Szerencsés ember vagyok. A párizsi a kilencedik olyan olimpia, amelyen részt vettem – az első az 1992-es barcelonai volt. Négy olimpián sportolóként vettem részt, és érmet is nyertem. A másik ötöt különféleképpen éltem meg: voltam néző, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség tagja és az amerikai csapat edzője is. 

Szerencsés ember vagyok. A párizsi a kilencedik olyan olimpia, amelyen részt vettem – az első az 1992-es barcelonai volt. Négy olimpián sportolóként vettem részt, és érmet is nyertem. A másik ötöt különféleképpen éltem meg: voltam néző, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség tagja és az amerikai csapat edzője is. Az olimpiaközelben töltött évtizedek során sok változásnak voltam tanúja. A játékok helyszínei is sokat alakítottak az olimpiákon, de azok idővel egyébként is egyre nagyobb volumenű eseményekké nőtték ki magukat. A televíziós közvetítések fejlődése révén a nézők közelebb kerülhettek a sportolókhoz – olyannyira, hogy manapság már az arcukon megjelenő érzelmeket is láthatják. Az új olimpiai sportágak megjelenése sok fiatal számára is érdekessé tette a játékokat, és olyan sportágakkal ismerkedtünk meg, amelyekről korábban nem is hallottunk. A biztonsággal kapcsolatos szempontok viszont mindannyiunkat arra emlékeztetnek, hogy kiszámíthatatlan világban, viharos időket élünk.

Az olimpiai játékok terén tehát minden változik. Minden, kivéve az olimpiai elveket és a részt vevő sportolók álmait. Napjaink világában az olimpiai eszmék fontosabbak, mint valaha. Ráadásul ezek az eszmék gyakran megelőzik saját korukat. Az olyan fogalmak, mint a befogadás, a sokszínűség elfogadása és a harmonikus együttélés ugyanis évtizedek óta az olimpiai szellem részét jelentik – és ez már jóval azelőtt így volt, hogy társadalmi vita indult volna ezekről a kérdésekről. Akárhogy is, sportemberként és olyan olimpikonként, aki tudja, hogy mennyi erőfeszítéssel jár az ilyen magas szintű versenysportban való részvétel, elsősorban a sportolókra kell koncentrálnom. E fiatalok közül sokak számára ugyanis az olimpia életcélt jelent – ez ad értelmet az életüknek, ez minden álmuk. Ezért ami engem illet, az olimpián nem az eredménytáblát vagy a rangsort nézem, hanem a sportolók arckifejezéseit. Nézem ahogy örülnek, vagy éppen szomorkodnak. Nézem örömkönnyeiket és üdvrivalgásukat. Mert az olimpia azokról az emberekről szól, akik azért küzdenek, hogy legyőzzék saját korlátaikat.

Az EGSZB Civil társadalmi szervezetek csoportjának cikke

A jövő munkahelyei olyan készségeket igényelnek, amelyekkel megvalósítható a zöld és digitális átállás, illetve kezelhetők a demográfiai változások. Hogyan biztosíthatjuk, hogy a képzésbe és átképzésbe való beruházás során ezek az intézkedések a legkiszolgáltatottabbakhoz is eljussanak? Jelenleg milyen szakadékokról beszélhetünk a készségek terén, és azok hogyan kapcsolódnak a szegénységhez?

Az EGSZB Civil társadalmi szervezetek csoportjának cikke

A jövő munkahelyei olyan készségeket igényelnek, amelyekkel megvalósítható a zöld és digitális átállás, illetve kezelhetők a demográfiai változások. Hogyan biztosíthatjuk, hogy a képzésbe és átképzésbe való beruházás során ezek az intézkedések a legkiszolgáltatottabbakhoz is eljussanak? Jelenleg milyen szakadékokról beszélhetünk a készségek terén, és azok hogyan kapcsolódnak a szegénységhez?

