Hanna Jarzabek spanyol-lengyel dokumentumfotós, az Oknyomozó Újságírás Európáért (IJ4EU) 2024. évi Hatásdíjának jelöltje sötét képet fest a lengyel–belarusz határon kialakult helyzetről, ahol menekültek ezrei próbálnak átvágni „a dzsungelként” elhíresült białowieżai erdőn.

Hanna Jarzabek cikke

2021 novembere óta – elsősorban közel-keleti és afrikai – menekültek ezrei kíséreltek meg áttörni a Lengyelország és Belarusz közötti határon fekvő białowieżai erdőn, az utolsó igazi európai őserdőn. Az egyes menekültek által „a dzsungelnek” elkeresztelt erdőn veszélyes és nehéz átjutni, különösen azok számára, akik nem Északkelet-Európa zord éghajlatához vannak szokva. Sok menekült hosszú ideig az erdőben reked, ahol szélsőséges körülmények, például élelmiszer- és vízhiány várja őket, télen pedig a kihűlés és a halál kockázata is nagy. Ha a határőrök elfogják őket, a menekülteket általában visszakényszerítik a határ túloldalára, ami azt jelenti, hogy a belarusz oldalon maradnak az erdőben, gyakran éjszaka, tanúk nélkül, és telefonjuk sincs, mert azt korábban megrongálták, hogy ne tudjanak kommunikálni a külvilággal. Ilyen kitoloncolások szélsőséges körülmények között is történnek, még a terhes nőkkel vagy a kihűlés szélén állókkal sem tesznek kivételt, őket is visszatoloncolják Belarusz területére. Egyes menekültek azt állították, hogy már több alkalommal is elszenvedték ezt, volt, akit már 17-szer visszatoloncoltak.

Az előző lengyel kormány felül szögesdróttal ellátott, alul pedig megerősített határfalat épített. A máshol felhúzott ilyesfajta akadályokhoz hasonlóan ez sem állja útját annak, hogy az emberek megpróbáljanak belépni az EU területére, viszont súlyos sérüléseknek teszi ki őket. A határőrök kameracsapdákat is telepítettek az erdőben, amelyek érzékelik a menekültek és a segélymunkások mozgását. Menekülttáborok hiányában a menekültek az erdőben bujkálnak, hogy elkerüljék a Belaruszba való visszatoloncolást, és a növekvő katonai jelenlét akadályozza a humanitárius segítségnyújtáshoz való hozzáférést.

A humanitárius segítségnyújtás ezen a határon kezdettől fogva komoly kihívásokkal szembesült. Miután a szélsőjobboldali kormány 2023 októberében elveszítette a hatalmat, felcsillant a remény a migrációs politika változására, de az erőszak, az elutasítások és az orvosi ellátáshoz való korlátozott hozzáférés terén minden maradt a régiben. Az Orvosok Határok Nélkül jelenleg mindössze három, részmunkaidős alkalmazottal próbál orvosi ellátást nyújtani a 400 kilométer hosszú határ mentén. A szervezetnek itt nincs is állandó bázisa, ellentétben másik, hasonló migrációs helyzettel szembesülő határ menti régiókkal. Munkatársai nehéz körülmények között dolgoznak, gyakran sötétben, a pontos diagnózishoz szükséges megfelelő felszerelés nélkül nyújtanak segítséget. Erdei körülmények között kell helytállniuk, például éjszaka intravénás infúziót adnak, vagy súlyos esetekben, például vetélés esetén sürgősségi ellátást nyújtanak.

A fal megépítése óta a szokásos egészségi problémák mellett különböző típusú törések is előfordulnak, mivel a falon átmászni próbáló emberek néha 5 méteres magasságból esnek le. A törések némelyike bonyolult műtétet és több hónapos lábadozást tenne szükségessé. Ezekben az esetekben, valamint kihűlés esetén nincs más megoldás, mentőt kell hívniuk, annak tudatában, hogy a határőrség letartóztatja és kórházi tartózkodása során őrizet alatt tartja a menekültet. Miután az érintett személyt kiengedték a kórházból, a határőrség saját kritériumai alapján dönt arról, hogy a zárt idegenrendészeti központba vagy nyitott központba küldik-e. Több interjúalanyom is mesélte, hogy előfordult, hogy a határőrök egyes menekülteket a kórházi tartózkodásuk után visszavittek az erdőbe, a belarusz oldalra, és minden kezdődött elölről.

