December 9-én az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) öt olyan nonprofit szervezetnek és szövetségnek ítélt oda díjakat, amelyek kreatív és inspiráló éghajlat-politikai projektjei előmozdítják az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenálló gazdaságra való igazságos és zöld átállást.

Az 50 000 eurós díjon öt nyertes projekt osztozott. A 14 000 eurós első díjat a „Nagyszülők az éghajlatért” elnevezésű belga szövetség vehette át. A többi négy szövetség egyenként 9 000 eurós díjazásban részesült.

A négy helyezett a díjazás sorrendjében: a „Mérnökök határok nélkül – Katalónia” elnevezésű spanyol szövetség, a „Workshop határok nélkül” elnevezésű román szövetség, a városrendezéssel foglalkozó szlovén Prostorož stúdió, valamint az észt Zöld Mozgalmat, az észt Természetvédelmi Alapot és az észt Környezetvédelmi Jogi Központot tömörítő észt nem kormányzati szervezetek hálózata.

A Brüsszelben tartott díjátadó ünnepségen Christa Schweng EGSZB-elnök gratulált az öt nyertesnek és a pályázóknak: „A beérkezett pályázatok értéket képviselnek, és kreativitásról adnak tanúbizonyságot számos, az éghajlathoz kapcsolódó területen. Szilárd meggyőződésünk, hogy az ilyen projektek hozzá fognak járulni a klímasemlegesség és az igazságos átmenet megvalósításához. Az európai zöld megállapodás elkötelezett támogatójaként az EGSZB mélyen meg van győződve arról, hogy a polgárokat és a vállalkozásokat kell a zöld átállás középpontjába állítani, és gondoskodni kell arról, hogy senki ne maradjon ki.”

Cillian Lohan kommunikációért felelős EGSZB-alelnök kifejtette: „Az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez a társadalom összes rétegének aktív részvételére van szükség. A konzultációtól és a felülről építkező bevonástól el kell mozdulnunk a közös tervezés, a közös alkotás és a szerepvállalás modellje felé. Az olyan pozitív történetek, mint nyerteseink projektjei a közös tervezés és közös alkotás példáiként szolgálnak. Emellett az embereket és a szervezeteket is szerepvállalásra késztetik. Ez az ötletgazdagság megerősít minket abban a hitünkben, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem még egyáltalán nincs elvesztve.”

A 2021-ES ÉV CIVIL TÁRSADALMI DÍJÁNAK NYERTESEI
Az idei nyertes egy nagyszülőket képviselő szervezet Belgium flamand régiójából. A Grootouders voor het Klimaat (Nagyszülők az éghajlatért) szövetség tagjai egy jobb, fenntartatóbb világot igyekeznek hagyni unokáikra. A Megtakarításaink a fiatalok jövőjéért elnevezésű kampányával a szövetség arra buzdítja a mintegy 2,4 millió belga nagyszülőt, hogy megtakarításaikat, amelyek a becslések szerint 910 milliárd eurót értéket képviselnek, fenntarthatóbb projektek finanszírozására fordítsák.

A kampány a pénzügyi ágazatnak és a kormánynak is szól, mivel bátorítja a befektetők és intézmények fenntartható magatartását, és a fenntarthatóság szempontjait figyelembe vevő finanszírozásra való áttérésüket sürgeti. A projekt emellett előmozdíta a pénzügyi műveltséget a diákok körében. A szövetség hangsúlyozni kívánja azt a kulcsfontosságú szerepet, amelyet az idősek tölthetnek be az éghajlat-politikában.

A díj átvételekor a „Grootouders voor het Klimaat” szövetség szóvivője, Guy De Koninck a következőket mondta: „Megtiszteltetés számunkra, hogy megkaphatjuk ezt a díjat négy másik fantasztikus pályázattal együtt. Aggódunk bolygónk miatt. Meghallgattuk a fiatalok segélykiáltásait, és csatlakoztunk a jövőnk megőrzése érdekében tartott felvonulásaikhoz. Ha a pénz mozgatja a világot, akkor a világ most rossz irányba mozog. Meg kell fordítanunk ezt az irányt – kampányunknak ez a célja. A rendelkezésünkre álló pénzből meg tudjuk valósítani a változást, és ez az az üzenet, amelyet a kormányoknak, bankoknak és a többi nagyszülőnek küldünk. A díj megnyerése fontos erkölcsi és anyagi támogatást jelent kampányunk számára.”

