„Mi, vidéken élő nők nem szimpátiát vagy együttérzést keresünk; azt akarjuk, hogy szövetségesként ismerjenek el és értékeljenek bennünket a fenntartható fejlődés megvalósításában. Lehetőségekre és minőségi alapszolgáltatásokra van szükségünk, hogy megmaradhassunk a területünkön, és továbbra is táplálhassuk a világot” – mondja Luz Haro Guanga ecuadori gazdálkodó, a Latin-Amerikában és a Karib-tenger térségében élő vidéki nők hálózata (RedLAC) ügyvezető titkára, aki nemrégiben felszólalt az EGSZB A nők és a hármas környezeti válság című vitáján. Az EGSZB infónak adott interjújában Luz Haro Guanga az éghajlatváltozás latin-amerikai hatásairól beszél, valamint arról, hogy – a COP16 kudarcai ellenére – miért nincs helye és ideje a pesszimizmusnak a fenntarthatóbb és egészségesebb bolygóért folytatott küzdelemben.
„Mi, vidéken élő nők nem szimpátiát vagy együttérzést keresünk; azt akarjuk, hogy szövetségesként ismerjenek el és értékeljenek bennünket a fenntartható fejlődés megvalósításában. Lehetőségekre és minőségi alapszolgáltatásokra van szükségünk, hogy megmaradhassunk a területünkön, és továbbra is táplálhassuk a világot” – mondja Luz Haro Guanga ecuadori gazdálkodó, a Latin-Amerikában és a Karib-tenger térségében élő vidéki nők hálózata (RedLAC) ügyvezető titkára, aki nemrégiben felszólalt az EGSZB A nők és a hármas környezeti válság című vitáján. Az EGSZB infónak adott interjújában Luz Haro Guanga az éghajlatváltozás latin-amerikai hatásairól beszél, valamint arról, hogy – a COP16 kudarcai ellenére – miért nincs helye és ideje a pesszimizmusnak a fenntarthatóbb és egészségesebb bolygóért folytatott küzdelemben.
Az Ön szervezete, a RedLAC részt vett a COP16 konferencián.Csalódott-e a konferencia eredményei miatt, hiszen nem sikerült konszenzusra jutni a természet és a biológiai sokféleség védelmének finanszírozásáról? Sikerült azért valamit elérni a COP16 konferencián?
Haro Guanga: Ecuadori, vidéken élő nőként az 1980-as évek óta küzdök az ecuadori vidéki nőtestvéreim jogaiért. A közel 40 év alatt többek között azt tanultam meg, hogy a társadalmi folyamatok hatalmas erőfeszítéseket igényelnek, de nagyon kevés azonnali eredményt hoznak, és mindenekelőtt kitartásra, következetességre és állhatatosságra van szükség. A természet és a biodiverzitás védelmének finanszírozásáról szóló konszenzus nagyszerű lett volna, de biztos vagyok benne, hogy a városi és vidéki férfiak és nők ezreinek hangja – akik mint egy homokszemekből álló lavina özönlöttek a COP16-ra – elérte azokat, akik korábban nem érezték szükségét annak, hogy támogassák ezt a sürgős éghajlat-politikai fellépést.
Most nem értük el a célunkat, de továbbra is nyomást kell gyakorolnunk minden város, közösség és ország hatóságaira, hogy tudomásul vegyék a helyzetet, és személyes, technikai és politikai akaratukkal a legjobb döntéseket hozzák meg annak érdekében, hogy a jövőben ne haljanak éhen emberek a mai cselekvés elmulasztása miatt.
Milyen hatással van az éghajlatváltozás az őslakos és vidéken élő nőkre Latin-Amerikában?
Szeretném felhívni a figyelmet annak a dokumentumnak néhány lényeges pontjára, amelyet az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) Nők Amerikaközi Bizottsága (CIM) állított össze 16 ország 70 női vezetőjével készített interjúk alapján, a 2024 szeptemberében indított párbeszédfolyamat keretében. A COP16 konferencián bemutatott szöveg a vidéken élő nők véleményét fogalmazza meg.
Arra a következtetésre jut, hogy az éghajlatváltozás a világ minden országában, így az amerikai kontinensen is valóság, és súlyos következményekkel jár. Az éghajlattal kapcsolatos jelenségek közül azonban négy különösen kiemelkedik.
Elhúzódó aszályok: egyes országok több hónapos csapadékszegény időszakokról számoltak be, míg más, délebbre fekvő országok évekig tartó aszályokról.
A hőmérséklet jóval a szokásos szint fölé emelkedik: a túl magas hőmérséklet a száraz talajokkal kombinálva hozzájárul számos (részben spontán, részben szándékosan okozott) tűzesethez, amelyeket az uralkodó szárazság csak súlyosbít, ezzel is károsítva az életet és a biológiai sokféleséget. Például azokban a napokban, amikor a konferencia Brazíliában zajlott, a média Piauí államban háromszáz aktív tűzesetről számolt be.
Szélviharok: nagyon rövid szakaszokban érkező, intenzív esőzésekről számoltak be, amelyeket gyakran erős szélviharok kísérnek. A Közép-Amerikából, Mexikóból, a Dominikai Köztársaságból és Kolumbia part menti területeiről érkező résztvevők elmondták, hogy nőtt a területüket érintő hurrikánok és trópusi viharok intenzitása és gyakorisága.
Változások a csapadékviszonyokban: „A legváratlanabb időpontokban esik az eső” – hangzott el minden találkozón, míg a déli területekről és az Andok térségéből váratlanul előforduló fagyról, jégesőről és hózáporokról számoltak be. Általánosságban elmondható, hogy az éves csapadékmennyiség csökkent, de amikor bekövetkeznek az esőzések, akkor özönvízszerű méreteket öltenek, árvizeket és természeti katasztrófákat okoznak, amelyek emberi áldozatokkal, az infrastruktúra, az utak és a termés elmosásával, valamint a lakosság életkörülményeinek romlásával járnak, különösen a vidéki területeken. Ahogy az egyik résztvevő fogalmazott: „Néha az eső pokoli méreteket ölt”.
