Az európai épületkorszerűsítési programra vonatkozó európai stratégia feltétlenül szükséges, és elengedhetetlen az Európai Unió és polgárai számára. A Pierre Jean Coulon és Laurențiu Plosceanu által kidolgozott és a februári plenáris ülésen elfogadott véleményében az EGSZB támogatja az Európai Bizottság által előterjesztett épületkorszerűsítési javaslatot, amelynek célja „épületeink környezetbarátabbá tétele, a munkahelyteremtés és az életminőség javítása”.

A teljes energiafogyasztás 40%-áért felelős lakó- és egyéb épületek az EU-ban korszerűsítésre szorulnak – ez az Európai Unió által útnak indított kezdeményezés lényege. Ez a stratégia egy holisztikus megközelítés része, amely figyelembe veszi a hosszú távú közberuházások, a fenntartható fejlődés, az egészségvédelem (ideértve az azbeszt kezelését a felújítási munkálatok során), a zöld átállás és a szociális jogok európai pillére hatékony végrehajtásának szempontjait a fenntartható és megfizethető lakhatást illetően.

Pierre Jean Coulon így nyilatkozott a vita során: „Az épület-korszerűsítési programra vonatkozó stratégia három szempontból is „nyerő” stratégia az Európai Unió számára – háromszoros győzelmet jelent az éghajlat, a helyi munkahelyteremtés általi gazdasági helyreállítás és végezetül a járvány és az energiaszegénység elleni küzdelem szempontjából, hiszen mindenki számára – ideértve a kiszolgáltatott személyeket is – elősegíti a megfizethető lakhatást.

Szavaihoz csatlakozva Laurențiu Plosceanu a következőképpen zárta szavait: „Ennek a stratégiának az Európai Uniót közelebb kell hoznia polgáraihoz és lakóhelyükhöz. Az EGSZB támogatja ezt a kezdeményezést, amelybe aktívan be fog kapcsolódni mérlegeléseivel és javaslataival. Ez a hatályos épület-korszerűsítési programokról és azok elérésének módjáról szóló megfelelő kommunikációs kampánnyal kezdődik." (mp)