CIVIL SZOLIDARITÁSI DÍJ – JUTALOM A LEGJOBBJAINKNAK

Tisztelt Olvasóink!

Ismét elérkeztünk az évnek abba a szakába, amikor az EGSZB el szokta indítani az immár hagyománnyá vált civil társadalmi díjának pályázatát, hogy olyan, a civil társadalom vagy magánszemélyek által végrehajtott, kiemelkedő projekteket jutalmazzon, amelyek előmozdították közös európai értékeinket és erősítették európai identitásunkat. Minden évben kiválasztunk egy fontos témát, amelyhez kapcsolódóan a díjat kiosztjuk, ünnepelve a civil társadalom által az adott tevékenységi területen elért eredményeket. 2019-ben a nők társadalmi szerepvállalásának növelése és a nemek közötti egyenlőség területének élharcosait kerestük – ők lettek 11. civil társadalmi díjunk nyertesei.

2020 azonban rendkívüli év, ezért mi is úgy döntöttünk, hogy idén rendkívüli díjat osztunk ki. Mert 2020 úgy vonul majd be a történelemkönyvekbe, mint közelmúltunk egyik leginkább embert próbáló időszaka. Amikor a Covid19-járvány kitört Európában, készületlenül ért minket, és több területen is súlyos következményekkel járt. Ezrek haltak meg vagy lettek súlyosan betegek, ami az összeomlás szélére sodorta az egészségügyi rendszereket. Ez arra kényszerítette az országokat, hogy korlátozó intézkedéseket vezessenek be, ami viszont társadalmukra és gazdaságukra mért komoly csapást. Több ezer európai maradt munka nélkül, és a jövőben ennél is többen kerülnek hasonló helyzetbe, sokakat pedig már az anyagi nélkülözés, sőt egyenesen a szegénység fenyeget. A globálisan elrendelt leállások miatt számos vállalatnak – különösen kisebb és közepes vállalkozásoknak – le kellett húzniuk a rolót. Sok civil társadalmi szervezet látja úgy, hogy a mozgástere a karantén és a távolságtartási rendelkezések miatt tovább szűkül, vagy egyenesen a túlélésért küzdenek, mivel finanszírozásuk csökkent vagy hamarosan csökkenni fog.

Sok más megpróbáltatáshoz hasonlóan a koronavírus-járvány okozta válság is olyan, hogy a legrosszabb mellett a legjobbat is előhozza az emberekből. Számos magánszemély és szervezet mozgósított a válság által leginkább sújtottak megsegítése érdekében, vagy tett hatalmas erőfeszítéseket a legsérülékenyebbek támogatására. Mások különböző projekteket indítottak a világjárvány következményeinek enyhítésére. Mindez jól mutatja, hogy a szolidaritás kulcskérdés ennek az Európában a második világháború óta nem látott méretű, most kibontakozó válságnak a leküzdésében.

Az EGSZB a világjárvány kezdete óta minden tevékenységét a Covid19-re és arra összpontosítja, hogy megoldásokat találjon a járvány romboló következményeinek leküzdésére. Az EGSZB tagjai az intézményünknél végzett munkájukon kívül, saját nemzeti szervezeteiken keresztül helyi kezdeményezéseket is indítottak. A koronavírus okozta válság leküzdése iránti elkötelezettségük bizonyítására weblapunkon létrehoztunk egy külön oldalt „Civil Society Against COVID-19” (A civil társadalom a Covid19 ellen) címmel, ahol tagjaink több mint 50 történetét gyűjtöttük össze.

Nem érhet tehát senkit meglepetésként, hogy legjelentősebb éves díjunkat idén a koronavírus elleni harcnak szenteljük. E célból még a nevét is megváltoztattuk, és büszkén jelenthetem be, hogy 2020-ban díjunknak egy különleges, az eddigi történetében egyedülálló változatát hirdetjük meg: a civil szolidaritási díjat. Ezzel a díjjal szeretnénk ráirányítani a figyelmet az európai civil társadalom és sok magánszemély elkötelezettségére, tettrekészségére, valamint a koronavírusnak és következményeinek leküzdése érdekében kifejtett munkájára. Szeretnénk reflektorfénybe állítani azt a példátlan mértékű szolidaritást, amelyet ezekben a nehéz időkben sokan mutattak, és adózni szeretnénk az emberek és a civil társadalmi szervezetek bátorsága, a fellépéseik és hihetetlen felelősségérzetük előtt.

A civil szolidaritási díjat magánszemélyek, civil társadalmi szervezetek vagy vállalatok által az EU és az Egyesült Királyság területén végrehajtott nonprofit projektek kaphatják meg. Idén úgy döntöttünk, hogy a szokásos öt helyett 29 nyertest jutalmazunk – tagállamonként egyet, továbbá egyet az Egyesült Királyságból és egy határokon átnyúló vagy európai vonatkozású projektet. Noha az Egyesült Királyság kilépett az EU-ból, nem akartuk kihagyni a korábbi tagállamot a versenyből. Ezzel a gesztussal az EGSZB azt szeretné megmutatni, hogy nem kívánja elszakítani azokat a szálakat, amelyek intézményünket az Egyesült Királyság civil társadalmához fűzik, éppen ellenkezőleg: nagyon is fenn szeretné tartani a szoros kapcsolatot.

Úgy véljük, sikerül majd egy nagyszerű képet festenünk arról, amit a civil társadalom e hosszú hónapok alatt véghezvitt.

Most mindannyian egy csónakban evezünk. Tartsunk tehát össze, mutassunk szolidaritást, nagylelkűséget és felelősségérzetet. Ezeket a tulajdonságokat keressük egyedülálló díjunk leendő nyerteseiben.

Isabel Caño Aguilar

az EGSZB kommunikációért felelős alelnöke