Az elmúlt hónapokban a lengyel–belarusz határon állomásozó katonák száma is folyamatosan nőtt, ami a régióban fokozódó feszültséget tükrözi. 2024 júniusában egy migráns a határon leszúrt egy lengyel katonát, aki később belehalt a sérülésbe. Erre válaszul az új kormány fokozta migrációellenes kampányát, és egy új törvénnyel lehetővé tette, hogy a katonák, ha szükségesnek ítélik, fegyvert használjanak, anélkül, hogy cselekedeteikért felelősségre vonnák őket. Ez a döntés komoly aggályokat vet fel, különösen annak fényében, hogy korábban több riasztó incidens is történt, ahol erőszakot alkalmaztak. 2023 októberében például fényes nappal hátbalőttek egy szíriai menekültet, aki súlyosan megsérült. Humanitárius önkéntesek pedig arról számoltak be, hogy 2023 novemberében a határőrök előzetes figyelmeztetés nélkül feléjük lőttek, miközben ők próbáltak segítséget nyújtani. Az új törvény nemcsak hogy normalizálhatja az ilyen veszélyes gyakorlatokat, hanem büntetlenséget is nyújt, ami tovább veszélyezteti mind a menekülteket, mind a humanitárius segítségnyújtókat. Azáltal, hogy kontroll nélküli hatáskört ad a katonák kezébe, ez a politika aláássa az alapvető emberi jogokat, és fokozhatja az erőszakot egy amúgy sem problémamentes határrégióban.

Donald Tusk igyekszik olyan képet mutatni, mintha nyitottabb volna és jobban odafigyelne az emberi jogokra, ugyanakkor kormánya fenntartja az előző kormány azon narratíváját, amely szerint ezek a migránsok veszélyeztetik a lengyel társadalmat, továbbá dehumanizálja és terroristának vagy bűnözőnek minősíti őket. Az előző kormány is próbálta a humanitárius segítőket az emberkereskedők cinkostársainak minősíteni, ez pedig bűncselekmény, amelyért nyolc év börtön is kiszabható. Úgy tűnik, hogy ez a politika Donald Tusk kormánya alatt is folytatódni fog. 2025. január 28-án öt humanitárius önkéntes áll bíróság elé, akik 2022-ben segítséget nyújtottak egy iraki családnak és egy egyiptomi személynek – rájuk is ez a súlyos büntetés várhat.

Emellett az újonnan (2024. októberben) bejelentett migrációs politika sem ad okot különösebb optimizmusra. A tavaly júliusban bevezetett pufferzóna hatályban marad, súlyosan korlátozva a humanitárius szervezetek – köztük az Orvosok Határok Nélkül – és az újságírók bejutását, ezáltal akadályozva a menekülteknek való segítségnyújtást és az emberi jogok lengyel hatóságok általi megsértésének dokumentálását.

A politika legvitatottabb aspektusa azonban az, hogy a tervek szerint ezen a határon felfüggesztenék a menedékjogot, ami nyilvánvalóan ellentmond az Európa-szerte elismert alapvető emberi jogoknak. Ráadásul ez a politika messzemenő következményekkel fog járni a határ menti régió helyi lakosságára nézve, mégis anélkül dolgozták ki, hogy előzetesen konzultáltak volna az érintett lakossággal vagy a humanitárius szervezetekkel. Ez utóbbiak, miközben fáradhatatlanul igyekeztek segítséget nyújtani, kritikus információkat halmoztak fel a helyzetről, az átjutni próbáló menekültek szükségleteiről és az előttük álló kihívásokról. Ezen ismeretek figyelmen kívül hagyása nemcsak a humanitárius erőfeszítéseket ássa alá, hanem tovább is súlyosbíthatja a már amúgy is tarthatatlan helyzetet.

