A vietnámi háború után az újságírók körében az a tendencia alakult ki, hogy elhatárolódva, azaz úgy tudósítottak a háborúkról, hogy sem az egyik, sem a másik félnek nem adtak igazat. A korábbi gyakorlathoz képest, amikor az újságíró „beépült” valamelyik ország hadseregébe, ezt az új irányzatot hatalmas előrelépésnek tekintették a tárgyilagosság felé. Mindezt nyilvánvalóan a tömegkommunikációs eszközök gazdasági növekedése tette lehetővé, továbbá az, hogy a konfliktusok többsége a nagy médiavállalatok székhelyétől „távol” zajlott. Ezek „külföldi” háborúk voltak, így az újságírók számára viszonylag könnyű volt azoktól érzelmileg elhatárolódni. Az ukrajnai háború felborította ezt az elvet, és a közeljövőben jelentős változásokat hozhat a tömegtájékoztatás általános működésében, valamint a társadalommal és az állammal való kapcsolatában.

A kommunikációt tekintve az ukrajnai háború, amely azzal kezdődött, hogy az oroszok 2014-ben elfoglalták a Krím-félszigetet, az első pillanattól kezdve hazugságokkal volt tele. Kisebb és nagyobb nemzetközi médiaorgánumok egyaránt tudósítottak „az orosz nyelvű közösségeket Kelet-Ukrajnában elnyomó neonácikról”, alapot szolgáltatva a Kreml vezetése számára arra, hogy folytassák az atrocitásokat. Ezeknek a tudósításoknak a közzététele nem annyira a nyugati média hozzáértésének a hiányából adódott, hanem abból eredt, hogy a „nyugat” médiarendszere nem állt készen arra, hogy kezeljen egy ilyen mértékű, Moszkva által megszervezett és finanszírozott dezinformációs hullámot. Jele volt annak is, hogy a nyugati világ által biztosított szabadságjogokat Moszkva arra használta fel, hogy éppen ezek ellen a szabadságjogok ellen indítson támadást.

Amikor mindez nyilvánvalóvá vált – különösen az elmúlt három hónapban –, a külföldi újságírók közül sokan nyíltan Ukrajna pártjára álltak. Éspedig nemcsak azért, mert az országot provokáció nélküli támadás érte, hanem azért is, mert ezek az újságírók megértették, hogy a támadás mindazon elvek és értékek ellen is irányul, amelyek – többek között – a szólásszabadság és a tömegtájékoztatás működésének alapjául is szolgálnak.

Első látásra úgy gondolhatnánk, hogy ez a döntés egyfajta „visszalépés” az újságírói közösség részéről az objektivitás felől. De mennyire lehet „tárgyilagosan” és „részrehajlás nélkül” bemutatni egy erőszakos támadót és az áldozatát? Ebben a háborúban minden eddiginél jobban látszik, hogy az, ha „egyenlő távolságot tartunk” az áldozattól és az elkövetőtől, az minden esetben az utóbbinak kedvez.

Az említett dilemma tárgya volt még az is, hogy választani kellett a tárgyilagosság és az etika között. Furcsán hangzik, de ez a nagy médiaorgánumok jó része számára fejtörést jelent. Továbbá az a kérdés is felmerült, hogy „Európa” – legalábbis ahogyan ezt a fogalmat Ukrajnában értelmezik – képes-e megvédeni szabadságjogait akár annak árán is, hogy szigorúbban kell ellenőriznie az említett szabadságjogokkal való esetleges visszaéléseket.

Az ukrán társadalom és elsősorban az ukrajnai újságírók már nyolc éve megértették, hogy az Orosz Föderáció, és így minden olyan hatalom is, amely szövetségre lép az európai elvek és értékek ellen, képes saját szólásszabadságunkat és a média intézményét háborús eszközként felhasználni. Egy ellenünk irányuló háború eszközeként.

Annak ellenére, hogy katonai invázió indult ellenük, az ukránokat az elmúlt nyolc évben felelősnek vagy legalábbis részben felelősnek állították be ezért a helyzetért. Áldozatok voltak, de a szemünkben elkövetőknek tűntek. Ennek egyik következménye jelentkezett a harctéren is például az Oroszország ellen alkalmazott kevesebb szankció, vagy az Ukrajnának biztosított fegyverek késedelmes szállítása formájában. A helyzet ma változni látszik, éspedig nemcsak amiatt, hogy Oroszország égbekiáltó hazugságai közül sok lelepleződött többek között az újságírói munkának köszönhetően, hanem amiatt is, hogy az újságírók közül sokan újra felfedezik, hogy mi is a szerepük a társadalomban. Ez a szerep pedig nem a gerinctelen információtovábbítás, hanem a társadalom központi idegrendszerének szerepe, amely többek között segít megválaszolni egy egyszerű kérdést: „Ki a jó és ki a rossz?”

Kostas Onisenko

Kostas Onisenko görög újságíró. Görög médiaorgánumok tudósítójaként Ukrajnában él és dolgozik.