Ugyanakkor a természeti erőforrásokat kimerítő, nem fenntartható gyakorlatok alkalmazásának vagyunk tanúi. A legaggasztóbb és egyben leggyakrabban említett problémák közé tartozik az erdők és mangroveerdők kivágása vagy kiirtása, a szándékos erdőtüzek, a vízkészletekkel való nem megfelelő gazdálkodás, a környezetszennyezés, az intenzív, expanzív, vízigényes és szennyező tevékenységek támogatása, valamint a mezőgazdasági vegyszerek, gyomirtók és növényvédő szerek túlzott használata.
Többen kiemelték egyes helyi és nemzeti hatóságok tétlenségét, amelyek nem dolgoztak ki szabályozási kereteket a pusztító tevékenységek megfékezésére és a fenntartható termelési stratégiák előmozdítására. Néhány országban van ugyan szabályozás, de a hatóságok a korrupció vagy személyes politikai érdekek miatt nem hajtják végre azokat.
A nemzetközi vezetőknek ezért nagyobb nyomást kell gyakorolniuk az államokra, hogy tartsák be az általuk aláírt, a biológiai sokféleségről és az éghajlatváltozásról szóló szerződéseket.
Az éghajlat- és környezetvédelemért folytatott küzdelem irányát tekintve Ön optimista vagy pesszimista? Ön szerint mit kellene tenni?
Ha nem álmodunk nagyot, nem fogunk nagy dolgokat elérni. Az éghajlatváltozás hatással van ránk, és ezek a hatások egyre erőteljesebbek, ezért továbbra is küzdenünk kell azért, hogy a döntéshozók figyelembe vegyék azokat az alapvető szempontokat, amelyek kiemelt fellépést igényelnek, nemcsak a finanszírozás, hanem a koordináció, az együttműködés és a kevesebb önzés és pártpolitikai buzgalom tekintetében is.
Optimista vagyok ezzel kapcsolatban: ha továbbra is küzdünk, felemeljük a hangunkat és kitartóan támogatjuk a hosszú távú társadalmi folyamatokat, ha stratégiai szövetségeket kötünk Amerikában és világszerte, akkor befolyásolhatjuk a közpolitikát és biztosíthatjuk, hogy a hatalmi és döntéshozói pozíciókban lévő emberek annak a meggyőződésnek megfelelően cselekedjenek, hogy az éghajlatváltozással sürgősen foglalkozni kell, miközben csökkentjük azokat az intézkedéseket, amelyek felgyorsítják a bolygónkra gyakorolt káros és pusztító hatásokat: ezek a tűzvészek, a monokultúrák, a rovarirtó szerek és vegyi anyagok válogatás nélküli használata, a vízgyűjtők pusztulása, a válogatás nélküli halászat, a vízforrások pusztulása, a szennyvízkezelés stb.
A pesszimista hozzáállás meggyengítené a hangunkat, és arra késztetne, hogy feladjuk a munkánkat és a harcunkat. Nincs vesztegetni való időnk, és néhány kudarc ellenére sem hagyhatunk teret a pesszimizmusnak a fenntarthatóbb és egészségesebb bolygóért folytatott küzdelemben. Ez élet-halál kérdés a mostani és az utánunk következő generációk számára!
Már tegnap cselekednünk kellett volna. De a mai nap is éppen megfelelő arra, hogy az emberek változtassanak a hozzáállásukon, és mindenki javára cselekedjenek.
Luz Haro Guanga ecuadori kistermelő, a Latin-Amerikában és a Karib-tenger térségében élő vidéki nők hálózatának (RedLAC) ügyvezető titkára, valamint a RedLAC ecuadori technikai ágának, a FUNMUJERURAL-e-nek az elnöke. A RedLAC egy társadalmi szervezet, amely több mint 200 vidéki nőszervezetet tömörít Latin-Amerika és a Karib-térség egész területéről. Az 1990-ben Argentínában alapított szervezet fő célja a vidéken élő nők hatékony polgári és politikai részvételének előmozdítása. A RedLAC nagy múltra visszatekintő erőfeszítéseinek köszönhetően az Amerikai Államok Szervezete (OAS) a 2024–2034 közötti időszakot az „Amerikában élő vidéki nők, serdülők és lányok jogainak Amerika-közi évtizedévé” nyilvánította.
Ahhoz, hogy Belaruszban letartóztassák az embert, elég rossz szakmát választani. Mint kiderült, egy ilyen végzetes hibáért még Európa közepén, például Szerbiában is letartóztathatnak. És egy olyan tekintélyes nemzetközi szervezet, mint az Interpol, még meg is könnyíti ezt. Bár szavaimból keserű szarkazmus cseng ki, egyáltalán nem túlzok, ez a keserű igazság. A nevem Andrej Gnyot. Belarusz filmrendező, újságíró és volt politikai fogoly vagyok. Íme a történetem.
Ahhoz, hogy Belaruszban letartóztassák az embert, elég rossz szakmát választani. Mint kiderült, egy ilyen végzetes hibáért még Európa közepén, például Szerbiában is letartóztathatnak. És egy olyan tekintélyes nemzetközi szervezet, mint az Interpol, még meg is könnyíti ezt. Bár szavaimból keserű szarkazmus cseng ki, egyáltalán nem túlzok, ez a keserű igazság. A nevem Andrej Gnyot. Belarusz filmrendező, újságíró és volt politikai fogoly vagyok. Íme a történetem.
