Christa Schweng, az EGSZB elnöke
Ami a szemünk előtt zajlik, az a szabadság, a demokrácia, az értékek és az Európai Unió mint olyan – mely a jog erejére és nem az erősebb jogára épült – alapjai elleni indokolatlan agresszió. Az Európai Unió létrehozásának oka – mely a békére vezethető vissza – ma fontosabb, mint valaha. Nekünk, európaiaknak egységesnek és szolidárisnak kell lennünk az ukrán néppel.

Cillian Lohan, kommunikációért felelős alelnök
Szolidárisak vagyunk az ukrán néppel. Nagy csodálattal tekintek az EU és Ukrajna civil társadalma között már kialakult erős partnerségre. A háború kezdete óta az ukrán menekültek felé irányuló emberi nagylelkűség páratlan hullámát tapasztalhattuk. Ez a szolidaritás, az egység és az önzetlenség kivételes példája. Az ukrán nemzet mindannyiunk érdekében védi a békét és a biztonságot. Az emberi tragédia nem ismer határokat, mindannyiunkat érint.  

Giulia Barbucci, költségvetésért felelős alelnök
A világ bármely részén legyen is, a háború mindig elfogadhatatlan és elítélendő. Csak pusztítást, halált és borzalmat hoz magával. Ukrajnában, közel az Unió határaihoz, az európai történelem órája olyan időbe fordult vissza, amit már múltnak gondoltunk. E szörnyű tragédia láttán az európai intézmények egyesítették erőiket, hogy felszólaljanak az elfogadhatatlan agresszió ellen, és megnyissák kapuikat a háború elől menekülő emberek, különösen a nők, a gyermekek és az idősek előtt. Az EGSZB a civil társadalmi szervezetekkel együtt szolidaritásának minden erejét kihasználta annak érdekében, hogy segítse az atrocitások áldozatait. Az Európai Uniónak kötelessége, hogy döntő szerepet játsszon a konfliktus lezárását célzó diplomáciai megoldások megtalálásában, hogy azonnali intézkedéseket hozzon a bűncselekményekért felelős személyek felelősségre vonása érdekében, és hogy konkrét lépéseket tegyen az újjáépítés érdekében.

Stefano Mallia, a Munkáltatók csoportjának elnöke
Közvetlenül Ukrajna orosz megszállásának kezdete után az EU olyan intézkedéseket vitt keresztül, amelyek még néhány hónappal ezelőtt is elképzelhetetlenek lettek volna. Az ukrajnai háború kapcsán az EU és polgárai humanitásukról tesznek tanúbizonyságot, a szabadságot és a békét a gazdasági és kereskedelmi érdekek elé helyezve. Európa ébredése látható a teljes politikai színtéren. Ha Európa továbbra is békében kíván élni, erős külpolitikát és közös védelmet kell kialakítania. Ami sokáig lehetetlennek tűnt, most bekövetkezett: újra háború dúl kontinensünkön. A béke megőrzése és a szolidaritás iránti felhívás új lendületet ad Európának, amely mögött nem csak az európai emberek gyülekeznek. Az EU-nak újra fel kellett fedeznie a béke iránti vágyát ahhoz, hogy tovább építhesse jövőjét. Putyin, aki meg akarta osztani Európát, valójában egyesített minket ebben a küldetésben.

Oliver Röpke, a Munkavállalók csoportjának elnöke
Az orosz agresszió közvetlen fenyegetést jelent az Európai Unióra nézve. Egységesnek kell lennünk, és ki kell állnunk amellett, hogy teljes szolidaritást vállaljunk Ukrajna népével, akár elmenekülnek hazájukból, akár maradnak és harcolnak annak megvédéséért. A szakszervezetek nagyon jól tudják, hogy a hadigépezetet a munkások vére táplálja. Ezért felszólítanak az orosz csapatok kivonására, és támogatják a civil társadalmat Ukrajnában és Oroszországban egyaránt.

Séamus Boland, a Sokféleség Európája csoport elnöke
Nagyon drámainak látjuk a helyzetet, és minden eszközzel támogatnunk kell az ukrajnai civil szervezeteket. Európai értékeink és elveink forognak kockán. Fel kell emelnünk szavunkat az agresszió ellen, és ki kell állnunk azokért az értékekért, amelyeket Európa a második világháború óta képvisel. Történelmünkből tudjuk, hogy a béke törékeny virág. Figyelmünket és állandó gondoskodásunkat igényli. Azzal, hogy lábbal tiporjuk, mi emberek képesek vagyunk arra, hogy megsemmisítsük a világunkat és a benne lévő élet minden formáját. Az EU-nak, sőt a szélesebb európai közösségnek is egységesnek és szolidárisnak kell maradnia szomszédainkkal.

Dimitris Dimitriadis, a „Külkapcsolatok” (REX) szekció elnöke
Az EGSZB törekszik arra, hogy jól bevált csatornáin – például az EU–Ukrajna civil társadalmi platformon és kétoldalú kapcsolatain keresztül – továbbra is támogassa az ukrajnai civil társadalmat.