Ez az oknyomozó riport az Oknyomozó Újságírás Európáért (IJ4EU) támogatásával készült.

Hanna Jarzabek Madridban élő spanyol-lengyel dokumentumfotós, aki politikatudományi háttérrel és az ENSZ-ügynökségek politikai elemzőjeként szerzett tapasztalattal rendelkezik. Érzékeny és tiszteletteljes megközelítéssel olyan témákat tár fel, mint a megkülönböztetés, a nemi identitás, a szexuális sokszínűség és a migráció az EU keleti határai mentén. Munkái megjelentek olyan nagy sajtóorgánumokban, mint az El País és a Newsweek Japan, világszerte kiállításai vannak, és számos díjjal elismerték, többek között jelölték az IJ4EU 2024. évi Hatásdíjára és a 2023. évi Leica Oskar Barnack-díjra.

Fotó „A dzsungel” projektből:

A „lövészárokláb”, a lábakat érintő gombás fertőzés az egyik leggyakoribb egészségi probléma a białowieżai erdőn átjutni próbáló menekültek körében (2022. október). 

Giuseppe GUERINI

Amint azt a Letta-jelentés címe is sugallja, az Európai Unió és gazdasági és üzleti rendszere jóval több, mint egy piac. Ennek az az oka, hogy az Európai Unió kezdettől fogva a szociális piacgazdaság útját választotta, ahol a gazdasági jólét nemcsak a vagyon felhalmozását foglalja magában, hanem azt is, hogy biztosítani tudja, hogy a kereskedelem tárgyát képező és a piacon felgyülemlett vagyon mindenki számára előnyös legyen.

Ily módon a szociális vállalkozások olyan ökoszisztémát alkotnak, amely biztosítja a vállalkozásokon keresztüli szolidaritást – ez egy hasznos modell a magánszervezetek számára, amelyek egyidejűleg a közérdeket is szolgálják.

A Letta-jelentés felismeri ezt a tényezőt, amely már a cselekvési tervben és a szociális gazdaságra vonatkozó ajánlásban is kifejezésre jutott. A jelentés sürgeti az európai intézményeket, hogy ismerjék el a szociális vállalkozások sajátos jellemzőit, igazítsák ki a belső piacra és a versenyre vonatkozó szabályokat, valamint javítsák az állami támogatásokra vonatkozó jogi keretet annak biztosítása érdekében, hogy a szociális vállalkozások jobban hozzáférjenek a hitelekhez és a finanszírozáshoz.

Az EGSZB jelentős mértékben hozzájárult annak biztosításához, hogy az európai és nemzetközi intézmények elismerjék a szociális vállalkozások célját és szerepét. Számos kezdeményezésben vett részt, és számos véleményt fogadott el a szociális gazdaságra vonatkozó cselekvési terv 2021-es elfogadásához és a tagállamoknak szóló 2023. évi ajánláshoz vezető munkával összhangban. Ezenkívül a versenypolitikáról és az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokhoz kapcsolódó állami támogatásokról szóló vélemények kibocsátásával rámutattunk arra, hogy meg kell emelni a csekély összegű állami támogatások odaítélésének küszöbértékeit, és biztosítottuk a rendelet 2023 végén jóváhagyott módosításait. A Letta-jelentésben foglalt, az általános csoportmentességi rendelet kiigazítására és a finanszírozás javítására irányuló kérések összhangban vannak az EGSZB 2022-ben és 2023-ban kibocsátott különböző véleményeiben megfogalmazott felhívásokkal. Ezért ösztönözve érezzük magunkat, hogy a szociális gazdaság elismerésének fokozása érdekében továbbra is e vélemény előmozdításán dolgozzunk. Szeretnénk felhívni a figyelmet a versenyre és az állami támogatásokra vonatkozó hatékony szabályozás előnyeire mind a szociális gazdaság vállalkozásai, mind pedig az általános érdekű szolgáltatások teljes rendszere számára.