1999-ben döntöttem úgy, hogy újságíró leszek. A televízió és a rádió volt a szenvedélyem, az álmom és hobbim is. Vajon el tudta volna-e képzelni egy 17 éves, hogy hazájában a független újságírást később szélsőségesnek bélyegzik, és minden más média pusztán a propaganda szócsövévé válik? Nem, egyikünk sem várta, hogy a 21. században megtörténhet ilyen Európában. Pedig pontosan ez a helyzet ma a diktatórikus Beloruszban: az országban nincs egyetlen független médiaorgánum sem. Az összes média az állam tulajdonában van. Az állam szigorú ellenőrzést gyakorol a szerkesztői politika felett, amely nagyon egyszerű: Lukasenko önmaga által kikiáltott hatalmát dicsérik, és bárkit, aki – akár konstruktív módon – ezt kritizálni merészeli, a kommunista múltból kölcsönzött kifejezéssel „a nép ellenségének” neveznek.
A 2000-es évek közepén így tehát fiatal és naiv újságíróként ebben a szakmában próbáltam megtalálni helyemet. Tanulmányaim alatt és után rengeteg gyakorlati tapasztalatot szereztem a televízióban és a rádióban, és pontosan tudtam, mit akarok. A lehetőségek azonban gyorsan szűkültek: a magán rádióállomásokat bezárták vagy államosították, a független televíziós csatornák pedig nem tarthatták meg a műsorszórási frekvenciaengedélyeket. Nem sok választásom volt: az ember vagy a propagandának dolgozott, vagy pedig kerülte az érzékeny kérdéseket, és a könnyű szórakoztatásra korlátozta tevékenységét. Az újságírás csak néhány újságnak és független internetes portálnak köszönhetően maradt fenn Belaruszban. Sok újságíró elhagyta a szakmát, sokukat pedig nyomás alá helyezték. A belarusz tájékoztatási minisztérium rendszeresen figyelmeztetéseket adott ki a médiának, és már három figyelmeztetés elegendő volt engedélyük visszavonásához. A Belarusz Újságírók Szövetsége szerint 2020 és 2024 között 21%-kal csökkent az újságok száma. A belarusz piacon csak ártalmatlan publikációk maradtak, mint például a dácsák tulajdonosainak, a viccek kedvelőinek és a keresztrejtvényfejtőknek szóló kiadványok. A hatóságok minden független társadalmi-politikai kiadványt megszüntettek, vagy a kiadók maguk döntöttek úgy, hogy nem nyomtatják ki ezeket, mert ellehetetlenedett működésük.
Nekem szerencsére sikerült egy kompromisszumos megoldást találnom: nyilvánosan áttértem a rendezésre és a kreatív munkára, ahol nagy sikereket értem el. Ugyanakkor önkéntesként folytattam újságírói munkámat is, név nélkül, hogy elkerüljem a lelepleződést. Ez hatékony taktikának bizonyult. Összes tapasztalatom és szakmai kapcsolatom felhasználásával 2020-tól friss videofelvételekkel tudtam ellátni a független médiát, és polgári és politikai aktivizmusban is részt tudtam venni – a „Belarusz Sportolóinak Szabad Szövetsége SOS.BY” elnevezésű emberi jogi polgári mozgalom társalapítója lettem. Nem gondolom, hogy részrehajlással és bűnrészességgel lennék vádolható, mert országom népének oldalát választottam – a diktatúrának semmi köze nincs az objektivitáshoz, ahogy a propagandának sem az újságíráshoz.
2021-ben Belarusz 180-ból a 158. helyen állt a sajtószabadság rangsorában. 2020-hoz képest öt hellyel visszaesett. „Belarusz a médiamunkások számára legveszélyesebb ország Európában” – figyelmeztet a Riporterek Határok Nélkül nemzetközi emberi jogi szervezetet.
2020-ban, a tüntetések évében, a belaruszok preferenciái a következők voltak: a válaszadók 60%-ának legfontosabb hírforrásait az internet és a közösségi média jelentették. A televízió – csak a válaszadók 11%-a esetében. Nyomtatott sajtó – 7%, rádió: 5%. Miután a diktatórikus rezsim ezt tudatosította magában, kemény és hajthatatlan fellépésbe kezdett. A vezérgondolat a „szélsőségesség” elleni küzdelem volt, amely a cenzúra és az üldöztetés alapját képezte. A hatóságok megakadályozzák a hozzáférést azon médiaorgánumok tartalmaihoz, amelyek külföldről folytatják tevékenységüket, és a velük folytatott együttműködés bármilyen formája a szélsőségesség megnyilvánulásának minősül.
2023 végén 32 újságíró ült börtönben Belaruszban. A fogdákban az újságírókat nyomás alá helyezik, és embertelen körülmények között tartják. Emberi jogi aktivisták szerint Igor Losik, a „Szabadság Rádió” bloggere és újságírója hosszú ideig éhségsztrájkot folytatott a börtöntáborban, majd vágási sérüléseket ejtett a kezén és a nyakán. 15 éves börtönbüntetésre ítélték. A „szélsőséges formációknak” nevezett független médiával való együttműködés bármely formájával kapcsolatos büntetőeljárások egyre gyakoribbak. Új tendencia, hogy nemcsak a civil társadalom képviselőit üldözik, hanem azokat az átlagpolgárokat is, akik észrevételeket tesznek az újságírókat érintő társadalmi és politikai eseményekkel kapcsolatban.
2024. október 31-én a belarusz rezsim a személyes Instagram-fiókomat „szélsőséges anyagnak” nyilvánította. Ez azt jelenti, hogy nemcsak ellenem, hanem minden belarusz követőm ellen is büntetőeljárás indul a fiókomra való feliratkozás miatt. A diktatúra több mint 5000 internetes forrást nyilvánított „szélsőségesnek” Belaruszban. Talán egyetlen más európai ország sem képes ilyen lenyűgöző statisztikákkal büszkélkedni! Vajon mi, belaruszok, úgy gondoljuk, hogy kellő figyelem hárul a belarusz újságírás problémájára? Őszintén megmondom Önöknek, hogy nem, ez a probléma nem kap elég figyelmet. Belaruszban nemcsak az újságírás intézményét bontják le, hanem fizikailag is megsemmisítik az újságíró szakembereket.
