Aurélie Vauthrin-Ledent: Igen, a kultúra mindenképpen alapvetően szükséges!

Mióta 40 évvel ezelőtt, 1981. március 28-án megszülettem még soha nem hallottam olyan gyakran a „alapvetően szükséges” kifejezést a kultúra kapcsán, mint a mostani egészségügyi és abból fakadó gazdasági válság során. Egyértelmű, hogy a válsággal sok paradigma meg fog változni. Alapjaiban kérdőjelezünk meg és fogunk megkérdőjelezni dolgokat társadalmunk minden területén.

Az „alapvetően szükséges” kifejezés azért jelent meg, mert minket, a kultúra területén dolgozókat, először a „nem alapvetően szükséges” kategóriába soroltak. És mivel „nem alapvetően szükséges”-ként kategorizáltak bennünket, egy megállíthatatlan mozgalom indult el, amely egyre mélyebben és szélesebb körben tudatosodik.

És igen, minden várakozás ellenére, a művészeti és kulturális világ, amely korábban a homályba veszett, a fiók mélyére került, most furcsa – vagy inkább keserű – reflektorfényben fürdik.

A kultúra embere vagyok. Belőle táplálkozom és belőle alkotok. Színésznő, énekes, rendező, szerző, drámaoktató és franciatanár vagyok, belga francia nyelvű színházi kiadó, egy fesztivál programfelelőse, és különösen érdeklődöm a képzőművészet, a szcenográfia, a mozgásművészet és a táncművészet iránt. És attól sem riadok vissza, hogy feltűrjem az ingem ujját, és nekiálljak „lapátolni”, és időnként „alkalmi munkákat” vállaljak. Olyan munkákat, amelyeket a kollektív társadalmi szemlélet gyakran értéktelennek tart. Nem félek a munkától. A munkától lettem az, aki ma vagyok. Ez a legnagyobb érték, amelyet a szüleimtől kaptam. A kultúra viszont anyám és apám mellett a 3. szülőm. A kultúra tette fel az i-re a pontot, játszotta a cement szerepét bennem, és gyökeres változásokat hozott életemben: fejlődést, belső forradalmakat és nagy változásokat, nyitottá tette szellememet, de különösen a szívemet nyitotta meg. Életem legszebb utazásai az emlékezetembe ivódott csellózás értékes percei voltak, vagy amikor láttam, hogy Shakespeare műve miként ejti rabul a közönséget, vagy a képek véget nem érő sora, amely elérhetetlen mélységekbe hatol a falakon vagy a múzeumban. És mit mondhatunk a színház csodálatos világáról? A színház nem csupán egy szín és egy szöveg adta keret, hanem összetett és többszörös világ, a bábszínháztól az improvizációig, a beszédművészeten és a testek mozgásán át. A színházművészetnek ugyanannyi szakága és alfaja van, mint az orvostudománynak.

Természetesen már egy éve állunk. Szakmánk szenvedése égbekiáltó. Először is erkölcsi szenvedés, de gazdasági szenvedés is a mély pénzügyi válságban lévő előadóművészek kényszerű tétlensége miatt. Az előadó-művészeti szakmák túl kevéssé ismertek, ugyanakkor a spektrum széles. Szerzők, rendezők, színészek, jelmeztervezők, dramaturgok, fény- és hangtechnikusok, díszlettervezők, színpadi építészek, maszkmesterek, asszisztensek és az összes a produkció előtt és után szükséges tevékenység: a terjesztés, a kommunikáció, a reklám, a nézők fogadása, a foglalás...a lista korántsem teljes.

És amit még figyelembe kell venni, és talán ez a legfontosabb: a közönség, az emberek szenvedése. A Netflix-re vagy a könyvekre korlátozott közönség túl gyorsan választja a képet, a kultúra könnyű és egyedülálló részét. Az egyetlen másik lehetőség az elszigetelődés az élmények megosztása, a nyitottság, a nevetés percei, a távoli utazásokról való álom helyett, miközben nyugodtan ülhet saját vörösbársony karosszékében.

És még nem is szóltunk arról a kínról, amit a tanulás hiánya teremt, hiszen a kultúra az életben a legjobb tanítómester!

Az „alapvetően szükséges” most mindenhol ott van és a kulturális foglalkozásokhoz kapcsolják a vezetőink miatt eredetileg tévesen ránk aggatott „nem alapvetően szükséges” címke negatív hatása miatt. Ma már távol áll tőlem, hogy lázadjak, de él bennem az őrült remény – hiszen minden remény az – és a töretlen hit, hogy a jövőben, a közeljövőben az összes halandó végérvényesen, igen, végérvényesen megérti majd, hogy amikor azt mondjuk „kultúra” akkor főleg és elsősorban valami „alapvetően szükségesről” beszélünk.

Így azzal, hogy el akartak minket temetni, újra életre keltettek bennünket: a kultúra erőteljesebben sarjadzik, mint valaha...a jövő ezt bizonyítja majd, töretlenül hiszek ebben, meg vagyok győződve erről. A válság után semmi, ami a kultúrával kapcsolatos nem fog elértéktelenedni.

Aurélie Vauthrin-Ledent