Július 10-én az EGSZB Civil társadalmi szervezetek csoportja egy tematikus vita keretében vizsgálta meg ezeket a kérdéseket. A vitaalkalom egyben útjára indított egy új EGSZB-tanulmányt is, amely azt vizsgálja, hogy Hogyan lehet felszámolni a készségszegénységet a legkiszolgáltatottabbak körében? A csoport kérésére az EGSZB rendelte meg a tanulmányt a készségek európai évével (2023) összefüggésben. A tanulmány megvizsgálja a készségszegénységet, mint új fogalmat, megpróbálja azt definiálni, feltárja annak lehetséges okait és a szóba jövő megoldásokat, megnyitva az utat a témával kapcsolatos jövőbeli további kutatások előtt. Egyik következtetése, hogy a civil társadalmi szervezetek fontos szerepet játszanak a továbbképzést igénylő kiszolgáltatott személyek azonosításában és támogatásában, aminek során szorosan együtt kell működniük a helyi közösségekkel és hatóságokkal, ki kell aknázniuk kapcsolatrendszereiket, és biztosítaniuk kell, hogy senki se maradjon le az oktatás és a készségfejlesztés terén.

A vitában részt vett Juliana Wahlgren, az Európai Szegénységellenes Hálózat (EAPN) igazgatója, aki a készségekhez való hozzáférést befolyásoló mögöttes tényezőkről beszélt, valamint Agnieszka Maj, a tanulmányt készítő Szociális és Gazdasági Kutatói Központ (CASE) kutatója.

A tematikus vitáról szóló teljes cikk és a szerzőkkel készült interjú a rendezvény honlapján olvasható.

A tanulmány és annak összefoglalója itt érhető el.

2024. szeptember 23. 

Az uniós ökológiai díjak díjátadó ünnepsége 

2024. szeptember 24. 

Az „Európai szemeszter” csoport (ESG) éves konferenciája 

2024. október 17–18. 

„Connecting EU” szeminárium 

2024. október 23–24. 

Az EGSZB plenáris ülésszaka és magas szintű fórum az EU bővítéséről

2024. szeptember 23. 

Az uniós ökológiai díjak díjátadó ünnepsége 

2024. szeptember 24. 

Az „Európai szemeszter” csoport (ESG) éves konferenciája 

2024. október 17–18. 

„Connecting EU” szeminárium 

2024. október 23–24. 

Az EGSZB plenáris ülésszaka és magas szintű fórum az EU bővítéséről

Az EGSZB Munkáltatók csoportjának cikke

A Munkáltatók csoportja gratulált Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének júliusi újraválasztásához, és üdvözölte politikai iránymutatásait. Ezek az iránymutatások jelentős elmozdulást jeleznek: jól mutatják, hogy az Európai Bizottság foglalkozni akar a gyengélkedő versenyképesség kihívásával, felismerve, hogy ez ugyanolyan kritikus kérdés, mint az éghajlatváltozás és a biztonság.

Az EGSZB Munkáltatók csoportjának cikke

A Munkáltatók csoportja gratulált Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének júliusi újraválasztásához, és üdvözölte politikai iránymutatásait. Ezek az iránymutatások jelentős elmozdulást jeleznek: jól mutatják, hogy az Európai Bizottság foglalkozni akar a gyengélkedő versenyképesség kihívásával, felismerve, hogy ez ugyanolyan kritikus kérdés, mint az éghajlatváltozás és a biztonság. 

A versenyképesség és a jólét végre a kulcsfontosságú prioritások közé került. Az új Európai Jóléti Terv célja, hogy megkönnyítse Európában az üzleti tevékenységeket, elmélyítse az egységes piacot, és úttörő technológiák segítségével növelje a termelékenységet. Külön üdvözöljük, hogy az adminisztratív terhek csökkentésével, a végrehajtás egyszerűsítésével és azzal, hogy mindezek koordinálására külön alelnököt neveznek ki, kimondottan szem előtt tartják a vállalkozások életének megkönnyítését. 