Ezenkívül a diktatúra arra törekszik, hogy Belaruszon kívül is üldözze az újságírókat és aktivistákat. Az én esetem egy ilyen üldöztetés mintapéldája. A rezsim megtanulta, hogy demokratikus intézményeket használjon fel embertelen céljainak elérése érdekében. Újságírókat, aktivistákat, bloggereket és politikailag aktív polgárokat vonnak büntetőeljárás alá adóbűncselekmények miatt, főként azért, mert a múltban nem fizettek adót. Ez tökéletes figyelemelterelésnek bizonyul az üldöztetés mögött meghúzódó politikai indítékok elrejtésére. Alesz Bjaljacki Nobel-díjas emberi jogi aktivista pénzügyi vádak miatt van börtönben. A „TUT.BY” független médiaorgánum főszerkesztője (amelyet a rezsim 2020-ban semmisített meg) és kollégái ugyanerre a pénzügyi cikkre való hivatkozással vannak rács mögött. Az Interpol ugyanezt a gazdasági bűncselekményről szóló cikket fogadta el indokként, amikor utánam nyomoztak. Az Interpolnak közel nyolc hónapjába tellett, hogy lefolytassa a belső vizsgálatot, és megállapítsa, hogy az utánam való nyomozás szabályzatának 2. és 3. cikkébe ütközik. Ennek ellenére letartóztattak, és a belgrádi központi börtönbe zártak hét hónap hat napra. Öt hónapot töltöttem házi őrizetben, szigorú korlátozások mellett. A Szerb Legfelsőbb Bíróság kétszer úgy határozott, hogy kiadnak a belarusz diktatúrának. Ügyvédemmel együtt kétszer sikeresen fellebbeztem e határozat ellen. Összességében életem egy évét, valamint testi és szellemi egészségemet vették el tőlem. És mindezt csak azért, mert rossz szakmát választottam a rossz országban. Csak azért, mert volt véleményem, és azt aktív polgári szerepvállaláson keresztül kifejezésre juttattam.
Szerencsére sikerült felülkerekednem – különben most nem olvasnák ezeket a sorokat. Az újságírók, politikusok, a civil társadalom és civil szervezetek hihetetlen szolidaritásának köszönhetően elhagytam Szerbiát, és Berlinben biztonságba jutottam. De a történetem itt még nem ért véget. Sokáig tart fog még tartani, mire felépülök, és hosszú küzdelem áll még előttem. Tudom, hogy kötelességtudattal választottam meg hivatásomat, még akkor is, ha egyesek szélsőségesnek gondolják. Tudom, hogy a független újságírás a demokratikus társadalom szerves része. Egy olyan társadalomé, amit mi, belaruszok, fel akarunk építeni. És szeretnénk, ha nem lennénk egyedül ezen a fontos úton.
Peter Schmidt, Diandra Ní Bhuachalla és Arnaud Schwartz cikke
Az Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban rendezett COP29 konferencián az EGSZB az EU civil társadalmát képviselve sürgős és kézzelfogható éghajlat-politikai fellépést szorgalmazott, valamint kérte, hogy az éghajlatváltozásról szóló tárgyalások során a társadalmi és környezeti igazságosságot helyezzék előtérbe.
Peter Schmidt, Diandra Ní Bhuachalla és Arnaud Schwartz cikke
Az Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban rendezett COP29 konferencián az EGSZB az EU civil társadalmát képviselve sürgős és kézzelfogható éghajlat-politikai fellépést szorgalmazott, valamint kérte, hogy az éghajlatváltozásról szóló tárgyalások során a társadalmi és környezeti igazságosságot helyezzék előtérbe.
Peter Schmidt, a „COP” ad hoc csoport elnöke arról beszélt, melyek az EGSZB legfontosabb üzenetei a COP29 fő témájával – az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásával – kapcsolatban.
Peter Schmidt: A klímaváltozáshoz köthető szélsőséges időjárási események előfordulásának világszerte tapasztalható megugrása erőteljes emlékeztető arra, hogy fokoznunk kell az éghajlat-politikai törekvéseket. 2024 lesz a legmelegebb év a mérések kezdete óta, és az ember okozta éghajlati katasztrófák, például az áradások, az erdőtüzek és az aszályok egyre gyakoribbak és intenzívebbek, valamint súlyosbítják a társadalmi egyenlőtlenségeket. Az éghajlatváltozással kapcsolatos tétlenség költsége messze meghaladja a fellépés költségét.
A COP29 esetében nagy a tét. A globális klímafinanszírozási megoldásokról való megállapodás kulcsfontosságú ahhoz, hogy a fejlődő országok alkalmazni tudják a globális éghajlat-politikai fellépés eszközeit. Az EGSZB-nek a bakui COP29 konferencián való részvétele olyan ajánlásokat eredményezett az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásáról szóló véleményünk alapján, amelyek a nemzetközi pénzügyi struktúra átalakítására összpontosítanak az éghajlatváltozás elleni küzdelem hatékony és hozzáférhető finanszírozásának felszabadítása és megkönnyítése érdekében.
Hangsúlyoztuk, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozási hiányosságainak áthidalása érdekében létre kell hozni az új kollektív számszerűsített célt, amelynek révén az éghajlati finanszírozás jobban megfelel a célnak, a biológiai sokféleség szempontjából kedvezőbb, hatásosabb, valamint pontosabban célozza a legkiszolgáltatottabb országokat és közösségeket. Az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozási forrásainak áramlását az igazságos átmenet elveinek kell vezérelniük, összhangban a Párizsi Megállapodással és a fenntartható fejlődési célokkal. Mind az állami, mind a magánszereplők hosszú távú kötelezettségvállalásai kulcsfontosságúak, és a közfinanszírozás döntő szerepet fog játszani az éghajlatváltozással kapcsolatos kezdeményezésekre irányuló magánberuházások mozgósításában és kockázatmentesítésében.
