európai polgári kezdeményezés az EU egyik leghatásosabb demokratikus eszköze, csak az európai választások előzik meg ebben. A kezdeményezés 13 éve létezik, és azóta több mint 20 millió polgár bevonásával bizonyította, hogy fontos platform a részvételhez. De – a benne rejlő lehetőségek ellenére – az európai polgári kezdeményezés csak ritkán kapja meg a megérdemelt elismerést.

Az alábbiakban áttekintjük, hogy miért fontos az európai polgári kezdeményezés – és három ötletet adunk arra, hogy miként lehetne még hatásosabb.

Az európai polgári kezdeményezés szerepe egy polarizált világban

Mi teszi az európai polgári kezdeményezést valóban egyedivé? Nincs a világon még egy ilyen eszköz. Az európai polgári kezdeményezés lehetővé teszi a polgárok számára, hogy közvetlenül befolyásolják a jogszabályokat azáltal, hogy támogatást gyűjtenek legalább hét uniós tagállamban. Most, amikor egyre erősebb a politikai polarizáció, az európai polgári kezdeményezés létfontosságú hídként szolgál a polgárok és a politikai döntéshozók között, előmozdítja az együttműködést, kapcsolatokat épít és valódi változást indít.

Az európai polgári kezdeményezés lényegében arról szól, hogy az embereket a szakpolitikák alakításában való részvételre biztassuk. Összehoz különböző csoportokat, nyilvános vitát kezdeményez, és felerősíti az emberek hangját az európai színtéren. Például a My Voice, My Choice kezdeményezés, amely a közelmúltban több mint egymillió aláírást gyűjtött össze, aktivisták, szervezetek és közéleti személyiségek (köztük nemzetközi személyiségek, például Barack Obama) hálózatát mozgósította, és szélesebb körű párbeszédet kezdeményezett az alapvető értékekről. Ez a fajta mozgósítás tartós értéket teremt maga a demokrácia, de a szóban forgó ügy javára is.

Időben kell lépni

Az európai polgári kezdeményezés hatalmas demokratikus potenciállal rendelkezik, de ezt csak akkor tudjuk maradéktalanul kiaknázni, ha az uniós intézmények időben lépnek. Míg egyes kezdeményezések – például az End the Cage Age kampány – pozitív változásokat hoztak az uniós szakpolitikákban, gyakran jelentős késés van az európai polgári kezdeményezés közvélemény általi támogatása és jogalkotási nyomon követése között. Ez frusztráló lehet mind a polgárok, mind a civil társadalom számára, akik akár el is veszthetik a folyamatba vetett hitüket.

A lendület megtartása érdekében az EU-nak az elsöprő közönségtámogatást élvező európai polgári kezdeményezéseknél fontolóra kellene vennie a gyorsított eljárást. Az uniós jogszabályok időigényesek, de ha egy európai polgári kezdeményezés egyértelmű és széles körű támogatást élvez, kiemelt figyelmet kell fordítani rá. Fontos, hogy a nagyközönség láthassa: ötleteit gyorsan cselekvésre váltják, mivel így válik az európai polgári kezdeményezés az időszerű változás katalizátorává és a befolyásolás eszközévé.

A civil társadalmi szervezetek szerepe az európai reform előmozdításában

A civil társadalmi szervezetek mindig is az európai polgári kezdeményezés középpontjában álltak: mozgósítják a polgárokat és felhívják a figyelmet az eszközben rejlő lehetőségekre. Az olyan szervezetek, mint a Democracy International a kezdetektől fogva döntő szerepet játszottak az európai polgári kezdeményezés kidolgozásában és támogatásában. De a civil társadalom szerepe itt még nem ér véget.