Az EU új migrációs és menekültügyi paktumának, amelyet 2024. májusi elfogadásakor történelmi mérföldkőként méltattak, még meg kell mutatnia igazi értékét. A 2025-ben várható kihívások azonban nem könnyítik meg ezt a feladatot: a rendkívül bizonytalan geopolitikai környezetben a paktum eredendő összetettsége és végrehajtásának szoros határideje óvatosságot és alapos mérlegelést követel meg – Camille Le Coz, a Migration Policy Institute Europe (MPI Europe) munkatársának elmezése

2025 kezdete sürgető kérdéseket vet fel az Európai Unió (EU) migrációs politikáinak jövőjével kapcsolatban. Az új Európai Bizottság az új migrációs és menekültügyi paktumra vonatkozó végrehajtási tervével egyértelmű irányvonalat jelölt ki, de a változó körülmények azzal a veszéllyel fenyegetnek, hogy máshová helyeződik a politikai súlypontot, és más területekre irányítják az erőforrásokat. Az Aszad-rezsim összeomlása következményeinek és az ukrajnai háború kiszámíthatatlan kimenetelének kontextusában a közelgő németországi választások csak fokozták a bizonytalanságot. A kiszervezési modellekről szóló megbeszélések folytatódnak, de ezek az erőfeszítések gyakran elszigetelt politikai manőverekként zajlanak, nem pedig egy koherens európai stratégia részeként. Eközben a migrációt a Belarusszal közös lengyel határon továbbra is fegyverként használják, és ez az eszközként való felhasználás egyre inkább az uniós jogtól való eltérésekhez vezet. Az idei év döntő fontosságú kérdése az lesz, hogy sikerül-e az Európai Uniónak olyan megközelítést alkalmazni, amely erősíti a bizalmat és megvalósítja az olyannyira szükséges kollektív fellépést, vagy pedig fokozódik széttagoltsága.

2024 májusában számos európai politikai döntéshozó üdvözölte, hogy az éveken át tartó nehéz tárgyalásokat követően történelmi mérföldkőként elfogadták a paktumot. Közvetlenül az európai választások előtt ez a megállapodás megmutatta, hogy a blokk képes egységesen fellépni, és kezelni a legnagyobb kihívást jelentő kérdéseket is. A paktum céljai között központi szerepet töltött be a felelősségvállalással és a szolidaritással kapcsolatos feszültségek kezelése, az örökké tartó migrációs válság érzetének megváltoztatása, valamint a tagállamok menekültügyi eljárásai közötti eltérések harmonizálása. Bár az új keret nagyrészt a meglévő rendszerre épül, szigorúbb intézkedéseket vezet be, például szisztematikus átvilágításokat, megerősített határon folytatott menekültügyi és visszaküldési eljárásokat, valamint a közös szabályok alóli kivételek lehetőségét válság idején. A paktum emellett támogatja a nagyobb Európa-központúságot, a kötelező szolidaritást, az uniós intézmények és ügynökségek szerepének megerősítését, valamint a fokozott európai finanszírozást és felügyeletet.

Ez az új hitelesség Európa közös migrációkezelési képességét illetően azonban kérészéletűnek bizonyulhat, ha az európaiak 2026 májusáig nem hajtják végre az új szabályokat. Ez a szoros határidő különösen nagy kihívást jelent, mivel a paktum egy összetett rendszer létrehozását, az erőforrások mozgósítását, valamint megfelelő személyzet felvételét és képzését követeli meg, különösen a frontvonalban lévő tagállamok számára. Bár a tagállamok nemzeti cselekvési terveket dolgoztak ki, e munka nagy részét zárt ajtók mögött végezték, és a politikai üzenetek nem jutottak el a célközönséghez. Ez a hiányosság egyre nagyobb kockázatot jelent, mivel a politikai irányítás alapvető fontosságú a törékeny egyensúly fenntartásához uniós szinten.