Az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásához való hozzáférést a helyi kezdeményezések és az alulról szerveződő mozgalmak számára is lehetővé kell tenni, az EGSZB azonban átfogó megközelítést is szorgalmaz ahhoz, hogy megtörjön az eladósodottság és az alkalmazkodás alulfinanszírozottsága közötti körforgás. Az egyenlőtlenségek kezelése érdekében kérjük az éghajlatváltozás elleni küzdelem forrásainak méltányos elosztását. Emellett a civil társadalom szerepvállalása elengedhetetlen egy olyan inkluzív, demokratikus megközelítés kialakításához, amely biztosítja az éghajlatváltozással kapcsolatos beruházások hatékonyságát és fenntarthatóságát.
Az EGSZB COP konferenciákra (2023 és 2025 között) delegált ifjúsági küldöttje, Diandra Ní Bhuachalla megosztotta velünk a COP29 konferenciával szembeni elvárásait. A fiatalok szempontjából melyek azok a legsürgetőbb éghajlati kérdések, amelyeket elsőként kell megoldani?
Diandra Ní Bhuachalla: A COP28 csalódást keltő eredményei után igyekeztem nem túl nagy elvárásokkal részt venni a COP29 konferencián. Annak tudatában, hogy az elnökség miatt – megint egy olyan államra esett a választás, amely nagymértékben függ a fosszilis tüzelőanyagokból származó nyereségtől – ez az éves konferencia is korlátozott eredményekkel fog járni, különösen nehéz volt fenntartani a reményt.
De miután „az EGSZB ifjúsági küldötte a COP-ra” program részeként, az ifjúsági munkacsoport strukturált ülései kapcsán különböző, Európa-szerte működő ifjúsági szervezetekkel konzultáltam, úgy döntöttem, hogy leginkább az éghajlati igazságosságra és az igazságos átmenetre, az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozására és az új kollektív számszerűsített célra, valamint a fiatalok nemzetközi döntéshozatali folyamatokban való érdemi részvételének növelésére kell összpontosítanom.
Annak ismeretében, hogy milyen sok tárgyalás akadt meg az első héten az egyetértés és az együttműködés teljes hiánya miatt – többek között a nemek közötti egyenlőség, az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozása és az igazságos átmenet terén –, most már tisztában vagyok azzal, hogy elvárásaim ismét túl magasak voltak, és ennek eredményeként a kísérőrendezvényekre és kétoldalú találkozókra összpontosítottam képviseleti erőfeszítéseimet. Most leginkább abban reménykedem, hogy megtartják a jelenlegi megfogalmazást – különösen az emberi jogok terén –, és hogy némi előrelépést érünk el annak érdekében, hogy megfelelően felkészüljünk a COP30-ra. Úgy tűnik, ugyanis, hogy most mindenki ebben reménykedik, és erre teszi az összes tétjét.
Az éghajlatváltozás és az ahhoz kapcsolódó hatások interszekcionális jellege miatt nem tudnám megkísérelni a kérdések fontossági vagy sürgősség szerinti rangsorolását. A fiatalokat a jövőjük aggasztja: munkahelyük biztonsága, hogy át kell-e képezniük magukat; otthonuk és családjuk biztonságban van-e a viharoktól, árvizektől vagy földcsuszamlásoktól; leendő gyermekeik és a következő generációk egészsége, életminősége; valamint hogy a mi generációnknak sokkal nehezebb dolga lesz az éghajlatpolitikai tárgyalásokkal, amikor majd mi leszünk a döntéshozók, mivel ma nem kerül sor elegendő intézkedésre, és ennek hatását évtizedekig érezni fogjuk.
Most van szükségünk éghajlati igazságosságra. Most van szükségünk az éghajlatváltozás elleni küzdelem reális finanszírozására. Most van szükségünk igazságos és méltányos foglalkoztatásra és energetikai átállásra. Most van szükségünk ambíciókra. Most van szükségünk a megvalósításra.
Most van szükségünk mindenkire.
A biológiai sokféleségről szóló, októberben a kolumbiai Caliban tartott COP16 konferencia zűrzavarral ért véget, és nem született megállapodás a természetre irányuló finanszírozásáról. Arnaud Schwartzot, az EGSZB COP16-on részt vevő képviselőjét arról kérdeztük, hogy e visszalépés ellenére van-e még okunk optimizmusra. Mire van szükség ahhoz, hogy előre tudjunk lépni a biológiai sokféleség védelme terén?
Arnaud Schwartz: Évi 200 milliárd dollárra. Az ENSZ szerint ekkora összegre lenne szükség (beleértve mindenféle típusú, azaz köz-, magán-, nemzeti és nemzetközi finanszírozást is) a biológiai sokféleséggel kapcsolatos céljaink eléréséhez. Miről is van tehát szó? Pusztán arról, hogy megállítsuk az élő szervezetek világának összeomlását. Jelenleg egyre gyorsabb ütemben tűnnek el fajok, tehát helyre kell állítanunk a természetet, esélyt adva arra, hogy fennmaradjon egy „élhető” világ. Nem engedhetjük meg, hogy a mohóság és a butaság elpusztítsa azt.
Milyen jövő vár ránk a COP16 kudarca után?
Mindannyiunknak fel kell tennünk ezt a kérdést, magunknak és a körülöttünk lévőknek is, különösen mivel tudható, hogy csak Franciaország minden évben ennek az összegnek több mint egynegyedét fordítja háborúskodásra, illetve fegyverkezésre. A Caliban rendezett találkozó összességében véve tehát egy elszalasztott lehetőség volt a politikai akarat és a gazdasági szolidaritás hiánya miatt.
