A civil társadalom – tömören fogalmazva – olyan közösségi csoportokat jelöl, amelyek képesek az önszerveződésre, valamint egyes kiválasztott célok meghatározására és követésére. A demokratikus rendszerekben sok és sokféle civil társadalmi csoport működik, hogy minél jobban képviselhessék azt a sokszínűséget, amely tagjaik hangját, véleményét jellemzi. A nem demokratikus rendszerekben a nem kormányzati szervezetek többnyire a kormány ellenzékéhez tartoznak. A civil társadalom képes arra, hogy aktív polgári szerepvállalással és a közjót szolgáló együttműködés szándékával, az állami intézményektől függetlenül lépjen fel.

Amíg a PiS volt hatalmon, a civil társadalmi szervezetek az ország állami berendezkedését és az emberi jogok védelmét veszélyeztető változások ellen mozgósítottak. 2016 és 2022 között – ahogy az a Helsinki Emberi Jogi Alapítvány „Nyomásgyakorlás és mozgósítás. A civil társadalom a jogállamiság válsága ellen” című jelentéséből kiderül – a nem kormányzati szervezetek számos tömegtüntetést szerveztek a jogállamiság védelmében és az alkotmányos értékek megtiprása ellen, és jogi segítséget nyújtottak a megkülönböztetésnek és elnyomásnak kitett csoportok számára. A nem kormányzati szektor folyamatosan kereste a döntéshozatali folyamatokban való részvétel új csatornáit, így például sikeres koalíciókat hozott össze az emberi jogi ombudsman és a gyermekjogi ombudsman megválasztásához, és polgári vitacsoportokat is szervezett.

A 2023. október 15-én tartott parlamenti választások eredményei a lengyelországi civil társadalom erejét mutatják. A páratlanul magas részvétel (74,38%) és az ellenzéki csoportok választási győzelme bizonyítja, hogy hatékony volt a polgárok mozgósítása, ami kormányváltáshoz vezetett. A Jog és Igazságosság jelöltjei a szavazatok 35,38%-át szerezték meg. Ezzel a párt – 1989 óta elsőként – immár harmadik alkalommal megnyerte a parlamenti választásokat, de a 2015-ös és 2019-es választásokkal ellentétben jelöltlistája nem szerezte meg a kormányalakításhoz szükséges mandátumtöbbséget. A következő pártok jutottak még be a Szejmbe: Polgári Koalíció (30,7%), Harmadik Út PSL-PL (14,4%), Új Baloldal (8,61%) és Szabadság és Függetlenség Konföderáció (7,16%). Három párt (Polgári Koalíció, Harmadik Út PSL-PL és Új Baloldal) összefogott, és így megszerezte a szavazatok 51,72%-át, ezzel pedig a kormányalakításhoz nélkülözhetetlen többséget. A Donald Tusk miniszterelnök vezette kormányt második nekifutásra alakították meg.

Egyik közvélemény-kutatás sem jelzett ilyen magas részvételt. Emlékeztetőül: a 2019-es parlamenti választásokon 61,74% volt a részvételi arány, az 1989-es történelmi választásokon pedig 62,7%. Különböző felmérésekből (pl. CBOS, Báthory Alapítvány) az derül ki, hogy a polgárokat a régóta tartó társadalmi frusztráció motiválta arra, hogy elmenjenek szavazni. Meg kell jegyezni, hogy a választások előtt erőteljes társadalmi mozgósítás volt megfigyelhető. Így például rekordszámú szavazó kívánt élni azzal a lehetőséggel, hogy a lakóhelyén kívül szavazzon (október 12-én 15 óráig 960 000 ember változtatta meg szavazóhelyét, és kb. 1 200 000 kérelmezte ezt). Csaknem megkétszereződött azoknak a külföldön élő lengyeleknek a száma, akik jelezték szavazási szándékukat (kb. 600 000 fő, szemben az előző, 2019-es választások során számlált 350 000-rel).