A második díjat az Associació Catalana Enginyeria Sense Fronteres (Mérnökök határok nélkül – Katalónia) elnevezésű spanyol szövetség kapta. Egy olyan időszakban, amikor a spanyol háztartások 11%-a küzd energiaszegénységgel, ez a katalán szövetség az emberi jogokon alapuló éghajlati igazságosságért küzd. A szövetség az energiaszegénységben élőket bevonja az éghajlati vészhelyzetről jelenleg folytatott vitákba, és arra törekszik, hogy a hátrányos helyzetű emberek könnyebben hozzáférjenek az alapvető közművekhez, ami egyébként alapvető joguk is.

Az Ateliere fără Frontiere (Workshop határok nélkül) elnevezésű román szövetség a harmadik díjat vihette haza. „Educlick” projektjük a társadalmi igazságtalanság problémáit kívánja kezelni, és felhívja a figyelmet a körforgásos gazdaság előnyeire. Az egyesület marginalizált helyzetű embereket alkalmaz kiselejtezett elektromos és elektronikus berendezések felújítására. Ezután a berendezéseket hátrányos helyzetű területek iskoláinak, illetve kiszolgáltatott gyermekekkel foglalkozó szervezeteknek adományozzák.

A negyedik helyezett aProstorož városrendezéssel foglalkozó, szlovén stúdió lett, amely a szlovén főváros, Ljubljana lakóit mozgósította, hogy lépjenek fel az éghajlatváltozás hatásai ellen városukban, amely a világ egyik leggyorsabban felmelegedő városa. Hot Spots (gócpontok) elnevezésű projektjük arra kérte az embereket, hogy egy digitális térképen jelöljék be a város legmelegebb pontjait, ami így nagyon sok visszajelzést szolgáltatott arról, hogy mit kell tenni a túlmelegedés elkerülése érdekében.

Az ötödik díjat az észt Zöld Mozgalmat, az észt Természetvédelmi Alapot és az észt Környezetvédelmi Jogi Központot tömörítő észt nem kormányzati szervezetek hálózatának ítélték oda, amely azért küzd, hogy megváltoztassa a megújuló energia megítélését egy olyan országban, amely az egyik legnagyobb szénlábnyommal rendelkezik Európán belül. A hálózat tagjai platformot hoztak létre annak a párbeszédnek a megvalósításához, amely az összes érdekelt fél között zajlik az energetikai átalakulásról Észtország észak-keleti részében, ahol nem fogadták túlzott lelkesedéssel az olajpala-ágazat szükséges jövőbeli fokozatos kivezetését.

A 2021. ÉVI CIVIL TÁRSADALMI DÍJRÓL
Az idei év témája, az Éghajlat-politika számos pályázó érdeklődését felkeltette, akik 24 országból nyújtottak be projekteket. A benyújtott pályázatok széles palettát képviseltek, rámutatva azokra az innovatív megközelítésekre, amelyeket civil társadalmi szervezetek és egyének alkalmaznak az éghajlati vészhelyzet kezelése érdekében.

A díj megmutatta, hogy a helyi szint milyen kulcsfontosságú szerepet játszik a klímasemlegesség 2050-ig történő elérésében, amelyre az EU az európai zöld megállapodás keretében kötelezettségvállalást tett. Az EGSZB reméli, hogy az általa odaítélt díj arra ösztönzi majd a civil társadalmat, hogy előmozdítsa a helyi gazdaságok környezetbarátabbá tételét, és a jövőben is megváltoztassa azokat a normákat, magatartásformákat és rendszereket, amelyek az éghajlati válság szélére juttattak minket.

A civil társadalmi díj „a kiválóságot jutalmazza a civil társadalmi kezdeményezésekben”, és minden évben az EGSZB tevékenységeinek egy másik szempontjára irányítja rá a figyelmet. 2019-ben a téma a nemek közötti egyenlőség és a nők társadalmi szerepvállalásának növelése volt. 2020-ban az EGSZB egy egyszeri civil szolidaritási díjat indított útnak, amelyet a Covid19 elleni küzdelemnek szentelt.

További információk a 2021. évi civil társadalmi díjról itt találhatók. (ll)