A Fogyasztók Európai Napja 2024. évi témája a következő volt: Vízügyi kihívások: A fogyasztói perspektívák feltérképezése – Előrehaladás az uniós kék megállapodás terén. A rendezvény során hangsúlyozták, hogy fenntartható vízgazdálkodásra, jobb infrastruktúrára és a fogyasztók oktatására van szükség annak biztosítása érdekében, hogy a víz minden európai polgár számára megfizethető maradjon.

Amint azt az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) által december 9-én tartott Fogyasztók Európai Napja rendezvény során kiderült, a víz ára 2030-ra várhatóan 25%-kal emelkedik, így az EU-nak több mint 250 milliárd eurót kell beruháznia Európa vízszükségleteinek kielégítése és annak megvalósítása érdekében, hogy mindenki hozzáférjen a tiszta és megfizethető vízhez.

A víz egyre szűkösebb erőforrássá válik, még Európában is: az európaiak nem kevesebb mint 30%-a szembesül évente legalább egyszer vízhiánnyal. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztóknak, akik általában még mindig korlátlanul elérhető árucikknek tekintik a vizet, meg kell változtatniuk magatartásukat annak érdekében, hogy hatékonyabban használják azt: egyrészt azáltal, hogy jobban tudatában vannak vízlábnyomuknak, másrészt intelligens víztakarékossági technológiák alkalmazásával.

A legnagyobb szennyezőknek is meg kell azonban fizetniük ennek árát, és nem hagyhatják, hogy a fogyasztók viseljék rejtett költségeiket.

Egyetlen kiló hús előállításához 15 000 liter, egy farmernadrág elkészítéséhez pedig 8000 liter víz szükséges – a nagy vízfelhasználóknak (így a feldolgozóiparnak és különösen a mezőgazdaságnak, amely az összes vízfelhasználás 72%-áért felelős) szintén viselniük kell környezeti hatásuk költségeit, és be kell ruházniuk a jobb termelőlétesítményekbe.

„A vízre az Európai Bizottság következő kiemelt szakpolitikai kezdeményezéseinek alapvető részeként kell tekinteni. Szeretnénk, ha létrejönne egy új vízügyi koalíció az európai kék megállapodás végrehajtásának elősegítése érdekében, és jelenleg dolgozunk az európai kék megállapodás érdekelt felei platformjának létrehozásán” – mondta el Milena Angelova, a Víztakarékos fogyasztás és a fogyasztók vízlábnyomukkal kapcsolatos tudatossága című EGSZB-vélemény előadója. Hangsúlyozta az uniós kék megállapodás fontosságát, amely az EGSZB kulcsfontosságú kezdeményezése, a vízzel kapcsolatos kérdésekben élenjáró uniós megállapodás.

Vitaindító beszédében Gaetano Casale, az IHE DELFT Vízügyi Oktatási Intézete kapcsolattartó irodájának igazgatója kijelentette, hogy a víz még mindig alulértékelt Európában. Véleménye szerint most elengedhetetlen a vízzel kapcsolatos fenntartható megközelítés, és jobban kell tudatosítani az emberekben a környezeti költségeket, a világ növekvő népessége jelentette kihívásokat és az éghajlatváltozást.

„Nagyon örülnék, ha mindannyian együtt – polgárok, kormányok, ügynökségek, tudósok, az ipar és a jogalkotók – megragadnánk ezt az egyedülálló lehetőséget, és átfogó előrelépést tennénk annak érdekében, hogy az egyik legértékesebb erőforrásunkat, a vizet – a talajban, a tengerben és az égben – jövőbiztossá tegyük” – mondta Hildegard Bentele, az Európai Parlament víz-keretirányelvvel foglalkozó árnyékelőadója. (ll)