Szeptember 20-án az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) és az Afrikai Unió Gazdasági, Szociális és Kulturális Tanácsa (ECOSOCC) együttes nyilatkozatot terjesztett elő a jövőről szóló New York-i ENSZ-csúcstalálkozón, amelyben kiemelte a civil társadalom központi szerepét a globális kihívások kezelésében és a fenntartható fejlődés előmozdításában.
Szeptember 20-án az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) és az Afrikai Unió Gazdasági, Szociális és Kulturális Tanácsa (ECOSOCC) együttes nyilatkozatot terjesztett elő a jövőről szóló New York-i ENSZ-csúcstalálkozón, amelyben kiemelte a civil társadalom központi szerepét a globális kihívások kezelésében és a fenntartható fejlődés előmozdításában.
Ez a nyilatkozat az EGSZB és az ECOSOCC közötti egyetértési megállapodás keretében közös jövőképet fogalmaz meg egy igazságosabb, inkluzívabb és méltányosabb világról. Az EGSZB és az ECOSOCC közötti partnerség célja, hogy új szövetségeket és kezdeményezéseket inspiráljon.
„Ez a nyilatkozat sokkal több, mint egyszerű szavak. Szilárd elkötelezettséget jelent a demokrácia, az inkluzivitás és a fenntarthatóság közös értékei mellett – emelte ki Oliver Röpke elnök – A sürgető globális kihívásokkal szemben szilárdabb multilateralizmusra van szükségünk, amely valóban a civil társadalmat helyezi a középpontba.”
Az együttes nyilatkozat a következőket hangsúlyozza:
a fenntartható fejlődési célok terén elért eredmények felgyorsítása, átfogó stratégiát sürgetve a fenntartható fejlődési célok előmozdítására,
a klímasemlegességre való méltányos átállás, hangsúlyozva a tisztességes munkahelyek biztosításának és a szegénység felszámolásának fontosságát a klímasemleges gazdaságra való átállás során,
a globális pénzügyi rendszer reformja a fenntartható fejlődés jobb támogatása érdekében, különösen a sérülékeny helyzetű országokban,
a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő szakpolitikák az éghajlat-politikai és fejlesztési programokban,
központi szerep biztosítása a civil társadalomnak a globális kormányzás reformjában, amelynek magában kell foglalnia az ENSZ döntéshozó szerveinek felülvizsgálatát is,
a fiatalok bevonása és a digitális innováció előmozdítása, mint a jövőbeli globális kormányzás kulcsfontosságú mozgatórugói.
Az EGSZB és az ECOSOCC közötti partnerséget a ghánai Accrában 2024. július 17-én aláírt egyetértési megállapodással tették hivatalossá. Az egyetértési megállapodás megerősíti az együttműködést olyan kulcsfontosságú területeken, mint a fenntartható fejlődés, az éghajlat-politikai fellépés és a civil társadalmi szerepvállalás. Olyan intézkedéseket határoz meg, mint a rendszeres találkozók, az EU–AU csúcstalálkozókhoz való közös hozzájárulások, valamint egy állandó civil társadalmi szerepvállalási mechanizmus létrehozása.
Az együttműködés tükrözi mindkét intézmény elkötelezettségét az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak megvalósítása és az inkluzív kormányzás előmozdítása iránt. A civil társadalom szerepének az EU–Afrika partnerségben való megerősítésére összpontosító egyetértési megállapodás hangsúlyozza, hogy a globális kihívásokra – többek között az éghajlatváltozásra és a demokratikus rezilienciára – közös megoldásokat kell találni.
Az EGSZB és az ECOSOCC célja, hogy Afrika-szerte megerősítse a civil társadalmat. (at)
A fogyatékossággal élő személyek sportban való részvétele a háború utáni rehabilitációs törekvésekkel kezdődött. Ez volt a módja annak, hogy a fizioterápiát érdekesebbé és élvezetesebbé tegyék. A játék és a szórakozás segített a veleszületett vagy sérülésből eredő fogyatékossággal élőknek újra felfedezni az élet örömét.