De még nincs minden veszve.
Az alagút végén azért pislákol némi fény: ez a COP konferencia – 30 év mellébeszélés után – elismerte az őslakos népek és a helyi közösségek szerepét a biológiai sokféleség megőrzésében, az afrikai származásúakra is kiterjedően; és létrehoztak egy új ENSZ-alapot is, az úgynevezett Cali Alapot. Hosszú távon ezt az alapot arra kell felhasználni, hogy magánvállalatoktól önkéntes hozzájárulásokat gyűjtsön, amelyek felét a fent említett csoportok kapják. Hűha!
Mit is mondhatnék még...
Ez mindannyiunk közös felelőssége; egy csónakban evezünk! És a közös utunk folytatásához célszerű lenne azzal kezdeni, hogy visszaállítjuk gazdaságunkat a közjó szolgálatába. Tehát... ahhoz, hogy ne vágjuk tovább magunk alatt a fát, azonnal meg kell kezdenünk a nemzetközi pénzügyi és kereskedelmi szabályok felülvizsgálatát. Mire várunk?
A COP29-re delegált EGSZB-küldöttek, Peter Schmidt és Diandra Ní Bhuachalla elsődlegesen a klímafinanszírozás témájára összpontosítottak, mégpedig az EGSZB nemrégiben elfogadott, „Klímafinanszírozás: új ütemterv ambiciózus éghajlati célok és a fenntartható fejlődési célok megvalósítására” című véleményéből kiindulva. Az egyik legfontosabb rendezvény, melyre az EGSZB vezetésével került sor november 18-án Bakuban, „Az igazságos átmenet előmozdításának globális perspektívája az agrár-élelmiszeripari ágazatban” címet viselte. A rendezvény olyan fenntartható, alacsony szén-dioxid-kibocsátású élelmiszerrendszerek kiépítését vizsgálta, amelyek méltányosak a mezőgazdasági termelők, az élelmiszerláncban dolgozók és a jövő generációi számára. A cél a politikai döntéshozók és a civil társadalom közötti együttműködés javítása, a globális dél érdekeinek határozottabb érvényesítése és a mindenki javát szolgáló inkluzív éghajlati megoldások előmozdítása volt.
Az uniós küldöttség tagjaként Arnaud Schwartz több ülésen is szorgalmazta, hogy fokozzák a biológiai sokféleséggel (CBD) és az éghajlatváltozással (UNFCCC) kapcsolatos ENSZ-folyamatok közötti szinergiákat, fokozatosan szüntessék meg a környezeti szempontból káros támogatásokat, ezzel több pénzügyi forrást szabadítva fel, a szervezett civil társadalom pedig kapjon aktívabb szerepet a biológiai sokféleségre vonatkozó kunming-montreali globális keret végrehajtásában. További információk az EGSZB COP16-hoz való hozzájárulásáról itt találhatók.
Az EGSZB támogatja az emberközpontúbb és időtállóbb ipari ökoszisztéma kialakítására irányuló erőfeszítéseket. Ugyanakkor mélyreható vitát szorgalmaz az Ipar 5.0-ról, valamint annak társadalmi és gazdasági következményeiről.
Az EGSZB támogatja az emberközpontúbb és időtállóbb ipari ökoszisztéma kialakítására irányuló erőfeszítéseket. Ugyanakkor mélyreható vitát szorgalmaz az Ipar 5.0-ról, valamint annak társadalmi és gazdasági következményeiről.
Az Ipar 5.0 célja, hogy a társadalmi és környezetvédelmi kérdéseket helyezze az üzleti folyamatok középpontjába, túllépve az Ipar 4.0 digitalizációra és automatizálásra helyezett hangsúlyán. Az EGSZB a közelmúltban elfogadta az Ipar 5.0 – hogyan valósítható meg? című véleményt, amely az emberi készségeket és kreativitást értéknek tekintő emberközpontú ipari modell mellett tör lándzsát.
Az Ipar 4.0 nagyrészt figyelmen kívül hagyta az automatizálás humán tőkére gyakorolt hatásait, és korlátozott mértékben fordított figyelmet az olyan környezetvédelmi prioritásokra, mint a hulladék csökkentése, a körforgásos jelleg és a zöld energia. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az Ipar 5.0-nak kezelnie kell ezeket a hiányosságokat, prioritásként tekintve a demokratikus értékekre, a társadalmi méltányosságra és a fenntartható versenyképességre. Giuseppe Guerini, az Ipar 5.0 tárgyában készült vélemény előadója úgy véli, hogy a digitális átalakulásnak hozzá kell járulnia az „új tisztaipar-megállapodáshoz”, amelyben központi szerepet kapnak az emberi tényezők és a kreativitás.
Az Ipar 5.0 az embereket visszahelyezi a termelés középpontjába, mivel tudásukat és készségeiket alapvetőnek tekinti a versenyelőnyhöz. Egyensúlyt teremt az automatizálás és az emberi kreativitás között azzal, hogy a repetitív feladatokra kollaboratív robotokat használ, lehetővé téve, hogy a munkavállalók a tervezésre, az ütemezésre és az ügyfélszolgálatra koncentráljanak. Ez a változás ezenkívül a munkavállalók egészségét és biztonságát hangsúlyozza, és támogatja azokat, akiknek az automatizálás miatt szűnik meg a munkája.
Az EGSZB arra kéri az uniós intézményeket, hogy álljanak ki egy a társadalmi igazságosságon és az inkluzív versenyképességen alapuló, időtálló, emberközpontú ipari ökoszisztéma mellett. Az EGSZB támogatja az Ipar 5.0-t, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy részletesebben meg kell határozni annak gazdasági, társadalmi és technológiai hatásait. A már meglévő európai szakpolitikák – például a zöld megállapodás, a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály és a készségfejlesztési program – megalapozzák ezt a jövőképet, de az Ipar 5.0 elveivel való összhang érdekében aktualizálásra szorulnak.
