Egy frissen közzétett brosúrából megtudható, hogy az EGSZB miként szándékozik segíteni a soron következő cseh elnökség célkitűzéseinek elérését.

Az Európai Unió Tanácsa cseh elnökségének nemcsak az ukrajnai háború okozta humanitárius válságot, hanem a konfliktus elhúzódó gazdasági következményeit is kezelnie kell majd. A kihívást csak fokozza, hogy Európa még a Covid19-világjárvány okozta válságból sem lábalt ki teljes mértékben. 

A soron következő elnökség szándéka az, hogy erőfeszítéseit az energiabiztonság garantálására, az uniós gazdaság stratégiai rezilienciájának fejlesztésére, valamint Európa védelmi kapacitásainak és kiberbiztonságának megerősítésére koncentrálja. Ugyanakkor foglalkoznia kell a menekültválság kezelésével és az Ukrajna újjáépítésével kapcsolatos kérdésekkel is. 

A hivatali időszakát most megkezdő elnökség prioritásai között kiemelt helyen szerepel továbbá a jogállamiság és a demokratikus intézmények rezilienciája is. 

A cseh elnökségnek fontos szerepe lesz ezenkívül az Európa jövőjéről szóló konferencia megfelelő, átlátható és lényegi utókövetésének biztosításában. 

Az EGSZB feltett szándéka, hogy szorosan együttműködjön a cseh elnökséggel e közös célkitűzések kapcsán. Egy nemrégiben közzétett brosúra részletesen vázolja, hogy az EGSZB egyes tematikus szekciói miként kívánnak ehhez hozzájárulni a megfelelő szakpolitikai területeken. A kiadvány felsorolja azokat a kérdésköröket is, amelyekben a cseh elnökség kifejezetten kikérte az EGSZB szakvéleményét.  Intézményünk pedig mindent meg fog tenni annak biztosítása érdekében, hogy Európa civil társadalmi szervezeteinek hangja a teljes elnökségi időszak alatt meghallgatásra találjon.

A brosúra angol, francia, német és cseh nyelven érhető el az EGSZB honlapján. Nyomtatott formában a vipcese@eesc.europa.eu címen rendelhető meg. (fgr)