Az EGSZB Munkáltatók csoportja már régóta szorgalmazza ezt a megközelítést. Ezt a Jólét mindenkinek: Versenyképességi program az EU számára című dokumentumban foglalt prioritásaink is tükrözik, és szívesen részt veszünk az arra irányuló munkában, hogy a végrehajtás igazodjon a valós körülményekhez. Az EU versenyképessége egy ideje komoly veszélynek van kitéve. Bár Európa továbbra is az egyik leginkább innovatív, biztonságos és virágzó régió, lemaradt az Egyesült Államok mögött, és több kulcsfontosságú mérőszám tekintetében Kínával szemben is veszít a pozíciójából. Ilyen például az egy főre jutó GDP növekedése, melynek kapcsán az Egyesült Államok az elmúlt évtizedben lehagyta Európát. Jól jelzi ezt az aggasztó tendenciát az információs és kommunikációs technológiai (IKT) szabadalmak száma és a közvetlen külföldi befektetések szintje. 

Ezért különösen üdvözöljük a következő Európai Bizottság politikai iránymutatásaiban szereplő alábbi prioritásokat:

  •  Megújított versenyképességi ellenőrzés és intézményközi megállapodás az egyszerűsítésről és a jogalkotás minőségének javításáról 
  • A beruházások felpörgetése az európai megtakarítási és beruházási unióval 
  • A kutatási kiadások növelése a stratégiai prioritásokra, az úttörő kutatásra és a tudományos kiválóságra összpontosítva 
  • Új, uniós szintű jogi státusz létrehozása az innovatív vállalkozások növekedésének elősegítéséhez 
  • Egy ún. tisztaipar-megállapodás az infrastruktúrába és az iparba való beruházások, az energiaárak csökkentése és a vállalatok zöldítési erőfeszítéseinek támogatása érdekében.

A sport időtlen érték: embereket és országokat egyesít 

Tisztelt Olvasóink!

Az EGSZB elindította az „Álljunk ki együtt, erősebben a sport értékeiért” elnevezésű kezdeményezést, hogy a civil társadalom szempontjából támogassa a 2024. évi párizsi olimpiai játékok kapcsán képviselt értékeket. A kezdeményezés ráirányította a figyelmet az EGSZB munkájára, amely uniós intézményként mindig is élen járt a sport népszerűsítésében, azt hirdetve, hogy a sport értékes eszköz arra, hogy a társadalom minden rétegében megfelelő értékeket mozdítsunk elő. 

A sport időtlen érték: embereket és országokat egyesít

Tisztelt Olvasóink!

Az EGSZB elindította az „Álljunk ki együtt, erősebben a sport értékeiért” elnevezésű kezdeményezést, hogy a civil társadalom szempontjából támogassa a 2024. évi párizsi olimpiai játékok kapcsán képviselt értékeket. A kezdeményezés ráirányította a figyelmet az EGSZB munkájára, amely uniós intézményként mindig is élen járt a sport népszerűsítésében, azt hirdetve, hogy a sport értékes eszköz arra, hogy a társadalom minden rétegében megfelelő értékeket mozdítsunk elő. 

A kezdeményezéssel szimbolikusan szeretnénk felvetni a fegyverszünet gondolatát, amelyet először a kilencedik században, az ókori görög olimpiai játékokon vezettek be. A fegyverszünet, görögül ekecheiria, az egymással hadban álló városállamok közötti béke időszakát jelentette a játékokhoz kapcsolódó ünnepségek során, lehetővé téve, hogy a sportolók és nézők biztonságosan részt vehessenek a játékokban.

Napjainkban a fegyverszünet gondolata időszerűbbnek, mint valaha – elég, ha csak a jelenlegi törékeny geopolitikai helyzetre gondolunk, az Európában és a világ más részein kialakult konfliktusokra és nyugtalan politikai helyzetre.