Ezeknek a szervezeteknek továbbra is olyan reformokat kell szorgalmazniuk, amelyek megerősíthetik az európai polgári kezdeményezést mint demokratikus eszközt. Az európai polgári kezdeményezésnek például képesnek kellene lennie arra, hogy módosításokat javasoljon az EU-Szerződésekhez – ez egyelőre elérhetetlen, pedig jelentős hatást gyakorolhatna Európa jövőjére. Folyamatosak a Szerződések reformjáról szóló viták, és egyre többen elfogadják, hogy az EU-nak olyan Szerződésre van szüksége, amely alkalmas arra, hogy megfeleljen korunk kihívásainak és lehetőségeinek, ezért minden eddiginél fontosabb, hogy az európai polgári kezdeményezést kiterjesszék, a polgároknak is helyet kínálva az asztalnál.

Legyen az európai polgári kezdeményezés szakpolitikai inspirációs forrás

Emeljük magasabbra az európai polgári kezdeményezés ambíciószintjét. A kezdeményezésben rejlő lehetőségek teljes körű kiaknázásához az egyik ötlet az, hogy vegyük figyelembe az európai polgári kezdeményezéseket még akkor is, ha azok nem felelnek meg az európai polgári kezdeményezés hivatalos kritériumainak. Nem minden remek ötlet éri el az egymilliós aláírási küszöböt, de ez ne jelentse azt, hogy nem is érdemes fontolóra venni. Az európai polgári kezdeményezés kampányának lebonyolítása nem könnyű, különösen akkor, ha transznacionális, többnyelvű és multinacionális erőfeszítésekről van szó. Az is előfordulhat, hogy a legjobb ötletek némelyike nem rendelkezik elegendő erőforrással ahhoz, hogy teljesíteni tudja a sikeres európai polgári kezdeményezéshez meghatározott magas elvárásokat.

Például a Single Communication Tariff Act elnevezésű, 2012. évi európai polgári kezdeményezés a standard meghatározás alapján nem volt „sikeres”, de inspirálta az öt évvel később hatályba lépett „belföldi díjszabás szerinti barangolás” politikáját, amely több millió európai utazó javát szolgálja, hiszen ma már díjmentesen vehetjük igénybe a határokon átnyúló barangolást. Ez azt mutatja, hogy még azok az európai polgári kezdeményezések is megváltoztathatják a szakpolitikákat, amelyek nem érik el az aláírási célszámot. Az EU-nak nyitottnak kell lennie arra, hogy minden polgárok által szorgalmazott ötletet megvizsgáljon, még azokat is, amelyek nem érik el az egymilliós küszöböt, és az ilyen ötleteket inspirációként használja a jövőbeli jogalkotáshoz.

Főbb tanulságok

Az európai polgári kezdeményezés hihetetlenül értékes eszköz a demokrácia megerősítéséhez Európában, különösen egy olyan időszakban, amikor a demokratikus értékeket világszerte veszély fenyegeti. A kezdeményezés lehetővé teszi a polgárok számára, hogy ötleteiket a közvélemény támogatását megszerezve az EU elé tárják, és ezzel érdemi hatást fejtsenek ki. Mivel az európai polgári kezdeményezés immár tíz éves is elmúlt, ideje elgondolkodnunk azon, hogy miként lehet felhangosítani ezt az egyedülálló eszközt, és hogyan lehet erősebb, közvetlenebb kapcsolatot építeni a polgárok és az intézmények között.

A civil társadalom folyamatos támogatásával az európai polgári kezdeményezés elősegítheti egy nagyobb mértékben részvételen alapuló és reagálóképesebb Európai Unió kiépítését, megszilárdítva globális vezető szerepét a demokráciában.

Daniela Vancic európai szakpolitikai és érdekképviseleti vezető a Democracy International szervezetnél, ahol 2017 óta támogatja a részvételi és közvetlen demokráciát. A polgári részvételi folyamatok terén szerzett több mint egy évtizedes tapasztalatával az európai polgári kezdeményezés elismert szakértője. 2022-ben társszerkesztője volt a „Complementary Democracy: The Art of Deliberative Listening” című könyvnek.