Ebben az évben az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) által partnerségben kidolgozott és működtetett kezdeményezés, a körforgásos gazdaság érdekelt feleinek európai platformja (ECESP) az EU Tanácsának belga elnökségével és a finnországi székhelyű Körforgásos Gazdasági Világfórummal (WCEF) közösen szervezte meg április 15–16-i kiemelt konferenciáját.

A Square-en, a Brüsszeli Kongresszusi Központban tartott, több mint 1000 résztvevővel és 150 előadóval büszkélkedő konferencia olyan hatásos körforgásos megoldásokat mutatott be, amelyek a legújabb tudományos eredményekre épülnek. Az EGSZB küldöttei megosztották a résztvevőkkel az ECESP sikertörténetét.

Cillian Lohan EGSZB-tag és az ECESP társalapítója szerint az ECESP a „hálózatok hálózata”, amely összekötő kapocsként működik a politikai döntéshozók és a civil társadalom között a körforgásos gazdaság előmozdításában. Anders Ladefoged, az ECESP irányítóbizottságának tagja kiemelte, hogy a platform az együttműködés és a tanulás fórumaként fontos szerepet játszik a körforgásban elért európai eredmények és hiányosságok vizsgálatában. Maria Nikolopoulou EGSZB-tag hangsúlyozta, hogy a platform egyre interaktívabbá válik, amivel elősegíti a párbeszédet is, például olyan kezdeményezések révén, mint a #EUCircularTalks.

A konferencia záróülésén Jutta Urpilainen, a nemzetközi partnerségekért felelős biztos két kezdeményezést jelentett be a körforgásos gazdaságra való globális átállás támogatására: a körforgásos gazdaság európai támogató központját, amelyet az Európai Bizottság 15 millió euróval finanszíroz, valamint a „SWITCH to Circular Economy in East and Southern Africa” programot, amelyhez az Európai Bizottság öt év alatt 40 millió euróval járul hozzá. Az ECESP elkötelezett mindkét kezdeményezés támogatása mellett.

Az EGSZB és az Európai Bizottság által 2017-ben elindított ECESP célja a párbeszéd előmozdítása, a bevált gyakorlatok terjesztése és a körforgásos gazdasággal kapcsolatos tájékoztatás, hogy az elképzeléseket tettekre lehessen váltani. Az EGSZB aktívan támogatja a körforgásos jelleget; 2015-ben kiemelten támogatta az Európai Unió körforgásos gazdaságra vonatkozó cselekvési tervét. A platform egy fajta közös vállalást jelent, hogy valamennyi érdekelt felet arra ösztönözze, hogy tartalommal töltse meg a körforgásos gazdaság vízióját, hogy a párbeszéd és az együttműködés révén felgyorsítsa az átmenetet.(ks)