Karel Lannoo írása

Manapság divatos Európa versenyképességét leszólni, és uniós szinten masszív deregulációs kampányt követelni. Az, hogy mennyire tekintjük problematikusnak a gazdasági helyzetet, az attól is függ, hogyan definiáljuk a versenyképességet – mert ez a közös nevező és a kiindulási alap –, illetve hogy milyenek a körülmények.

Ezenkívül sokan a versenyképesség és a dereguláció közé egyenlőség jelet tesznek, ami helytelen – mintha egy nagyszabású deregulációs kampány mindent megoldana. Ezért fontos a paraméterek helyes körülírása, csak így lehet kontrollált keretek közt megvitatni a témát, máskülönben hamar kicsúszik a diskurzus a kezünk közül és az euroszkeptikus oldalon találjuk magunkat.

Fontos emlékeztetni arra a körülményre, hogy a versenyképesség mint politikai célkitűzés visszakerült a napirendre annak ellenére, hogy soha nem is került le róla. Az Európai Tanács 2000. márciusi lisszaboni ülésén hivatalosan elfogadott lisszaboni stratégia célja az volt, hogy az EU „a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává váljon, amely képes a fenntartható gazdasági fejlődésre, valamint több és jobb munkahellyel és nagyobb társadalmi kohézióval rendelkezik”. A versenyképesség már Jacques Delors elnökségének idején is igen fontos téma volt az Európai Bizottság számára – elég csak felidézni Paul Krugman híres 1994-es cikkét, ahol azt „veszélyes mániának” nevezte. Jacques Delors annak idején amiatt aggódott, hogy nőtt az európai munkanélküliség, miközben az EU-nak az USÁ-val és Japánnal kellett versenyeznie, megoldásként pedig egy infrastrukturális és csúcstechnológiai beruházási programot javasolt. Régi lemez ez már.

A jogalkotás egyszerűsítése szintén régóta szerepel a napirenden. A belső piaccal kapcsolatos jogalkotás egyszerűsítésére irányuló SLIM-kezdeményezés már 1996-ban kezdődött, amikor az EU-nak 15 tagállama volt. Charles McCreevy biztos (2004–2009) 2005–2006-ban, egészen a pénzügyi válság bekövetkeztéig támogatta a szabályozási „szüneteket”. Frans Timmermans alelnököt a Juncker-Bizottságon belül minőségi jogalkotási programmal bízták meg. Bár ezek a tervek dicséretesek voltak, jobb lenne a szabályozás összetettségének kiváltó okait – a döntéshozatali folyamatot és a nem megfelelő végrehajtást – kezelni, mint pusztán a tüneteket orvosolni. 27 tagállam esetében azonban ezt egyszerűbb mondani, mint csinálni.

A versenyképesség – legalábbis a Draghi-jelentés meghatározása szerint – inkább a termelékenységről és a GDP növekedéséről szól, ami a használt kiindulási alaptól függően igen eltérő eredményekhez vezet. A versenyképesség mérésének azonban más módjai is vannak. Meg lehetne vizsgálni a belső és a külső versenyképességet. Belülről nézve az EU gyengenek tűnik, termelékenysége csökken az USA-hoz képest. Kívülről tekintve azonban az EU kereskedelmi és folyófizetésimérleg-többlettel rendelkezik, míg az USA hatalmas kereskedelmi és folyófizetésimérleg-hiánnyal küzd – ez azonban nem tűnik problémának (kivéve Trump elnök számára).

Az EU költségvetési helyzete is sokkal jobb, mint az Egyesült Államoké vagy akár Japáné, bár nem rendelkezünk pontos adatokkal a Kínával való pontos összehasonlításhoz. Az EU költségvetési hiánya 2024-ben a GDP mintegy 3,5%-át tette ki, míg az Egyesült Államokban mért hiány ennek csaknem kétszerese (6,4%) volt. Ezt az USA a dollár globális helyzete miatt a nemzetközi piacokon tudja finanszírozni, bár az EU-ban és az USA-ban nő a különbség a középtávú kamatlábak között, ami jelzi az USA gazdaságával kapcsolatos piaci aggodalmakat. Ma az USD hat hónapos piaci hitelkamata 4,8%, míg az euróövezetben 2,5% (Euribor).

Emellett az energiaárak 2021 közepe óta az EU-ban jóval magasabbak voltak, mint az USA-ban, amikor Putyin elkezdte manipulálni az árakat, ami versenyképességi problémát jelent a feldolgozóipar és különösen Németország számára. Ma az EU-ban az energia legalább 50%-kal drágább, mint az USA-ban.

Az energiapolitika szintén jó példa a szabályozási vitára: a túl sok szabályozás jelenti-e a problémát? Éppen ellenkezőleg, az EU egységes energiapiaccal rendelkezik az elosztás, de nem a termelés tekintetében, amely továbbra is a tagállamok ellenőrzése alatt áll. Ez problémákat okoz a többlettermeléssel rendelkező országokban, mivel ez más országok energiahiánya miatt felhajtja az árakat, mint például Svédország és Németország esetében.

Ezenkívül a digitális ágazatban felmerülhet a kérdés, hogy jobb-e a szabályozás hiánya. Akarjuk-e az Egyesült Államokhoz hasonló szólásszabadságot, a tartalmak moderálása nélkül? Akarjuk-e a jelenlegi oligopolisztikus piacot?

Ez a rövid gondolatmenet hangsúlyozza, hogy a versenyképességről és a deregulációról szóló vitákat a lehető legnagyobb körültekintéssel kell megközelíteni annak megakadályozása érdekében, hogy a vita fekete-fehér vitává váljon, ami negatívan befolyásolhatja a megalapozott gazdaságpolitikai döntéshozatalt.