Az EU–Brazília kerekasztal

Az elmúlt két évtizedben Brazília egyike lett azoknak a latin-amerikai országoknak, amelyek a legélénkebb és legeredményesebb kapcsolatban állnak az EGSZB-vel. Brazília és az EGSZB kapcsolatait olyan rendszeres, konstruktív eszmecserék jellemzik, amelyek Brazília stratégiai jelentőségét hangsúlyozzák a régióban.

Az EGSZB elsődleges partnere Brazíliában korábban a Gazdasági és Szociális Fejlesztési Tanács (CDES) volt, amelyet 2003-ban hoztak létre Luiz Inácio Lula da Silva elnök vezetésével, a civil társadalmi párbeszéd európai modelljéből merítve. Ez a partnerség az EGSZB és a CDES közötti egyetértési megállapodás 2003-as aláírásával mélyült el, amely lefektette az EU–Brazília kerekasztal alapjait. A kétoldalú kapcsolatok bővülésével 2007-ben létrejött az EU–Brazília stratégiai partnerség, amely lehetővé tette az EU–Brazília civil társadalmi kerekasztal 2009-es létrehozását. Ez a platform elősegítette a párbeszédet és az együttműködést a két régió civil társadalmának képviselői között, akik nyolc alkalommal találkoztak az EGSZB elnökének és a CDES vezetőjének társelnökletével. A CDES 2019-es feloszlatása azonban a rendszeres együttműködés ideiglenes felfüggesztéséhez vezetett.

E megszakítás ellenére Brazília kulcsfontosságú stratégiai partner maradt az EU számára. 2023 márciusában Lula da Silva elnök a Brazil Fenntartható Gazdasági és Szociális Fejlesztési Tanács (CDESS) létrehozásával újjáélesztette Brazília civil társadalmi szerepvállalását. A 243 tagból álló új tanács még inkluzívabb, mint elődje, és olyan kritikus kérdésekben ad tanácsot, mint a demokrácia, a szegénység csökkentése, az energetikai átállás, a technológiai stratégia, az éghajlatváltozás és a fenntartható fejlődés.

A CDESS létrehozása új lendületet adott az EGSZB-vel folytatott civil társadalmi párbeszédnek. 2024 áprilisában egy EGSZB-s küldöttség Oliver Röpke elnök vezetésével Brazíliába látogatott, hogy megújítsa ezt a partnerséget. A látogatás során Oliver Röpke elnök és Alexandre Padilha miniszter új egyetértési megállapodást írt alá, amely lefekteti a közös prioritásokkal – többek között a környezeti fenntarthatósággal, a gazdasági fejlődéssel és a társadalmi igazságossággal – kapcsolatos szorosabb együttműködés alapjait.

Az egyetértési megállapodás végrehajtása és az EU–Brazília stratégiai partnerség megerősítése érdekében az EGSZB 2024-ben újfent felállította az EU–Brazília civil társadalmi kerekasztalt az európai fél részéről. Ez az újjáélesztett struktúra a két fél munkáltatóinak, munkavállalóinak és különböző érdekképviseleti szervezeteinek képviselőiből áll, és társelnökei a két intézmény elnökei. Közös céljuk a sürgető globális és kétoldalú kihívások kezelése, biztosítva, hogy a civil társadalom továbbra is döntő szerepet játsszon az EU és Brazília közötti párbeszéd alakításában.