„A zöld ipari stratégia mint az európai zöld megállapodás sarokköve”

„A 2020. évi új iparstratégia frissítése” című, május 5-én közzétett új ipari stratégia [COM(2021) 350 final] minden bizonnyal az EU előtt álló egyik legfontosabb kihívás. A tagállamok csak úgy küzdhetik le ezt a válságot, ha összehangoltan lépnek fel, senkit nem hagynak magára, valamint helyreállítják a vállalatok azon képességét, hogy hozzáadott értéket termeljenek, beruházzanak a fenntartható jövőbe, és fenntartsák a minőségi munkahelyeket és/vagy újakat hozzanak létre.

Az EGSZB-n belül, az INT szekció kezdeményezésére és az összes szekcióelnök támogatása mellett, közösen előkészítettünk egy szemináriumsorozatot, amely kifejezetten az ipari stratégiához kapcsolódó témákat dolgoz fel az egyes szekciók hatáskörének megfelelően, webinárium formájában.

Július 13-án a CCMI megtartotta az első webináriumot „A kritikus fontosságú nyersanyagok szerepe az erős ipari bázis kialakításában” címmel. A következő webináriumot az INT szekció szervezi szeptember 15-én „Az EU iparstratégiája – milyen mutatókkal követhető nyomon a stratégia előrehaladása?” címmel. Ezután a webináriumok programja az alábbial szerint alakul: 

• 2021. október 18. – az ECO szekció webináriuma: „A pénzügyi források környezeti, társadalmi és irányítási szempontoknak megfelelő beruházások felé történő irányítása”

• 2021. november 26. – a SOC szekció webináriuma: „Az európai munkavállalók és iparágak szempontjából méltányos átállás az egyenlőtlenségek és a diszkrimináció elleni küzdelem céljával, valamint a szakmai átképzési és továbbképzési lehetőségek támogatása érdekében”

• 2021. december 10. – a NAT szekció webináriuma: „A termelőtől a fogyasztóig stratégia: az élelmiszeripar összehangolása az európai zöld megállapodás klímasemlegességi célkitűzéseivel és az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival”

• 2022. január – a TEN szekció webináriuma: „Tiszta energiaforrások a karbonsemleges gazdaságra való átállás érdekében”

• 2022. február – a REX szekció webináriuma: „Fenntartható ellátási láncok és a visszatelepítés kérdése”

A rendezvénysorozat 2022 márciusában zárul majd a „Fenntartható jövő az európai ipar számára” című magas szintű konferenciával. A konferencia társszervezője az Európai Bizottság lesz, és részt vesz majd rajta az Európai Bizottság alelnöke, Margrethe Vestager, valamint Thierry Breton biztos, csakúgy mint a jövőbeli francia elnökség képviselője.

Az új stratégia előtt számos kihívás áll, melyek közül ki kell emelni a következőket:

Létfontosságú a karbonsemleges gazdaságra történő átállás, valamint a biológiai sokféleség rohamos csökkenése jelenlegi tendenciájának megfordítása. Ha a zöld ipari stratégia nem válik az európai zöld megállapodás sarokkövévé, akkor az EU nem lesz képes egy generáción belül átállni a karbonsemleges gazdaságra.

Az új ipari stratégiának meg kell találnia az egyensúlyt az európai vállalatok támogatása, a 2050-re teljesítendő uniós klímasemlegességi célkitűzés tiszteletben tartása és a fogyasztók fenntartható áruk és szolgáltatások használatára történő átállásának ösztönzése között.

A körforgásos gazdaság kulcsfontosságú Európa jövőbeli gazdasági modelljének kialakításához. Ennek a modellnek meg kell találnia a fosszilis tüzelőanyagok életképes és gazdaságos alternatíváit, és a hangsúlyt a decentralizált, együttműködésen és tiszta energián alapuló megoldásokra kell helyeznie.

Az iparpolitikát határozott kereskedelem- és külpolitikának kell kísérnie, amelyek stratégiát kínálnak az elsődleges nyersanyagokhoz való hozzáférés biztosítására. Emellett külön figyelmet kell fordítani az egészségügyi ágazat egészére.

Az európai iparnak digitalizálódnia kell a túléléshez. Az IKT ágazatba – ezen belül az adatvezérelt gazdaságba, a dolgok internetébe, felhőalapú számítástechnikába, a mesterséges intelligenciába és a korszerű gyártásba – történő beruházásoknak az összes régióba és tagállamba el kell jutnia.

Ez a válság minden bizonnyal a kkv-kat érinti majd a legsúlyosabban. Segíteni kell fejlődésüket, hogy új gazdasági modelleket alakíthassanak ki és képzett munkaerőt vonzzanak magukhoz, például az alkalmazottaik számára történő részvényopció bevezetésével.

Alain Coheur

az „Egységes piac, termelés és fogyasztás” (INT) szekció elnöke