Elképzelhető, hogy az országos népszavazás meghirdetése és megtartása is segített a polgárok parlamenti választási mozgósításában. A népszavazáson a részvételi arány 40,91% volt, ezért az eredmény nem lett kötelező erejű. A mozgósítás szempontjából a nem kormányzati szervezetek szavazásra biztató akciói is fontosak voltak. Különösen figyelemreméltóak voltak a nőket és fiatalokat célzó akciók (pl. Nők Hangja Kezdeményezés – „A te választásod”, Keleti Kezdeményezés – „Elég a hallgatásból”, SexEd – „A te döntésed”), melyek hozzájárultak a magas részvételhez. A 2019. évi parlamenti választásokon a nők 61,5%-a és a férfiak 60,8%-a szavazott. A 18–29 éves fiatalok részvételi aránya 46,4% volt. A 2023-as választásokon több nő (73,7%) mint férfi (72,0%) szavazott, és a (18–29 éves) fiatalok 68,8%-a vett részt. A választási kampány idején különböző társadalmi szervezetek legalább 20 szavazásra biztató kampányt indítottak.

A kampányok többsége az interneten zajlott, de volt olyan, amelyik a televízióban, a rádióban, sőt a mozikban is látható volt. A celebek, influenszerek, színészek és közéleti személyiségek bevonása segített abban, hogy többféle közönséghez tudjanak szólni. A „2023. évi választás – motivációk és döntések” című, 2023. októberi CBOS-felmérés szerint a szavazók többsége (kb. 70%) legalább néhány héttel a választások előtt már eldöntötte, hogy kire fog szavazni. A többiek később döntöttek: a választások előtti héten (kb. 28%), csak a választás napján (9%) vagy a választások előtti napon (4%). Az adott párt és az Európai Unió közötti kapcsolat elsősorban a Polgári Koalíció (KO) szavazói számára volt fontos (80%). A kormányváltási szándékot majdnem ugyanilyen sokan (77%) említették a KO-ra való szavazás okaként. A KO-szavazók nagy arányban (64%) úgy érezték, hogy a párt hozzájuk közel álló értékeket és elveket képvisel. A PiS-szavazók úgy érezték, hogy a párt mind az érdekeiket („törődik az olyan emberekkel, mint ők” – 66%), mind pedig értékeiket és elveiket (62%) képviseli. Emellett jó véleményük volt a párt addigi kormányzásáról (64%) és gazdasági programjáról is (59%).

2024 júniusában a lengyelek ismét választanak, ezúttal európai parlamenti képviselőket. Az EP-választások a 2023. évi parlamenti választásokkal elindított választási ciklus folytatásának tekinthetők, mivel Lengyelországban 2024 áprilisában helyhatósági választásokra kerül sor. Európa mint téma a helyhatósági kampányokban is jelen lesz, bár kisebb mértékben, mint a parlamenti választások során. Megjegyzendő továbbá, hogy Lengyelország uniós csatlakozásának 20. évfordulója ösztönzőleg hathat az európai választásokon való részvételre. Emlékeztetőül: a legutóbbi, 2019. évi EP-választásokon Lengyelországban 45,68% volt a részvételi arány.

A lengyelek határozottan támogatják Lengyelország európai uniós tagságát. A 2023. áprilisi CBOS-felmérés szerint 85%-uk áll ki az uniós tagság mellett. A számarány csökkent ugyan, de továbbra is nagyon magas (85%). Minden tizedik válaszadó ellenzi Lengyelország jelenlétét az EU-ban (10%), és minden huszadiknak nincs véleménye erről a kérdésről (5%).

Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az európai parlamenti választásokra most először vet árnyékot egy polikrízis: többek között a folyamatban lévő háború Ukrajnában, az éghajlati válság, a gazdasági válság és a populista jobboldal felemelkedése. Ezért – a dezinformációs tevékenységek várható felerősödésére való tekintettel – fontos, hogy hatékony és következetes, az adott választói csoportokhoz igazított kommunikációs politikát alkalmazzunk a kampányban. Ezekben a nemzetközi feszültségekkel teli időkben az Európai Unió támogatói reménykedve, biztonságunk garanciájaként tekintenek erre a közösségre.

Małgorzata Molęda-Zdziech

Varsói Gazdaságtudományi Főiskola – Team Europe Direct Poland

December óta új rovatot kezdtünk, ahol vendégeink európai választásokkal kapcsolatos véleményeit közöljük „Én szavazok. És Ön?” címmel. Vendégünk ezúttal Malgorzata Molęda-Zdziech, lengyel szociológus, politológus és a lengyelországi események aktív kommentátora.

A Varsói Közgazdaságtudományi Egyetem politikai tanulmányok tanszékének vezetője, és a rektor Európai Unióval folytatott együttműködésért felelős képviselője. Cikkében kifejti, hogy a lengyel civil társadalom jelentős szerepet játszott a legutóbbi, 2023. októberi lengyel nemzeti választások eredményének befolyásolásában. Utal továbbá az EU Tanácsa soron következő lengyel elnökségének egyik prioritására a civil társadalomnak a jogállamiság védelmében betöltött szerepével kapcsolatban. (ehp)

Jacques Delors hosszú és eredményekben gazdag életutat hagyott maga mögött, amelynek gyümölcseit még sokáig élvezzük. Egységes piac, schengeni térség, Erasmus, euro, Kohéziós Alap: Jacques Delors közvetlenül hozzájárult a jelenlegi európai integráció egyes fejezeteinek kidolgozásához. Az európai eredmények mögött a cselekvés etikája áll.

Jacques Delors nemes cselekedetté tette a közösségi szerepvállalást. Egyesületi, szakszervezeti, majd politikai tevékenységei során az aktivistát – ahogy alázattal szerette önmagát definiálni – mindenekelőtt Emmanuel Mounier perszonalista gondolkodása inspirálta. Diszkréten elkötelezett keresztényként mindenkiben a társadalmi kötelékek hálózatába ágyazott egyedi személyt látta, akit mozgósítani kell minden jelentős fellépéshez.

A szociáldemokrata, akit az individualizmus térnyerése aggodalommal töltött el, a társadalmi szerepvállalásban hitt, amelynek keretében mindenki megteszi a magáét a közös jó érdekében. Neve mindig is elválaszthatatlanul fog kapcsolódni az társadalmi egyeztetéshez, a társirányításhoz, a kollegialitáshoz és a kollektív fellépés egyéb formáihoz, amelyeket támogatott és hirdetett. Ezért tulajdonított nagy jelentőséget az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának, amelyek létrehozásához hozzájárult. Tisztelte a közvetítő szerveket, és hitt az őszinte és kompromisszumra törekvő szociális párbeszédben.

Európai szinten gyakorolta is azt, és ezen a szinten kiterjesztette a vallásokkal folytatott párbeszédre is. Delors nem a gondviselés küldötte volt. Autodidaktaként nem tekintette magát „self-made man”-nek, hanem olyan valakinek, aki mások által és velük együtt fejlődött, mindenekelőtt a cselekvésben. Delors gondolkodása mozgásban lévő gondolkodás, amely a cselekvés eredményeiből táplálkozik, szédítő íveket írva le. A buzgó hitében gyökerező elvek és meggyőződések embere volt, aki nem volt egyetlen süket ideológia foglya sem. Egyértelműen látta a valóságot, felfogta a helyzetet és tisztelte a nemzeti tradíciókat – így találta meg az előrelépés lehetőségét.

