Kína és Oroszország offenzív hozzáállását tekintve egy megújított és megbízható transzatlanti partnerség kulcsfontosságú a nemzetközi rend, a jogrend és a béke fenntartásához. Az EGSZB támogatja a demokráciák szövetségének elképzelését, amely biztosítja, hogy a civil társadalomnak jelentős beleszólása legyen az egyetemes értékek és jogok közös védelmébe.

A decemberi plenáris ülésén elfogadott egyik saját kezdeményezésű véleményében az EGSZB hangsúlyozta, hogy az EU-nak és az USA-nak együtt kell őrködniük a jogállamiság és az emberi jogok mindenki számára történő érvényesítése felett, ugyanakkor egyértelművé tette a transzatlanti kapcsolatok fontos szerepét Európának a világban elfoglalt helye szempontjából.

Christian Moos, a vélemény előadója kiemelte: „Az egyetemes emberi jogok elképzelése továbbra is összekapcsolja az EU nagy részét a világ szabad demokráciáival, mindenekelőtt az Amerikai Egyesült Államokkal.”

Peter Clever, a társelőadó hozzáfűzte: „Az emberi jogok egyetemes jellege abban fejeződik ki, hogy mindenki átfogóan elkötelezte magát ezek [a jogok] végrehajtása mellett. Ezért olyan értékes alapjai e jogok a párbeszédnek és a kölcsönös megértésnek.”

Ebből a célból az EGSZB határozottan hangsúlyozza, hogy csak egy élénk civil társadalom képes ezeket az értékeket vonzóvá tenni és megvédeni, továbbá sürgeti az EU-t, hogy hozza létre a szervezett civil társadalom transzatlanti platformját, amely kapcsolattartó pontokkal rendelkezik Észak-Amerikában és Európában. A transzatlanti civil párbeszédnek emellett számos más témán kell alapulnia, így például a polgári jogok, a dezinformáció és az éghajlatvédelmi fellépések témáján.

Az EGSZB határozottan támogatja a demokráciák szövetségének elképzelését, és arra kéri az EU-t, hogy az Egyesült Államokkal és a világ többi demokráciájával közösen az „együttműködésen alapuló megfékezés stratégiáját” kövesse Kínával szemben: az együttműködésen alapuló megfékezés azt jelenti, hogy tiszteletben tartják és védelmezik Kína érdekeit, de egyértelműen és keményen reagálnak, ha jogsértésekre kerül sor, mint az ujgurok és a hongkongi tüntetők esetében. (at)