Ezenkívül az új rendszer végrehajtásához az érdekelt felek koalícióinak létrehozására van szükség. A nemzeti menekültügyi ügynökségek központi szerepet játszanak az összetett jogalkotási szövegek gyakorlati keretekbe való átültetésében, és az uniós ügynökségek – különösen az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége – már most is kulcsszerepet kapnak ebben a folyamatban. Ugyanilyen fontos a nem kormányzati szervezetek bevonása, többek között annak érdekében, hogy kiaknázzák szakértelmüket, és biztosítsák a jogi tanácsadáshoz és az új eljárások felügyeletéhez való hozzáférést. Ezen erőfeszítések támogatásához több együttműködésen alapuló megközelítésre van szükség, beleértve a rendszeres konzultációkat, a szilárd információmegosztási mechanizmusokat és a rendszeresen összeülő operatív munkacsoportokat.

Eközben jelentős figyelmet fordítanak a kiszervezési stratégiákra is, és egyre több európai főváros tekinti ezeket az EU migrációs kihívásainak megoldásának. Az Olaszország-Albánia megállapodás kapcsán számos vitát folytattak a kezdeményezés vegyes migráció hatékonyabb kezelésére vonatkozó lehetőségeiről, és Giorgia Meloni Európa-szerte vezető szereplővé vált ezen a területen. A megállapodás azonban még nem hozott eredményeket, és jellegében továbbra is egy kétoldalú megállapodás marad, kizárva más európai partnerek hozzájárulásait. Eközben más kormányok saját alternatív modelleket dolgoznak ki (például visszaküldési központok létrehozásának ötletét), és módszereket keresnek ezek uniós szintű megközelítésbe való integrálására.

Éppen a visszaküldés témája kerül majd az elkövetkező hónapokban a politikai vita középpontjába, mivel a paktum egy része a visszaküldések felgyorsításától függ, különösen az EU külső határain visszaküldési eljárás alatt álló személyek esetében. Az Európai Bizottság és a tagállamok igyekeznek kezelni ezt a sürgősséget, miközben teret hagynak a kísérleti visszaküldési központoknak, és márciusra várhatók a visszatérési irányelv felülvizsgálatára irányuló javaslatok. Tekintettel a rövid ütemtervre, fennáll a veszélye annak, hogy az európaiak nem veszik figyelembe teljes mértékben a helyi szinten szerzett gyakorlati tanulságokat, annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedben uniós szinten előrelépés történt az olyan területeken, mint a tájékoztatás, a tanácsadás, a visszailleszkedés támogatása és az egymástól való tanulás. Emellett Európának óvatosnak kell lennie, hogy a kiszervezési modellekkel való kísérletezés ne rontsa a származási országokkal fenntartott kapcsolatait, és ne ártson tekintélyének.

Ez a kényes egyensúlyteremtés rendkívül bizonytalan környezetben valósul meg, és a paktum végrehajtását nemcsak a migrációkezelés, hanem a tágabb értelemben vett uniós projekt próbájává is teszi. A lengyel határon kialakult helyzet különösen rávilágít a kötelező erejű szabályok ellenséges szomszéd nyomása alatti fenntartásával kapcsolatos sajátos kihívásokra. Ami Szíriát és Ukrajnát illeti, az európai fővárosoknak fel kell készülniük az előre nem látható fejleményekre. Az elkövetkező évben döntő fontosságú lesz az erős uniós szintű vezetés előmozdítása az új szabályok végrehajtása és a közös megközelítéshez igazodó és azt megerősítő innovációk további feltárása érdekében. Ez azt jelenti, hogy az erőfeszítéseket a kiemelt országokkal való reziliens partnerségek kiépítésére kell összpontosítani, és el kell kerülni, hogy az erőforrásokat politikai manőverek céljából átcsoportosítsák.

Camille Le Coz a „Migration Policy Institute Europe” társigazgatója, amely egy brüsszeli székhelyű kutatóintézet. Célja a bevándorlás, a bevándorlók integrációja és a menekültügyi rendszerek hatékonyabb kezelése, valamint az újonnan érkezők, a bevándorlói háttérrel rendelkező családok és a befogadó közösségek boldogulásának elősegítése.