Számára a valóság az idea fölött áll, de utat enged az ideának, ha a körülmények úgy kívánják. Így volt képes felvetni a közös valuta gondolatát, miközben támogatta Németország újraegyesítését, amely a fal leomlása után elkerülhetetlenné vált. Igaz, a világ és jelenlegi zűrzavara már nem a delors-i Európa világa. Alkotásait, például a belső piacot, a fenyegető erőkkel szemben ki kell igazítani és ki kell teljesíteni. De ezek az eredmények képezik a mai cselekvés alapjait. A valóságon alapuló és azt tisztán látó megközelítését, amely elvekre épül, de kész a kompromisszumra az előrelépés érdekében, ideje lenne újjáéleszteni az európai vezetők asztalánál.

Sébastien Maillard, a Jacques Delors Intézet szaktanácsadója és 2017–2023 között igazgatója.

A 2023. december 27-én elhunyt Jacques Delors-t az Európai Bizottság legkiemelkedőbb, leghatékonyabb, leginkább előretekintő, legszélesebb látókörű elnökeként őrizzük meg emlékezetünkben, akit éppúgy az egyesült Európa egyik „alapító atyjának” tekinthetünk, mint jóval előtte Jean Monnet-t és Robert Schumant.

Jacques Delors előtt az Európai Bizottság elnöke alig volt több egy európai bürokratánál; ő volt az, aki ennek a szerepnek egy, az állam- vagy kormányfőkkel egyenértékű, később általánosan is elismert státuszt adott. Tízéves hivatali ideje alatt, 1985-től 1995-ig, Helmut Kohl német kancellár és François Mitterrand francia elnök támogatásával erőteljesen és határozottan mozdította elő az európai integráció folyamatát. Rögtön azzal a céllal indította el a folyamatot, hogy a vámunión alapuló közös piacot 1992-re valódi egységes piaccá alakítsa át. Ezután, miközben az egységes piac kialakítása még folyamatban volt, elindította másik nagy projektjét, a monetáris uniót, és ezzel párhuzamosan a közösségi hatáskörök kibővítésén is dolgozott: a Maastrichti Szerződés révén létrehozták az Európai Uniót.

Ezenkívül ő foglalkozott először a Közösség „demokratikus deficitjével” is, ő javasolta és érte el, hogy az Európai Parlament szélesebb hatáskört kapjon, először az (Egységes Európai Okmányban előírt) együttműködési eljárás révén, majd (a maastrichti reformtól kezdve) az együttdöntési eljárással, amely végül valódi társjogalkotói szerepet biztosított a strasbourgi közgyűlésnek azokban a kérdésekben, amelyekről minősített többséggel dönt a Tanács.

Az egységes piac stratégiai célkitűzése felé vezető út két dokumentummal kezdődött: az európai cselekvés hiányából fakadó költségekről szóló jelentéssel, amely rámutatott a még fennálló belső szabályozási akadályok felszámolásának gazdasági előnyeire, valamint az első „fehér könyvvel”, amely meghatározta az ezen akadályok megszüntetéséhez szükséges valamennyi (körülbelül 200) jogalkotási intézkedést.

Delors kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy a projekt megvalósításához nélkülözhetetlen a döntéshozatali mechanizmusok és az európai intézmények megerősítése. Ezért az Egységes Európai Okmánnyal javaslatot tett az Európai Közösségeket (közös piac és Euratom) létrehozó, 1957-es Római Szerződések első tényleges reformjára, és meggyőzte a tagállamokat, hogy hagyják jóvá azt (1987).

Jacques Delors ezután alapvető szerepet játszott a közösségi pénzügyi keret újradefiniálásában egyrészt a költségvetési források jelentős növelésével – a tagállamok teljes GDP-jének 1,20%-ára növelve e forrásokat a Delors I. csomaggal (1988–92), majd 1,27%-ra a Delors II. csomaggal (1993–99) –, másrészt pedig a „gazdasági és társadalmi kohézió” (regionális és strukturális politikák) forrásainak erőteljes növelésével, amire a belső piac egységesítésének ellensúlyozásához volt szükség. De még ennél is fontosabb volt a Közösség költségvetési keretének rendszerszintű változása: éves költségvetések helyett közepes távú (hétéves) ciklusokat vezettek be, a két „Delors-csomagtól” kezdve.