A fogyatékossággal élő személyek sportban való részvétele a háború utáni rehabilitációs törekvésekkel kezdődött. Ez volt a módja annak, hogy a fizioterápiát érdekesebbé és élvezetesebbé tegyék. A játék és a szórakozás segített a veleszületett vagy sérülésből eredő fogyatékossággal élőknek újra felfedezni az élet örömét.
Két konkrét cél volt: az emberek fizikai autonómiájának megerősítése, valamint a saját, erős és hiteles identitásuk újbóli felfedezésének elősegítése. Visszatekintve azt mondhatjuk, hogy a rehabilitációra összpontosító játékról áttértek az empowermentre, más szóval azok szerepvállalására, akik addig úgy érezték, hogy nincs hatalmuk, vagy elveszítették azt. Az irányítást önmaguk és saját döntéseik felett. Ami pedig az emberi jogok lényege.
Ennek természetes eszköze a társadalomban kialakított kép, vagyis az a benyomás, ahogyan mások látnak minket. A személyes felépülés útja közvetlenül összefonódik azzal a közösséggel, amelyben az emberek élnek. A sportban való részvétel az alapvető jogok gyakorlásának és a méltóság védelmének eszközévé válik.
Ez egy hosszú út volt a sötétben – az 1960-as évek úttörői korukat megelőzve hősök voltak. De hősök voltak mindvégig, a hosszú úton azoktól az évektől napjainkig. Meg kellett küzdeni a paralimpikonok sportteljesítményének elismeréséért.
Különösen egy esemény vonult be a történelembe: az 1988-as szöuli olimpia. Ezek a játékok az elismerésért folytatott küzdelem csúcspontját jelentették egy olyan sportvilágban, ahol a fizikai, érzékszervi és szellemi ideálokhoz kapcsolódó megbélyegzés olyan erős volt, hogy nagyobb akadályt jelentett, mint a munka világába való beilleszkedés, ahol szintén az eredménytelenséggel kapcsolatos előítéletek uralkodtak. Ezek az olimpiai játékok azért voltak történelmi jelentőségűek, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság olyan versenyszámokat kívánt bevezetni, amelyekben fogyatékkal élő és nem fogyatékkal élő sportolók váltják egymást. Ezt a kísérletet csak egyszer hajtották végre, mert a szervezési nehézségek – különösen az akadálymentesítéssel kapcsolatban – megnehezítették a folytatást ezen az úton. Bár ellentmondásos volt, ez a döntés vezetett a ma ismert paralimpiai játékokhoz, amelyek valóban elismerik minden egyes paralimpikon sportolói erőfeszítéseit. Végre megérkeztünk egy olyan világba, ahol mindenki mindenkiért sportol. Egy új korszakba.
Ettől kezdve a paralimpiát vonzóvá kellett tenni a tömegek számára, akik a stadionokban vagy a televízióban követték a sportot. 1988-ban Szöulban a televíziós kommentátorok annyira felkészületlenek voltak, hogy még az egyes versenyszámok favoritjait sem ismerték. El tudjuk képzelni, hogy az eredmény katasztrofális volt. Idővel a sportújságírók megtanulták figyelemmel kísérni a fogyatékossággal élő sportolók tevékenységeit, ami alapvető lépés volt a szemléletváltás felé.
Ezzel elérkeztünk egy másik fontos eseményhez: a 2012-es londoni olimpiához. Ezeket a játékokat kifogástalanul szervezték meg, különös tekintettel a nagyszabású televíziós kampányra az Egyesült Királyságban, ami minden sportágban teltházas stadionokat eredményezett. Ez volt az a pillanat is, amikor néhány paralimpiai sportoló az új újságírói narratívának köszönhetően híressé válhatott. Csakúgy, mint olimpikon társaik.
A világ megváltozott az 1950-es évek óta. Az az érzés, hogy már nem teljesen láthatatlanok, kollektív értékké vált a fogyatékosság világában. Reméljük, hogy ez a narratíva egy olyan út, amely az emberek életének minden területén bejárható, mert ahogyan azt a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény is kimondja, paradigmaváltásra van szükség. A sportban mindenesetre ez már bekövetkezett.