Számunk tartalmából:

• Pénzügyi támogatás biztosítása a szociális gazdaság szervezetei számára az állami támogatásokra vonatkozó szabályokkal összhangban – Guiseppe Guerini cikke
• „A szürke égbolt alatt” című belarusz film vetítése az EGSZB-nél – interjú Mara Tamkovich rendezővel
• Az új migrációs és menekültügyi paktum próbára teheti az európai projektet – Camille le Coz cikke (MPI Europe)
• Névtelen sírok Európa külső határain – Barbara Matejčić cikke

• Szíriai menekültek:

  a szírek visszaküldésével kapcsolatos uniós megközelítés – fordulópont az uniós migrációs politikában – Alberto-Horst Neidhardt cikke (Gazdaságpolitikai Bizottság)

  Az uniós országoknak nem szabad arra kényszeríteniük a szír menekülteket, hogy az országban tapasztalható instabilitás közepette visszatérjenek hazájukba – Jean-Nicolas Beuze cikke (UNHCR)

Almir Hoxhaj Görögországban élő albán bevándorló már görögül is ugyanolyan jól beszél, mint az anyanyelvén. Több mint 30 év után már otthon érzi magát, de nem volt könnyű beilleszkednie a görög társadalomba, ahol előfordul, hogy az „albán” szót sértésként használják. Íme, Almir Hoxhaj személyes története.

Vlorë körzetben születtem egy kis faluban, és ott éltem 12 éves koromig. Családom Tiranába költözött, én pedig 1997-ben meghoztam azt a nehéz döntést, hogy a jobb élet reményében Görögországba megyek. Akkoriban, a határok megnyitását követően gyakran előfordult, hogy az albánok Görögországban keresték a biztonságot, hiszen csak a határon kellett átkelniük. Tizennyolcszor léptem át a határt gyalogosan. A tengertől mindig is féltem. Emlékszem, a legutolsó utam ide, Veroiába, öt napig tartott, és folyamatosan esett az eső, én mégis elképzelhetetlenül szomjas voltam. Amikor végül egy teli pohár vizet tarthattam a kezemben, az nem volt elég. Így kezdődött a görögországi életem. Kezemben egy teli pohár vízzel.

Első alkalommal akkor találkoztam az országgal, amikor 15 éves koromban barátokkal együtt az első alkalommal léptük át a határt titokban. Eszünkbe sem jutott, hogy valami illegális dolgot teszünk. Ha Görögországba menekülhettem volna, biztosan megtettem volna. Görögország, a görög nyelv, a mitológia és a történelem különösen vonzó volt számomra. Nyáron keményen dolgoztam, próbáltam támogatni a családomat. Amikor végleg Görögországba költöztem, számos kihívással kellett szembesülnöm: jogi bizonytalanság, rasszizmus, beilleszkedési problémák. Különösen jól emlékszem egy esetre, ami még az elején történt. Akkoriban illegálisan tartózkodtam itt, nem volt biztosításom, nem beszéltem a nyelvet – és eltörött az egyik fogam. Az egyetlen lehetőségem az volt, hogy én magam húzom ki, a tükör előtt, a munkahelyemen használt fogóval. Tele volt vérrel a szám.

A görög társadalomhoz való alkalmazkodás nem ment könnyen. Első generációs bevándorlóként idegennek éreztem magam – mintha folyamatosan tele lett volna vérrel a szám. Illegálisan éltem itt, és még sétálni vagy egy kávét inni se mertem elmenni. Mindenhol rasszizmussal találkoztam, számos formában. Egy apa azzal fenyegette a kisgyermekét, hogy megeszi az albán, ha nem marad csöndben. Nem mehettem be kávézókba, klubokba és hasonló helyekre, néhány helyen először még ki is volt írva: „Albánoknak tilos a belépés”. Koszosnak neveztek minket, mert más vallásúak vagyunk. Most már jobbak a kapcsolatok a görögök és az albánok között, de a sztereotípiák továbbra is fennállnak. Sőt, Görögországban az „albán” szót sértésként használják. Még mindig van rasszizmus, de már enyhébb. Változnak az idők. De a rasszizmus továbbra is fennáll, amit tovább súlyosbítanak a pénzügyi nehézségek és az oktatás hiánya.