Ahhoz, hogy az Ipar 5.0 sikeres legyen, a szociális partnereket és a munkavállalókat minden szinten be kell vonni. Ez az inkluzív megközelítés elő fogja segíteni egy olyan, együttműködésen alapuló környezet kialakulását, amely ötvözi az emberek és a gépek erősségeit, ezáltal pedig innovatívabbá, vonzóbbá és fenntarthatóbbá teszi a munkahelyeket.(gb)
Az EGSZB november 12-én az észtországi Pärnuban konferenciát tartott az alacsony szén-dioxid-kibocsátású hidrogénről. A rendezvény célja az volt, hogy megvitassák és azonosítsák a hidrogén és származékai fenntartható infrastruktúrájának fejlesztésére irányuló stratégiai intézkedéseket, a finanszírozásra és a felhasználásra összpontosítva.
Az EGSZB november 12-én az észtországi Pärnuban konferenciát tartott az alacsony szén-dioxid-kibocsátású hidrogénről. A rendezvény célja az volt, hogy megvitassák és azonosítsák a hidrogén és származékai fenntartható infrastruktúrájának fejlesztésére irányuló stratégiai intézkedéseket, a finanszírozásra és a felhasználásra összpontosítva.
A zöld és alacsony szén-dioxid-kibocsátású hidrogén energetikai átállásunk kulcsfontosságú eleme, és a közelmúltbeli kezdeményezések, például az Európai Hidrogénbank, rávilágítottak arra, hogy a fenntartható hidrogén piacának fejlesztése fellendülőben van. Ezért az uniós és nemzeti politikai döntéshozóknak biztosítaniuk kell a szükséges eszközöket ahhoz, hogy ezeket a törekvéseket átültessék a gyakorlatba, és megkönnyítsék a tagállamok közötti együttműködést a hatékony stratégiák elfogadása érdekében.
Ennek sürgősségét említve Baiba Miltoviča, az EGSZB „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekciójának elnöke így nyilatkozott: „A megújuló hidrogén gyors bevezetése kulcsfontosságú – nemcsak energiarendszerünk átalakítása, hanem az Európai Unió társadalmi és gazdasági jóléte szempontjából is. Alapvető fontosságú azonban, hogy erőforrásainkat bölcsen irányítsuk. A hatás maximalizálása érdekében előnyben kell részesítenünk a kibocsátáscsökkentési nehézségekkel szembenéző ágazatokat, és olyan hatékony ökológiai és szociális normákat kell kidolgoznunk, amelyek tisztességes és biztonságos munkakörülményeket biztosítanak.” (mp)
Egy november 14-én aláírt közös nyilatkozatban Baiba Miltoviča, az EGSZB„Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” (TEN) szekciójánakelnöke és Andres Jaadla, a lakhatásról szóló RB-vélemény előadója arra kéri az európai intézményeket, hogy fogadjanak el sürgős intézkedéseket annak érdekében, hogy az Európai Unió kilábaljon a jelenlegi lakhatási válságból. Üdvözlik továbbá az energiaügyért és a lakhatásért felelős európai biztos kinevezését, akinek az lesz a feladata, hogy előterjessze a megfizethető lakhatásra vonatkozó legelső európai tervet.
Egy november 14-én aláírt közös nyilatkozatban Baiba Miltoviča, az EGSZB„Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” (TEN) szekciójánakelnöke és Andres Jaadla, a lakhatásról szóló RB-vélemény előadója arra kéri az európai intézményeket, hogy fogadjanak el sürgős intézkedéseket annak érdekében, hogy az Európai Unió kilábaljon a jelenlegi lakhatási válságból. Üdvözlik továbbá az energiaügyért és a lakhatásért felelős európai biztos kinevezését, akinek az lesz a feladata, hogy előterjessze a megfizethető lakhatásra vonatkozó legelső európai tervet.
Nyilatkozat a lakhatásról
Arra kérjük az Európai Bizottságot, hogy az Európai Parlamenttel, az EGSZB-vel és az RB-vel partnerségben szervezzen éves uniós csúcstalálkozót a szociális és megfizethető lakhatásról. Ennek az éves uniós csúcstalálkozónak össze kell fognia a szociális és megfizethető lakhatással kapcsolatos tagállami intézkedések végrehajtásában részt vevő valamennyi érdekelt felet, a többszintű megközelítés és a bevált gyakorlatok cseréje alapján, a szubszidiaritás elvével összhangban.
Támogatjuk a lakhatásért felelős biztosjelölt arra irányuló tervét, hogy az EGSZB-vel és az RB-vel partnerségben páneurópai beruházási platformot hozzon létre a megfizethető és fenntartható lakhatás érdekében, hogy sürgősen támogassa a nemzeti, regionális és helyi partnerségeket a lakhatásból való kirekesztettség megszüntetése érdekében.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy fel kell tárni az állami beruházások fellendítésének és a meglévő uniós források mozgósításának innovatív módjait, ha hosszú távú megoldást akarunk találni a lakhatási válságra.
Sürgetjük az uniós intézményeket, hogy támogassák a lakóépületek mélyreható felújítását diverzifikált, hosszú távú és innovatív pénzügyi támogatás és koherens jogi keretek alapján, amelyek a kiszolgáltatott népességcsoportokra és a helyi kulcsszereplőkre, különösen az energiaközösségekre és a helyi önkormányzatokra irányulnak.
Szorosabb együttműködést szorgalmazunk a különböző kormányzati szintek szereplői – a tagállamok, az uniós intézmények, a civil társadalmi szervezetek, a regionális kormányzatok és a helyi önkormányzatok – között.
