Európa lemaradásban van a versenyképesség terén, és sürgősen orvosolnia kell egységes piacának hiányosságait, de oly módon, hogy az mind a vállalkozások, mind az európaiak javát szolgálja.

Az EGSZB januári plenáris ülésén vitára került sor az európai versenyképességről és a belső piac jövőjéről. A vita középpontjában álló EGSZB-vélemény az EU belga elnökségének felkérésére készült, amely ígéretet tett arra, hogy hat hónapját arra használja fel, hogy a versenyképességre és az egységes piacra összpontosítson. A vélemény segíteni fog az Enrico Letta által az egységes piac jövőjéről készített magas szintű jelentés kidolgozásában is, amelyet az Európai Tanács márciusi ülése elé terjesztenek.

A véleményben az EGSZB hangsúlyozza, hogy a belső piacnak most egy teljesen más világ kihívásaival kell szembe néznie, mint amelyben az 1990-es években létrehozták. Ennek eredményeként az EU-ra többszörös nyomás nehezedik: az egyenlő versenyfeltételek fenntartása és iparának támogatása a zöld átállás finanszírozásának elősegítése érdekében, a munkahelyek megőrzése Európában, annak egyidejű biztosításával, hogy az uniós vállalkozások versenyképesek maradjanak, valamint a nyersanyagellátás biztosítása a munkaügyi és környezetvédelmi normák betartása mellett.

Sandra Parthie előadó kifejtette: „Az egységes piac segített abban, hogy az EU a világ egyik legerősebb kereskedelmi tömbjévé váljon – ez a hatalmi pozíció azonban leomlóban van. Véleményünkben azt javasoljuk, hogy egy olyan európai iparpolitika kidolgozására összpontosítsunk, amely nem a 27 nemzeti iparpolitika puszta összegzését jelenti, hanem sokkal inkább ipari potenciálunk valódi európai szemléletét testesíti meg.”

A vitában felszólalva Markus Beyrer, a Business Europe főigazgatója rámutatott: „Problémánk van a versenyképességgel. Lemaradunk globális versenytársaink mögött, és az egységes piac az egyik rendelkezésére álló eszköz ennek orvoslására. A cél az, hogy megteremtsük azt a mozgásteret, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy az általunk ismert európai modellt megőrizzük, beleértve a szociális szempontokat is.”

Ludovic Voet, az Európai Szakszervezetek Szövetségének (ESZSZ) szövetségi titkára hangsúlyozta, hogy az európai szociális szerződés az egységes piac alapja, és hogy ezt a szerződést meg kell erősíteni: „Versenyképes rendszerünkben a vállalkozásoknak tisztességes béreket kell fizetniük, jó munkahelyeket kell kínálniuk, és nem szabad károsítaniuk a környezetet. Európának meg kell őriznie az igazságos zöld átállás lendületét.”

Az EGSZB véleménye többek között javasolja, hogy a következő Európai Bizottságban egy általános gazdasági érdekű szolgáltatásokért felelős biztost nevezzenek ki, aki biztonságos, jó minőségű és fenntartható általános gazdasági érdekű szolgáltatások kidolgozására irányuló ötéves tervet dolgoz ki. E szolgáltatások az EU GDP-jének 25%-át és a teljes foglalkoztatás 20%-át teszik ki, és olyan kulcsfontosságú ágazatokat érintenek, mint a közlekedés, az energia, a kommunikáció vagy a vízhez és a megfelelő higiéniás létesítményekhez való hozzáférés. Ugyanakkor nagyon fontosak az egészségügyi és szociális szolgáltatások terén is. (dm)