Az EGSZB Civil társadalmi szervezetek csoportjának cikke

A csoport által nemrégiben szervezett vita keretében hangsúlyozták, hogy a szegénység az EU-ban túl nagy és összetett probléma ahhoz, hogy megoldásának terhét egyedül a helyi szintű szervezetekre hárítsák: sokrétű szakpolitikai intézkedésekre van szükség.

 A szegénység ellen még mindig küzdeni kell az EU-ban és a világ többi részén is. Ez annál is inkább fontos, mivel a megélhetési költségek jelentősen emelkedtek az ukrajnai háború kezdete óta. Bár a civil társadalmi szervezetek fontos megoldásokat kínálnak a szegénység hatásainak kezelésére, egyértelmű, hogy a jövőbeli szakpolitikai intézkedéseknek védelmet kell biztosítaniuk a szegénységgel szemben. Ezek az EGSZB civil társadalmi szervezetek csoportja által 2023. március 22-én tartott vita következtetései. A rendezvényen több magas szintű meghívott előadó is részt vett, köztük Olaszország munkaügyi és szociálpolitikai minisztere, Marina Elvira Calderone is.

Séamus Boland, a Civil társadalmi szervezetek csoportjának elnöke hangsúlyozta, hogy 2021-ben minden ötödik ember ki volt téve a szegénység vagy társadalmi kirekesztés kockázatának Európában (ez az Eurostat szerint 95,4 millió embernek, azaz az európai lakosság 21,7%-ának felelt meg 2021-ben), így a politikai döntéshozók nem hagyhatják figyelmen kívül azt a tényt, hogy a szegénység továbbra is problémát jelent az EU-ban. Hozzátette: „A «senkit nem hagyunk hátra» mottó nem szabad, hogy kiüresedjen”. A szegénységet nevezték meg az emberek munkahelyekről, oktatásból és alapvető egészségügyi szolgáltatásokból való kirekesztésének fő okaként. A szegénység a társadalmi kirekesztés és az egyenlőtlenség legfontosabb okozója.

Beszédében Marina Elvira Calderone hangsúlyozta, hogy a szegénység elleni küzdelemhez jelentős beruházásra van szükség a társadalmi és szakmai hálózatokba, hogy a polgárokat egy olyan fejlődési útra tereljék, amely képes lehetne növelni az emberekben rejlő potenciált. „Elengedhetetlen annak biztosítása, hogy a hatóságok olyan megfelelő jogi kereteken keresztül támogassák az önálló polgári kezdeményezéseket, amelyek lehetővé teszik új szervezeti formák kialakítását” – jelentette ki Marina Elvira Calderone. „Mindannyiunk feladata, hogy reagáljunk a szegénység különböző formáira és a régiók sajátos szükségleteire.”

Carlos Susias, az Európai Szegénységellenes Hálózat (EAPN) elnöke hangsúlyozta a kormányok és közintézmények felelősségét...

A cikket tovább olvashatja weboldalunkon. (jk)