Azt is szeretnénk hangsúlyozni, hogy a sport időtlen értéket képvisel. Ahogy Nelson Mandela fogalmazott, a sport reményt teremthet ott, ahol egykor csak kétségbeesés uralkodott. Az általunk védelmezett értékek képesek megváltoztatni a világot, illetve békét és harmóniát teremtve, a tisztelet és a barátság szellemében egyesíteni embereket és országokat.

Ennek jegyében rövid kampányt indítottunk, amely jól tükrözi a kiválóság, a tisztelet és a barátság három eredeti értékét. Ezek alakultak az évek során, figyelembe véve a fogyatékossággal élő személyeket is.

A szervezett civil társadalom kiáll amellett, hogy építsünk egy békés és jobb világot, és ehhez a sporton keresztül tanítsuk a fiatalokat: azzal, hogy sportolni mindenfajta megkülönböztetés nélkül, egymás kölcsönös megértésével, a barátság, a szolidaritás és a sportszerűség szellemében lehet és kell.

A párizsi játékok kezdete óta cikkek, grafikák, videoüzenetek és különféle nyilatkozatok jelentek meg a tagoktól az EGSZB honlapján és közösségimédia-platformjain. A kampány a paralimpia ideje alatt folytatódott, kiemelve, hogy ez a nagyszerű sportünnep erőteljes nyomot hagy a társadalomban, határozott üzeneteket küldve az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód fontos értékeiről.

A párizsi játékok során hirdetett sportértékek nagyban egybevágnak a szabadság, a béke, a sokszínűség és a befogadás európai értékeivel. Ezeknek az értékeknek vezérelvként kellene szolgálniuk mindennapi életünkben azzal, hogy a különbségeket és a konfliktusokat párbeszéd útján és a kölcsönös tisztelet jegyében kell kezelni.

Az EGSZB, a szervezett civil társadalom otthona mindig is kiállt ezen értékek mellett, azt hirdetve, hogy olyan, befogadóbb, méltányosabb és összetartóbb társadalomra van szükség, amelyben mindenki számára garantált az esélyegyenlőség és az aktív szerepvállalás lehetősége.

#Paris2024

Őszinte tisztelettel: 

Laurenţiu Plosceanu

kommunikációért felelős alelnök 

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a Régiók Bizottságával együttműködve megállapodott abban, hogy a Van Maerlant épület (VMA) is részt vesz az Urban Brussels által szervezett Európai Örökség Napok rendezvényen, melyre ez évben a szeptember 14–15-i hétvégén került sor.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a Régiók Bizottságával együttműködve megállapodott abban, hogy a Van Maerlant épület (VMA) is részt vesz az Urban Brussels által szervezett Európai Örökség Napok rendezvényen, melyre ez évben a szeptember 14–15-i hétvégén került sor.

A látogatók vezetett túrákon vehettek részt az épületben, ahol a rotunda márványlépcsőin felkapaszkodva felfedezhették az 1980-as évek elejének eredeti építészetét, megtekinthették a teljesen felújított és modernizált negyedik emeletet annak innovatív és környezetbarát megoldásaival, valamint az épület legjellegzetesebb részét, a rue Belliard fölött átívelő kétemeletes gyaloghidat, rajta a Jean-Paul Laenen belga szobrászművész által 1991-ben készített Ariadné fonala című szoborral.

A brüsszeli Európai Örökség Napok (Journées du Patrimoine/Open Monumentendagen) egy évente megszervezésre kerülő rendezvény, amely az Art Nouveau gazdag történelmét ünnepli a városban. A helyi lakosok és a turisták egyaránt felfedezhetnek különböző épületeket a fővárosban, különös tekintettel a nagyközönség előtt általában zárt épületekre.

További információk itt érhetők el: European Heritage Days | European Heritage Days (cw)

Az EGSZB mindig is élen járt a sport népszerűsítésében, amely a társadalom minden rétegében pozitív szerepet játszik az egészséges értékek előmozdításában.

Az EGSZB mindig is élen járt a sport népszerűsítésében, amely a társadalom minden rétegében pozitív szerepet játszik az egészséges értékek előmozdításában.

