„A fiatalok strukturált részvétele az éghajlattal és a fenntarthatósággal kapcsolatban az uniós döntéshozatali folyamatban” című véleményében az EGSZB javaslatot tett egy ifjúsági éghajlati és fenntarthatósági kerekasztal létrehozására, amelynek az EGSZB az Európai Bizottsággal, az Európai Parlamenttel és ifjúsági szervezetekkel közösen adna otthont.
Az Európai Bizottság hasznos eszközként üdvözölte a kezdeményezést az EGSZB konzultatív szerepének megerősítése és annak szempontjából, hogy lehetőséget biztosít a fiataloknak, hogy kifejtsék véleményüket az európai zöld megállapodásról. A 11 ifjúsági képviselő első találkozójára 2021. július 13-án került sor Frans Timmermans ügyvezető alelnök részvételével.
„Nektek köszönhetően egyre többen vannak tisztában azzal, hogy sürgősen cselekedni kell. Mindannyiunknak keményen kell dolgoznunk, de nem a saját hasznunkra, hanem inkább az utánunk következő generációkra gondolva. Néhányan közületek azt gondolhatják, hogy nem teszünk eleget, de ígérem, mindent megteszek, és remélhetőleg megtaláljuk a közös alapot a kemény küzdelemhez” – hangsúlyozta Frans Timmermans alelnök.
A találkozó során a fiatal képviselők ismertettek Frans Timmermansszal egy dokumentumot, amelyet a Generation Climate Europe és az Európai Ifjúsági Fórum kezdeményezett, és amely konkrét javaslatokat tartalmaz az EU gazdasági rendszerére, ezen belül pedig az EU természeti erőforrásokkal való gazdálkodására és eredménymutatóira vonatkozóan.
Cillian Lohan, az EGSZB alelnöke megállapította: „Ilyen lehetőség nemzedékenként egyszer adódik a rendszerszintű egyenlőtlenségek orvoslására és a nem fenntartható gyakorlatoktól való fokozatos elszakadásra. A fiataloknak azonban támogatásra van szükségük. Az aktivizmus ökoszisztémájának ösztönzésre, érlelésre és valódi térre van szüksége az EU politikai színpadán. A párbeszéd csak akkor értékes, ha cselekvés követi. Lássunk hozzá!” (mr)