Az EGSZB márciusi plenáris ülésszakán az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának (ECOSOC) elnöke szorgalmazta, hogy a civil társadalom kapjon fontos szerepet a 2030-ig tartó időszakra szóló menetrend végrehajtásában.

Lachezara Stoeva nagykövet, az ENSZ ECOSOC elnöke leszögezte, hogy a civil társadalmi szereplők nélkülözhetetlen szövetségesek a fenntartható fejlődési célok végrehajtásában.

„Nagyra kell törnünk: a globális kihívások határozott globális válaszokat tesznek szükségessé” – mondta Christa Schweng EGSZB-elnök, majd hozzátette: „A fenntartható fejlődési célokkal foglalkozó szeptemberi csúcstalálkozón a civil társadalomnak helyet kell kapnia a tárgyalóasztalnál.”

Lachezara Stoeva ENSZ-nagykövet kifejtette: „Semmit sem tehetünk a civil társadalom nélkül. Az európai civil társadalom gyakran vezető szerepet játszik az előretekintő gondolkodásban. A több érdekelt felet is képviselő EGSZB képes arra, hogy előmozdítsa ezt az ügyet, és kiegyensúlyozottabbá, méltányosabbá és érzékenyebbé tegye a közpolitikákat.”

Az EGSZB aktívan hozzájárult az első önkéntes uniós felülvizsgálathoz, amely a júliusi magas szintű politikai fórumon kerül bemutatásra. Az EGSZB olyan példaértékű hozzájárulást nyújt a civil társadalom részéről, amely bevált gyakorlatként a világ más régióiban is alkalmazható lehet. (mt)