Az előítéletek és a diszkrimináció mélyen gyökereznek, és gyakran szélsőséges politikai és társadalmi mintákhoz vezetnek, amelyek egyre jobban elterjednek, sőt még az Európai Parlamentig is elérnek. Ez nagyon szomorú. Bár a helyzet javult, továbbra is ez a valóság. A fiatalabb generációk számára azonban van még remény. Gyermekeinknek nagyobb esélyük lesz arra, hogy teljes mértékben elfogadják őket. 12 éves lányom esetében is ez a helyzet.

Ma, építési vállalkozóként, vegyes érzésekkel tekintek vissza a múltra. A beilleszkedés nehézségei és az elfogadás hiánya, amit tapasztaltam, napi valóság volt. E kihívások révén azonban jobban megértettem az életet és az integráció fontosságát.

Albánia mindig is a részem marad. Tisztán emlékszem a kommunista rezsim éveire. A paranoia, a félelem, a bizonytalanság és az extrém szegénység időszaka volt. A rezsim bukása enyhítette a helyzetet, de olyan új problémákat is okozott, mint a munkanélküliség és a bűnözés. Ezek a tapasztalatok formáltak engem; megtanították, hogy értékeljem a stabilitást és a szabadságot, amit Görögországban találtam.

Úgy érzem, hogy személyesen kötődöm Görögországhoz. Bár a szívem az albániai kis falumban maradt, az életem itt van. Görögül már ugyanolyan jól beszélek, mint az anyanyelvemen. A tapasztalataim, a küzdelmeim és az elért eredményeim miatt úgy érzem, hogy része vagyok ennek az országnak. Remélem, hogy idővel a görögök teljes mértékben elfogadnak majd bennünket, és elismerik a társadalomhoz való hozzájárulásunkat.

A migráció próbatétel, tele kihívásokkal, de lehetőségekkel is, és nekem, az albán migránsnak Görögországban, ki kellett állnom ezt a próbát. Történetem tele van kihívásokkal, alkalmazkodással és reménnyel.

A következő években, úgy gondolom, továbbra is Görögországban fogok élni, hiszen itt az otthonom, és Albániában is, amely teljes jogú tagállama lesz az Európai Uniónak. Az EU-nak, amely mindannyiunk hazája.

Almir Hoxhaj 47 éves. Görögországban él, a Peloponnészoszi-félszigeten található kisvárosban, Tripoliban. Egy 12 éves lánya van. Kedvenc városa Berlin. Folyékonyan beszél és ír görögül, és lefordította Rudi Erebara albán szerző „A hajnalcsillagok eposza” című művét görögre (Το έπος των άστρων της Αυγής). A könyv, amely az albán nép 20. századi tragédiáját ábrázolja, 2017-ben elnyerte az Európai Unió irodalmi díját. Bár a történet az előző században játszódik, a totalitarizmus, a fasizmus és az irracionalitás sajnos lényegében még mindig jelen van, mai, „modernebb” formában.

2024 áprilisában Enrico Letta közzétette régóta várt, az EU egységes piacának jövőjéről szóló jelentését, melynek címe: Jóval több, mint piac. Januári plenáris ülésén az EGSZB véleményt fogadott el a következő tárgyban:Hogyan lehet támogatni a szociális gazdaság szervezeteit az állami támogatási szabályokkal összhangban: néhány gondolat az Enrico Letta által írt jelentésben található javaslatok nyomán. Megkérdeztük a vélemény előadóját, Giuseppe Guerinit, hogy milyen mértékben és miért ihlette meg a Letta-jelentés, amely többek között arra kéri az európai intézményeket, hogy javítsák az állami támogatások jogi keretét, és tegyék lehetővé a szociális vállalkozások számára, hogy könnyebben jussanak hitelhez és finanszírozáshoz. E jelentés következtetései alapján hogyan tervezi az EGSZB segíteni ezeket a vállalkozásokat az állami támogatási szabályoknak való megfelelésben?