A „Sport és európai értékek” című, Bernardo Hernández Bataller tag által jegyzett véleményében az EGSZB kijelenti, hogy a sport egyrészt hozzájárul az EU stratégiai célkitűzéseinek eléréséhez, előtérbe helyezi a legfontosabb oktatási és kulturális értékeket, másrészt pedig az integráció egyik színtere, hiszen nemtől, etnikai származástól, vallástól, életkortól, nemzetiségtől, társadalmi helyzettől vagy szexuális irányultságtól függetlenül nyitva áll a társadalom minden tagja számára. A sport kulcsszerepet játszik az intolerancia, az idegengyűlölet és a rasszizmus elleni küzdelemben.

Az EGSZB 2022-ben is dolgozott sporttal kapcsolatos témákon, Pietro Barbieri tag volt az előadója „A Covid19-járvány utáni időszakra vonatkozó uniós fellépés: jobb helyreállítás a sport révén” című véleménynek. Az EGSZB meglátása szerint az elhúzódó világjárvány után – amely súlyosan érintette az egész sportágazatot és a helyi sportegyesületeket – stratégiai megközelítéssel kell ösztönözni és növelni a sport és a testmozgás szerepét egy reziliensebb és fenntarthatóbb társadalom kiépítésében.

Az EGSZB több véleményében – például: „A határokon átnyúló kerékpáros közlekedés ösztönzése” és „Közlekedés a városi és nagyvárosi területeken” – hangsúlyozta, hogy szilárdan elkötelezett a kerékpározás mint egészséges és éghajlatbarát közlekedési mód mellett.

Az EGSZB Európai kerékpárlexikonja (ennek legutóbbi kiadása 2023-ban jelent meg) jó gyakorlati példája annak, hogy az EGSZB hogyan támogatja a kerékpározást. Ebben megtalálhatjuk a kerékpározással kapcsolatos szakszavakat az EU valamennyi hivatalos nyelvén, és hasznos mindenki számára, aki egy másik európai országban vagy még messzebb szeretne kerékpározni.

Az elmúlt években az EGSZB kerékpáros rendezvényeket is szervezett és támogatott. 2024 májusában Bruno Choix EGSZB-tag állt egy kerékpáros rendezvény élére Franciaországban és Belgiumban, hogy népszerűsítse az európai választásokat, és hogy szavazásra ösztönözze az embereket. 2019-ben a Tour de France brüsszeli startjának alkalmából (2019. július 1–7.) az EGSZB hangsúlyozta, hogy a kerékpározás tiszta közlekedési módként fontos szerepet tölt be, és egyre népszerűbb. (mp)

Idén október 17-én és 18-án, Brüsszelben kerül sor az EGSZB uniós kapcsolatépítő (Connecting EU) szemináriumára, amelyen évről-évre civil társadalmi szervezetek kommunikációs szakemberei gyűlnek össze. A médiára gyakorolt növekvő politikai nyomással és a generatív mesterséges intelligencia gyors térnyerésével összefüggésben az újságírásra és arra fogunk összpontosítani, hogy mennyire fontos az újságírás függetlenségének és relevanciájának megőrzése.

Idén október 17-én és 18-án, Brüsszelben kerül sor az EGSZB uniós kapcsolatépítő (Connecting EU) szemináriumára, amelyen évről-évre civil társadalmi szervezetek kommunikációs szakemberei gyűlnek össze. A médiára gyakorolt növekvő politikai nyomással és a generatív mesterséges intelligencia gyors térnyerésével összefüggésben az újságírásra és arra fogunk összpontosítani, hogy mennyire fontos az újságírás függetlenségének és relevanciájának megőrzése. 

