European Economic
and Social Committee
Együtt kell haladnunk a nemek közötti egyenlőség felé vezető hosszú úton
Az EGSZB által a nemzetközi nőnap alkalmából szervezett, „Nők a munkaerőpiacon” című konferenciára március 8-án, a háború árnyékában került sor. A résztvevők méltatták a csodálatra méltó ukrán nők erejét, bátorságát és ellenálló képességét.
Nyitóbeszédében Christa Schweng EGSZB-elnök utalt azokra az ukrán nőkre és lányokra, akik országuk elhagyására kényszerültek, és így fokozottan ki vannak téve az erőszak kockázatának.
Hasonlóképpen szólt Maria Nikolopoulou EGSZB-tag, az egyenlőséggel foglalkozó ad hoc csoport elnöke is, aki kiemelte: „Nők, anyák és feleségek rekednek a háborús övezetben, sokan maguk is fegyvert fognak, mások pedig megpróbálnak menekülni a támadások atrocitásai elől. Csatlakozunk a civil szervezetekhez, amelyek a háború befejezését követelik, valamennyi országban.”
A Covid19-világjárvány tovább mélyítette a nemek között a foglalkoztatás terén meglévő különbségeket, és hozzájárult a munkahelyi erőszak és zaklatás ugrásszerű növekedéséhez is.
Helena Dalli egyenlőségért felelős biztos bejelentette, hogy az Európai Bizottság a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről szóló irányelvjavaslatot fog előterjeszteni, amely kötelező erejű lesz valamennyi tagállam számára.
A mesterséges intelligencia ágazatában a nők a munkaerő csupán 16%-át teszik ki, azaz a 84%-ot képviselő férfiak hozzák meg az összes döntést és határozzák meg az irányt. „Ha a nők nincsenek jelen ezekben az ágazatokban, az azt jelenti, hogy az egész új világunkat a férfiak fogják alakítani, minden esetleges elfogultságukkal együtt” – jelentette ki Christa Schweng. (at)