Szeptember 26-án az EGSZB konferenciát tartott az Európai Bizottság legutóbbi jogállamisági jelentéséről, hogy megvitassa, milyen módon lehet biztosítani, hogy a jelentésben szereplő ajánlások kézzelfogható eredményeket hozzanak a tagállamokban.

Az Európai Bizottság jogállamisági jelentése most első alkalommal tartalmaz országspecifikus ajánlásokat az igazságügyet, a korrupciót, a médiát, valamint a fékeket és ellensúlyokat illetően. Nem egyforma az előrehaladás az Unióban, és számos tagállamban továbbra is komoly aggályok állnak fenn.

„Az EU-nak mindig minden eszközét – beleértve a költségvetési feltételességet is – fel kell használnia a demokrácia, a jogállamiság vagy az emberi jogok elleni új támadások kezelésére, amint és ahol ilyenek felmerülnek” – jelentette ki Christa Schweng, az EGSZB elnöke a konferenciát megnyitó beszédében.

Didier Reynders, a jogérvényesülésért felelős európai biztos kifejtette: „Az idei év ismét bebizonyította, hogy nagyon fontos, hogy megszilárduljon egy erős jogállamisági kultúra az EU-ban. Mivel együttműködést folytatunk annak érdekében, hogy segítsük Ukrajnát szuverenitásának és integritásának védelmében, csak akkor maradhatunk hitelesek, ha az Európai Unión belül is megvédjük a jogállamiságot.”

A konferencia alkalmat adott az EGSZB „Alapvető jogok és jogállamiság” csoportja (FRRL) által készített második összefoglaló jelentés ismertetésére is, amely áttekintést nyújt az FRRL csoport által 2020-ban és 2021-ben Dániába, Németországba, Írországba, Csehországba, Spanyolországba, Ciprusra és Litvániába szervezett országlátogatásokról. Cristian Pîrvulescu, az FRRL csoport elnöke elmondta: „Míg a felkeresett országokban a demokratikus rendszerek általában véve megfelelő szintű rezilienciát mutattak, minden eddiginél nagyobb igény mutatkozik a biztosítékok, valamint a hatékony fékek és ellensúlyok iránt – beleértve a civil társadalom által betöltött megfigyelő szerepet is.

Edita Hrdá, a Cseh Köztársaság EU melletti állandó képviselője záró megjegyzéseiben így fogalmazott: „A civil társadalom életet tud lehelni az emberi jogokba. A jogállamiság előmozdítása folyamatos feladat, amely nemcsak együttműködésünket kívánja meg, hanem állandó éberséget is igényel.” (gb)