„A demokrácia bástyája: segítsünk az újságíróknak túlélni és boldogulni” című szeminárium két panelbeszélgetésből és egy kapcsolatépítő programból áll majd:

  • Felelős újságírás a posztigazság korszakában – A demokrácia színvonala világszerte zuhan, az újságírók pedig olyan új kihívásokkal néznek szembe, mint például a mesterséges intelligencia egyre gyakoribb felhasználása álhírek terjesztésére. Ráadásul úgy tűnik, hogy a régi kihívások – például a média tulajdonviszonyainak átláthatatlansága vagy az elégtelen finanszírozás – továbbra is jelen vannak. Mi kell ahhoz, hogy az újságírás megmaradjon a demokrácia sarokkövének? Egyáltalán, életképes-e még napjainkban a felelős újságírás? Egy olyan világban, ahol a médiaorgánumok hírforrásként véleményvezérekkel vagy a közösségi médiával versenyeznek, meg kell-e újulnia az újságírásnak ahhoz, hogy közjó maradhasson? A legutóbbi uniós jogszabályok segíthetnek-e abban, hogy a mesterséges intelligencia a sajtószabadság szövetségesévé váljon? 
  • Veszélyes hivatás – Az oknyomozó újságírás hosszú múltra tekint vissza a hatalom felelősségre vonásában, és hangot ad azoknak, akik jelenteni szeretnék a pozícióval és kiváltságokkal való visszaéléseket. Milyen kihívásokkal kell szembenézniük az oknyomozó riportereknek ahhoz, hogy feltárják az igazságot? Milyen eszközökkel tudják megvédeni magukat a fenyegetésektől? Képesek-e az új uniós jogszabályok nagyobb szabadságot és hatalmat biztosítani számukra? 
  • A sajtófelelős és a kommunikációs referens munkája az Instagram, a TikTok és a mesterséges intelligencia korában – Mit tegyünk, hogy célba érjen az üzenetünk? (kapcsolatépítő program és workshopok) – a rendezvény ezen részének célja, hogy prezentációk és gyakorlatközpontú workshopok segítségével bepillantást nyújtson a különböző közönségekkel, köztük a fiatalokkal folytatott kommunikáció szép új világába. 

A „Connecting EU” szeminárium platformként szolgál civil szervezetek sajtósai és kommunikációs szakemberei számára, hogy a hálózatépítés mellett megvitathassanak olyan közös érdeklődésre számot tartó, aktuális kérdéseket, amelyek egész Európát érintik. A rendezvényen EGSZB-tagok, egyéb uniós intézmények és tagállami partnerszervezetek képviselői, újságírók, valamint kutatók találkozhatnak egymással, hogy fontos aktuális témákat vitassanak meg. A szeminárium teljes programja és a felszólalók listája hamarosan elérhető lesz az EGSZB honlapján. További információt a következő címen kérhet: pressofficers@eesc.europa.eu. (ll)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) a civil társadalom nevében kezdeményezi a 2024-es párizsi olimpiai játékok által képviselt értékek támogatását.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) a civil társadalom nevében kezdeményezi a 2024-es párizsi olimpiai játékok által képviselt értékek támogatását.

Napjaink törékeny geopolitikai környezetében az EGSZB szimbolikusan megidézi az olimpiai fegyverszünet koncepcióját, a játékok ugyanis eredetileg a kiválóság, tisztelet és barátság értékeit tükrözik. A szervezett civil társadalom a béke előmozdításáért és egy jobb világ építéséért száll síkra. Ennek egyik eszköze a fiatalok sporton keresztül történő nevelése, minden megkülönböztetés nélkül, a barátság, a szolidaritás és a fair play szellemében.

Oliver Röpke, az EGSZB elnöke elmondta, hogy „Az olimpia az egység és a béke szellemét testesíti meg, a határokat lebontva összehozza az embereket az élet minden területéről. Reméljük, hogy ezen értékek ösztönzésével szikrát adhatunk a béke és a szolidaritás irányába történő globális elmozdulás számára.”

Laurenţiu Plosceanu, az EGSZB kommunikációért felelős alelnöke így nyilatkozott: „E kezdeményezéssel a sport időtlen értékeit szeretnénk támogatni. Az értékek, amelyek mellett kiállunk, képesek megváltoztatni a világot és egyesíteni az embereket és az országokat.”

