Új kiadvány: Az EGSZB tevékenységei a szlovén elnökség idején (2021. július–december)

2021 második felében Szlovénia tölti be az EU Tanácsának elnökségét, immár második alkalommal. És ismét egy Európa számára kritikus pillanatban.

Az EU 2008-ban a pénzügyi válsággal szembesült, ma pedig a Covid19-világjárvány társadalmi-gazdasági következményeivel küzd. Ezért nem meglepő, hogy az EU válsághelyzetekkel, különösen az egészségügyi válságokkal szembeni felkészültsége és ellenálló képessége – más stratégiai kihívások, például a kiberbiztonság mellett – a szlovén elnökség fő prioritásai közé tartozik. Emellett az Európa jövőjéről szóló konferenciával kapcsolatos feladatok nagy részét is a szlovén elnökség alatt kell megoldani.

Az EGSZB nagy örömmel működik együtt a szlovén elnökséggel annál is inkább, mivel prioritásaink azonos irányba mutatnak: a helyreállítás, az igazságos éghajlatvédelmi és digitális átmenet, valamint a jogállamiság védelme az EGSZB tevékenységének is a középpontjában áll.

A kiadvány EN, FR, DE és SL nyelven érhető el az EGSZB honlapján. Nyomtatott formában a következő címen rendelhető: vipcese@eesc.europa.eu.