European Economic
and Social Committee
Az EGSZB az Európai Szuverenitási Alapot támogatja a nemzeti támogatásokkal szemben
Az egységes piac 30. évfordulójára készített feltáró véleményében az EGSZB támogatja az Európai Bizottság azon elképzelését, hogy a versenyszabályok lazítása helyett inkább egy olyan alapban összpontosítsanak uniós pénzügyi erőforrásokat, amelyből a kulcsfontosságú zöld technológiai projektekbe lehetne beruházni.
Ha az infláció csökkentéséről szóló jogszabályra válaszul lazítjuk az állami támogatási szabályokat annak érdekében, hogy megvédjük az európai iparágakat az amerikai versenytől, akkor az aszimmetriákat hozhat létre az iparágaikat támogatni képes gazdagabb tagállamok (például Németország) és a kisebb költségvetési mozgástérrel rendelkező tagállamok között, amelyek ezt nem engedhetik meg maguknak – hangsúlyozta az EGSZB egy új jelentésben, amely számba veszi az egységes piac 30 éves történetét és a jövőbe is kitekint.
Felipe Medina Martín előadó (Munkáltatók csoportja) elmondta, hogy „az európai iparpolitika és a zöld technológiákba való beruházás leginkább egy Európai Szuverenitási Alap létrehozásával kaphat új lendületet”, és azt is hangsúlyozta, hogy felül kell vizsgálni és meg kell reformálni a jelenlegi állami támogatási szabályokat.
Az előadó szerint „alaposan meg kell vizsgálni az állami támogatások odaítélésének kritériumait, azok hatásait és hasznosságát”. „Tudomásunk van róla, hogy egyes ágazatok állami támogatások, állami támogatásokra vonatkozó eltérések és mentességek haszonélvezői voltak, mások viszont nem. Ha ehhez hozzávesszük a tagállamok közötti egyenlőtlenségeket, akkor az EU-n belül óriási különbségek alakulnak ki a versenyképesség tekintetében.”
Az EGSZB-s jelentés hangsúlyozza, hogy a belső piac kétségkívül az Európai Unió egyik legnagyobb politikai, gazdasági és társadalmi sikere volt, de folyamatosan fejlődő projektnek kell maradnia, amely mindig alkalmazkodik a változó viszonyokhoz és képes megfelelni az előttünk álló kihívásoknak.
Ezek között a nyitott stratégiai autonómiának kell az első helyen állnia: az ellátás és a kereskedelem, az energiaágazat, a kritikus fontosságú nyersanyagok mind elsőrendűek. Szintén megfontolandó, hogy olyan országokkal kössünk megállapodásokat, amelyek azonos elveket és értékeket vallanak.
A belső piacon belül az EGSZB felhívja a figyelmet arra az aggasztó tényre, hogy a szabályozási teher nagy része továbbra is tagállami szinten keletkezik, és a nemzeti szabályok olykor már az uniós kezdeményezések előterjesztése előtt hatályba lépnek, ami megakadályozza a harmonizációt, és torzíthatja az egységes piacot. Ennek megelőzésére az EGSZB azt ajánlja, hogy az EU proaktívabban és gyorsabban lépjen fel annak érdekében, hogy időben dolgozzon ki jogszabályokat.
A munkavállalók szempontjából az EGSZB azt szeretné, ha a vállalkozások versenyképességét és fenntarthatóságát elősegítő intézkedésekkel egy időben olyan intézkedések is megjelennének, amelyek védik a munka minőségét, biztosítják a polgárok jogait, a fogyasztóvédelmet és a kisebb vállalkozások tisztességes körülményeit.
„A világ változik, és az egységes piacra az elmúlt 30 évben alkalmazott paradigmának is meg kell változnia, valószínűleg radikálisan, ha meg akarunk birkózni az új geopolitikai kihívásokkal” - hangsúlyozta Angelo Pagliara, az EGSZB Munkavállalói csoportjának társelőadója. „Ahhoz, hogy garantáljuk a valódi versenyképességet, fel kell lépnünk a dömping minden formája ellen – a szociális dömping, az adódömping és a minden egyéb dömping ellen. A dömping ugyanis olyan eszköz, amely aláássa a versenyt.”
Ezt az átfogó jelentést az egységes piacot érintő konkrét kérdésekkel foglalkozó vélemények fogják követni. (dm)