Az EGSZB kedvezőbb mezőgazdasági védzáradékokat szorgalmaz a kereskedelmi megállapodásokban

Az EGSZB Munkaadók csoportjának cikke

A júliusi plenáris ülésen saját kezdeményezésű véleményt fogadtak el a mezőgazdasági termékekre vonatkozó védintézkedések kereskedelmi megállapodásokba történő bevezetéséről.

Ez a vélemény, amelyet közvetlenül az uniós kereskedelempolitika európai bizottsági felülvizsgálatának megkezdése előtt fogadtak el, az élelmiszer-termelés geostratégiai kihívására és arra helyezi a hangsúlyt, hogy védeni kell minden egyes ország termelési kapacitásait, előmozdítva a megfelelő mezőgazdasági és kereskedelempolitikákat, egy olyan szervezett nemzetközi kereskedelem biztosítása mellett, amelynek révén meg lehet küzdeni egyrészt a termelés nehézségeivel, másrészt a bizonyos földrajzi területeket jellemző állandó szűkösséggel.

Az előadó, Arnold Puech d'Alissac, az EGSZB Munkaadók csoportjának tagja szerint „az informatikai kapacitásépítés fejlődésének köszönhetően ma sokkal hatékonyabb intézkedéseket lehet hozni. Gyorsak, automatikusak, arányosak és kimerítőek lehetnek, így betölthetik az ellátási láncok termelőtől fogyasztóig terjedő védelmi szerepét.”

Az előadó emellett hangsúlyozza, hogy „egyúttal lehetőség nyílik arra is, hogy a fenntarthatóság fogalmát elismerjék a kereskedelmi tárgyalások során, nehogy az olcsón behozott, de nem kielégítően fenntartható termelési feltételek részesüljenek előnyben az európai termeléssel szemben. A zöld megállapodás alapvetően fontossá teszi a környezetvédelmi, mezőgazdasági és kereskedelmi politikák összehangolását.”