Kötelezettséget vállalunk arra, hogy segítjük a liège-i nyilatkozatban meghatározott intézkedések végrehajtását azáltal, hogy megosztjuk az EU-szerte működő civil társadalmi szervezetek, valamint helyi és regionális önkormányzatok véleményét, egy olyan, az összes uniós intézmény által tett közös erőfeszítés részeként, amelynek célja a lakhatási válság megoldása és az európai kohézió megerősítése minden oldalról.
Október-novemberben két – kudarccal záruló – globális környezetvédelmi csúcstalálkozóra is sor került: a COP16-ra, a biológiai sokféleségről szóló ENSZ-egyezmény feleinek konferenciájára, és a COP29-re, az ENSZ éghajlatügyi konferenciájára. Mindkettő fő témája a finanszírozás volt, mivel erre a természetvédelemhez és az éghajlatváltozás enyhítéséhez is égető szükség van. Az idei konferenciákon Peter Schmidt, Diandra Ní Bhuachalla és Arnaud Schwartz képviselte az EGSZB-t. Őket kértük fel, hogy osszák meg gondolataikat arról, hogy mit kockáztat a világ, ha nem tesz lépéseket az éghajlatváltozás ellen.
Október-novemberben két – kudarccal záruló – globális környezetvédelmi csúcstalálkozóra is sor került: a COP16-ra, a biológiai sokféleségről szóló ENSZ-egyezmény feleinek konferenciájára, és a COP29-re, az ENSZ éghajlatügyi konferenciájára. Mindkettő fő témája a finanszírozás volt, mivel erre a természetvédelemhez és az éghajlatváltozás enyhítéséhez is égető szükség van. Az idei konferenciákon Peter Schmidt, Diandra Ní Bhuachalla és Arnaud Schwartz képviselte az EGSZB-t. Őket kértük fel, hogy osszák meg gondolataikat arról, hogy mit kockáztat a világ, ha nem tesz lépéseket az éghajlatváltozás ellen.
Meglepetésvendégünk Andrey Gnyot belarusz filmrendező és újságíró, akit nemrégiben engedtek szabadon a szerbiai házi őrizetből, ahol egy évet töltött kiadatási letartóztatásban, miután országa gazdasági bűncselekmények elkövetésével vádolta meg. Személyes történetében a független újságírók sorsát írja le napjaink Belaruszában, ahol még a hatalmon lévőkkel szembeni legcsekélyebb kritika is ahhoz vezethet, hogy „a nép ellenségének” minősítik és hamis gazdasági vádak alapján bebörtönözik őket.
Meglepetésvendégünk Andrey Gnyot belarusz filmrendező és újságíró, akit nemrégiben engedtek szabadon a szerbiai házi őrizetből, ahol egy évet töltött kiadatási letartóztatásban, miután országa gazdasági bűncselekmények elkövetésével vádolta meg. Személyes történetében a független újságírók sorsát írja le napjaink Belaruszában, ahol még a hatalmon lévőkkel szembeni legcsekélyebb kritika is ahhoz vezethet, hogy „a nép ellenségének” minősítik és hamis gazdasági vádak alapján bebörtönözik őket.
A „Connecting EU” fotópályázat 2024. évi nyertese Martina Cikojević, a horvát Postás Szakszervezet szerkesztője és újságírója. ABrüsszel főtere holdfényben című fotójával kétnapos brüsszeli tartózkodást nyert az EGSZB 2025 márciusában megrendezésre kerülő Civil Társadalmi Hete idején.
A „Connecting EU” fotópályázat 2024. évi nyertese Martina Cikojević, a horvát Postás Szakszervezet szerkesztője és újságírója.
A Brüsszel főtere holdfényben című fotójával kétnapos brüsszeli tartózkodást nyert az EGSZB 2025 márciusában megrendezésre kerülő Civil Társadalmi Hete idején.
Martina Cikojević részt vett az idei „Connecting EU 2024” szemináriumon, amelyet október 17-én és 18-án tartottak Brüsszelben. A szemináriumon az uniós civil társadalmi szervezetek sajtó- és kommunikációs felelősei, valamint újságírók vettek részt. „A demokrácia bástyája: segítsünk az újságíróknak túlélni és boldogulni” című rendezvény középpontjában azok a példátlan kihívások álltak, amelyekkel az újságíróknak a mesterséges intelligencia gyors fejlődése és a növekvő politikai nyomás miatt szembe kell nézniük.
„A sajtófelelős és a kommunikációs referens munkája az Instagram, a TikTok és a mesterséges intelligencia korában – Mit tegyünk, hogy célba érjen az üzenetünk?” című kapcsolatépítő program két workshopot foglalt magában. A fotópályázat „A kommunikációs tartalom tanulságai” című workshop részét képezte, amelyet Tom Moylan kommunikációs szakértő vezetett.
Martina Cikojević elmondta, hogy a sötét felhőkön áttörő és az éjszakát megvilágító holdfényt ábrázoló fotója szimbolikusan kapcsolódhat a szeminárium témájához. „Senki sem akadályozhatja meg, hogy a hold fényt hozzon a sötétségbe. Senkinek sem szabadna akadályoznia az újságírókat abban, hogy egy jobb, biztonságosabb és igazságosabb társadalom érdekében napvilágra hozzák az igazságot” – tette hozzá.
A fotópályázat nyerteseként Martina Cikojević részt vesz majd az EGSZB második Civil Társadalmi Hetén, amelyre március 17. és 21. között kerül sor az EGSZB brüsszeli székházában. A 2025-ös rendezvény témája A kohézió és a részvétel erősítése a polarizált társadalmakban.
Az EGSZB sajtóosztálya gratulál Martinának, és köszönetet mond mindazoknak, akik beküldték fotóikat.(ll)