Krzysztof Pater, az EGSZB költségvetésért felelős alelnöke a következőket mondta: „A párizsi olimpia megmutatja, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy megkülönböztetés nélkül vegyen részt ezen a nagy ünnepélyes sporteseményen. A fogyatékossággal élő személyek részvétele rendkívül erőteljes üzenetet közvetít a közönségnek világszerte. Ezek a sportolók olyan értékeket testesítenek meg, mint a bátorság, az elszántság és az egyenlőség.”

Dimitris Dimitriadis volt EGSZB-elnök, az EGSZB „Külkapcsolatok” szekciójának elnöke megjegyezte, hogy a fegyverszünet, azaz görögül ekekheiria ma időszerűbb, mint valaha. Fel kell élesztenünk és a gyakorlatba kell ültetnünk a fegyverszünet eszméjét, abban a reményben, hogy ez inspirációt adhat az emberiség számára, és előmozdíthatja a békét és a párbeszédet.”

Giulia Barbucci EGSZB-tag, költségvetésért felelős volt alelnök így nyilatkozott: „A párizsi olimpia a történelem során az első, ahol a nők és a férfiak egyenlő számban vesznek részt. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a résztvevők egyenlő száma még nem jelent egyenlőséget, és még mindig sok a teendőnk azért, hogy ezt a célt elérjük a sport területén.”

Isabel Caño Aguilar EGSZB-tag, kommunikációért felelős volt alelnök elmondta: „Remélem, hogy a párizsi olimpián az összes fogyatékossági kategória igazságosan képviseltetve lesz. Mindenkinek joga kell, hogy legyen a versenyzéshez és a védelemhez, nem utolsósorban az értelmi fogyatékossággal élőknek!” (mt)

Az EGSZB júliusi plenáris ülésszakán elfogadták az Energetikai digitalizáció: az európai fogyasztók előtt álló lehetőségek és kockázatok közötti egyensúly megteremtése című véleményt. 

A Kęstutis Kupšys EGSZB-tag által kidolgozott vélemény rámutat, hogy az energiának továbbra is megfizethetőnek, szabályozhatónak és könnyen felhasználhatónak kell maradnia a fogyasztók számára. Az energetikai digitalizáció nem jelenti azt, hogy minden „csak digitális” lehet. 

Továbbra is a fogyasztók kell, hogy jelentsék a legfontosabb prioritást, és meg kell őrizni a hagyományos üzleti modelleket. Az EU-nak előrelépést kell elérnie az olyan felhasználóbarát digitális eszközök fejlesztése terén, amelyek kielégítik a különböző igényeket, és előmozdítják a digitális energetikai szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférést. 

Ugyanakkor továbbra is lehetővé kell tenni a felhasználók számára, hogy „a digitális korszak előtti módon” válasszanak az árak, szerződések és ügyfélszolgálatok között. „Az energetikai digitalizáció lehetőségeket és kihívásokat is tartogat magában. Együtt kell működnünk annak biztosítása érdekében, hogy a digitális energetikai átállás inkluzív, biztonságos és valóban előnyös legyen valamennyi európai fogyasztó számára, és az erősségeket lehetőségekké alakítsa” – fogalmazott Kęstutis Kupšys

A közelmúltbeli informatikai leállás világszerte káoszt okozott a közlekedés terén, illetve az üzleti világban, és megmutatta, hogy mennyire fontos, hogy ne függjünk túlzott mértékben a technológiától. 

A digitális energetikai átállás kétségtelenül komoly előnyökkel jár, de nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy egyszersmind kockázatokat és kihívásokat is rejt magában. Ezért továbbra is nagyon fontos a fogyasztók védelme és a munkavállalók támogatása. 

Az ágazat új körülményeihez és résztvevőihez igazított, dinamikus fogyasztóvédelmi szabályozást kell kialakítani, illetve képzési, átképzési programokat és pénzügyi támogatást kell kínálni a munkavállalóknak. (mp)