Ezzel sikerült elkerülni, hogy minden évben megismétlődjenek a tagállamok közötti hosszadalmas pénzügyi tárgyalások, melyek hónapokra lelassították az európai intézmények munkáját. Egy másik kulcsfontosságú elem, melyet Delors vezetett be az európai politikákban, a szociális dimenzióra irányuló figyelem volt (többek között ő indította el a vállalkozások, a szakszervezetek és az európai intézmények közötti „szociális párbeszédet”). Szociális programja, amely a munkavállalók válság esetén történő védelmére és a termelési tevékenységek áthelyezését ösztönző tényezők ellensúlyozására szolgáló eszközök harmonizációját is előírta, egyik befejezetlen műve maradt.

Legnagyobb kudarca azonban a második „Fehér könyv”, a „növekedésről, foglalkoztatásról és versenyképességről” szóló dokumentum volt, amelyet 1993-ban indított el megbízatásának utolsó nagyszabású projektjeként. A javaslat a gazdaság fellendítésére és ösztönzésére irányult (20 év alatt 20 milliárd EUR finanszírozással), többek között közös értékpapír-kibocsátás (évente 8 milliárd euro), valamint a közösségi költségvetésből származó hozzájárulások és az Európai Beruházási Bank által nyújtott hitelek alapján, ezzel támogatva a közlekedési és távközlési infrastruktúra kiépítését, valamint számos más gazdasági és társadalmi kezdeményezést (alapvetően előrevetítve a több mint 20 évvel később a világjárvány okozta válságra adott válaszként megalkotott „NextGenerationEU” kezdeményezést).

A tervet, melyet az Európai Tanács kezdetben üdvözölt, később az EU pénzügyminiszterei kritizálták, majd elutasították. Jacques Delors évtizedes tevékenysége végül lefelé tartó pályára került: ahogy megfordult a széljárás, túlzott ambíciókkal, jakobinista központosítással, túlszabályozással kezdték vádolni. Később azonban átvették néhány ötletét, például a transzeurópai hálózatokat vagy a SURE programot, amellyel a Covid19-válság idején támogatták az ideiglenes munkanélküliségi programokat.

2024. február 14–15.

EGSZB plenáris ülésszak

2024. március 4–7.

Civil társadalmi hét

A „Térjünk a lényegre!” rovatban Sandra Parthie EGSZB-tag, az „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció elnöke és a vélemény előadója kifejti azokat a belső piacról szóló új európai stratégiára vonatkozó EGSZB-s javaslatokat, amelyek a januári plenáris ülésen kerülnek elfogadásra.

December 27-én elhunyt Jacques Delors, aki 1985 és 1995 között az Európai Bizottság elnöke, 1981 és 1985 között pedig François Mitterrand kormányának pénzügyminisztere volt.

Nagy tisztelettel emlékezik meg róla Sébastien Maillard, a párizsi Jacques Delors Intézet volt igazgatója és jelenlegi szaktanácsadója, korábbi brüsszeli uniós tudósító.

Az EGSZB info olvasóival Lorenzo Consoli, az egyik legismertebb európai újságíró is megosztja Delors elnökkel kapcsolatos emlékeit.

Lorenzo Consoli olasz újságíró, 1991 óta európai uniós tudósító, az európai politika egyik legtapasztaltabb szakértője, aki többek között az Askanews nevű olasz sajtóügynökségnek dolgozik. 2006 és 2010 között a brüsszeli Nemzetközi Sajtószövetség (API) elnöke, valamint a brüsszeli IHECS intézet (Institut des Hautes Etudes des Communications Sociales) európai újságírói és kommunikációs vezetői mesterképzési programjának vendégoktatója is volt. (ehp)