EGSZB info

A civil társadalom arra törekszik, hogy megfékezze a mentális egészségügyi zavarok csendes járványát az EU-ban. Annak érdekében, hogy rávilágítson ezekre az erőfeszítésekre, az EGSZB közzétett egy brosúrát, amely számos, a mentális egészséggel foglalkozó civil társadalmi díjra benyújtott pályázatot mutat be. A kiadvány itt olvasható.

Az EU-ban a mentális egészséggel kapcsolatos tények és számadatok nem festenek idilli képet: sokkal inkább cselekvésre ösztönöznek. Az EGSZB határozottabb intézkedéseket szorgalmaz a mentális egészség nemzeti és uniós szintű előmozdítása érdekében. Emellett kötelező erejű jogszabályokat sürget a munkahelyi pszichoszociális kockázatok megelőzésére. A mentális egészséggel foglalkozó civil társadalmi díjjal az EGSZB elismeréssel adózik a civil társadalom arra irányuló folyamatos erőfeszítéseinek, hogy javítsa az európaiak jóllétét.

1. Az EGSZB úgy döntött, hogy rangos civil társadalmi díját a mentális egészségnek szenteli, miután egyes jelentések arról számoltak be, hogy a Covid19-világjárványt követően Európa-szerte megugrott a mentális egészségügyi zavarok, például a szorongás és a depresszió eseteinek száma. Az OECD szerint a szorongás tüneteit mutató fiatalok aránya több mint kétszeresére nőtt számos európai országban. A világjárvány óta ezenkívül egyre fiatalabb korban jelentkeznek a táplálkozási zavarok, különösen a serdülők körében. A mentális egészségügyi problémák már a Covid19-járvány kitörése előtt is legalább 84 millió embert – körülbelül minden hatodik embert – érintettek Unió-szerte.
2. Az EU-ban az éves halálesetek mintegy 4%-a a mentális egészségügyi és viselkedési zavaroknak tudható be. A rossz mentális egészségnek óriási gazdasági hatása is van, mivel a közvetlen és közvetett költségek a GDP mintegy 4%-át teszik ki. E költségek több mint egyharmada az alacsonyabb foglalkoztatási rátákból és a munka termelékenységének csökkenéséből ered.
3. Az Eurostat szerint 2020-ban a 15–64 év közötti foglalkoztatott népesség 44,6%-a számolt be arról, hogy munkahelyi mentális jóllétét illetően kockázati tényezőkkel szembesült. A túlzott munkaterhelés vagy a szoros határidők okozta nyomás volt a munkahelyi mentális jóllét leggyakoribb kockázati tényezője, amelyről az EU-ban foglalkoztatottak közel egyötöde számolt be.
4. A mentális jóllét az EU politikai napirendjének élére került. Ennek eredményeként az Európai Bizottság 2023 júniusában átfogó megközelítést fogadott el a mentális egészségre vonatkozóan. Ez az új, 1,23 milliárd eurós uniós finanszírozással támogatott megközelítés valamennyi uniós szakpolitikában elő kívánja mozdítani a mentális egészséget, és három vezérelvre összpontosít: megfelelő és hatékony megelőzés; hozzáférés magas színvonalú és megfizethető mentális egészségügyi ellátáshoz és kezeléshez, valamint visszailleszkedés a társadalomba a felépülés után. A mentális egészség politikai prioritás is az EGSZB számára, és munkájának középpontjában áll.
5. Az egész Unióból 105 pályázat érkezett az EGSZB-hez, amelyek a témák széles körét ölelik fel: a munkahelyi pszichoszociális kockázatok megelőzését célzó projektektől kezdve az olyan kérdések megoldásán át, mint a kábítószer-fogyasztás és a kiberfüggőség, a mentális egészséggel kapcsolatos megbélyegzés elleni küzdelemig és a közösségvezérelt segítségnyújtás előmozdításáig. Az EGSZB reményei szerint azáltal, hogy méltatja és bemutatja ezeknek a nem állami szereplőknek a mentális egészség támogatására irányuló kulcsfontosságú erőfeszítéseit, másokat is arra ösztönözhet, hogy kövessék példájukat. (sg)

A Third Age Foundation ír jótékonysági szervezet az AgeWell elnevezésű társadalmi szerepvállalási hálózatán keresztül küzd az időskori magány ellen. Az ún. „AgeWell-társak”, akik maguk is 50 felettiek, hetente egyszer felkeresnek időseket az otthonukban. Nemcsak társaságot nyújtanak, hanem egy telefonos alkalmazásból elérhető kérdéssor segítségével figyelemmel kísérik az ügyfelek egészségét és jóllétét is. Alison Branigan, a Third Age Foundation egyik vezetője elmondta, hogy szervezetük eddig több mint 500 embernek nyújtott támogatást Írország Meath megyéjében. A szolgáltatás egyesek szerint olyan, mint egy „biztosítókötél”, sőt: „fény egy sötét, hosszú alagút végén”.

Mi késztette Önöket arra, hogy elindítsák a projektet?

Az AgeWellt Meath megyében az egyre gyarapodó, és sajátos szociális, érzelmi, lelki és fizikai gondozási szükségletekkel rendelkező idősebb népesség támogatására indítottuk el. Az ír egészségügyi szolgálatra hatalmas nyomás nehezedik, a népesség gyarapszik és öregszik, és a különféle szolgáltatások, köztük az otthoni segítségnyújtás esetében is hosszúak a várólisták. Az AgeWell jól időzített, gyakorlati megoldást kínál, amely kiegészíti és javítja a meglévő egészségügyi szolgáltatásokat azzal, hogy támogatást nyújt az elszigetelt, magányos, gyenge, otthonát elhagyni nem tudó, veszélyeztetett idősek számára, hogy jobb állapotban, hosszabb ideig ott élhessenek, ahol ők szeretnének. Ennek érdekében társas kapcsolatokat kínálunk nekik, folyamatosan figyelemmel kísérjük egészségi és lelkiállapotukat, és a kezdődő problémákat igyekszünk időben észrevenni és kezelni, még mielőtt súlyossá válnának. Az AgeWell jól illeszkedik szervezetünk szellemiségébe: általános célunk, hogy innovatív szolgáltatások és programok révén közvetlenül támogassuk az időseket, és egyedülálló önkéntességi lehetőségeket teremtsünk, ahol az idősek támogathatják társaikat és más helyi közösségeket. 

Milyen fogadtatásra talált a projekt? Kaptak visszajelzést azoktól, akiken segítettek?  (Ha igen, mondana egy példát?)

Az AgeWell eddig több mint 500 idős embernek nyújtott támogatást Meath megyében. Sokan nagyra értékelik a program társas részét: szoros bizalmi kapcsolatot alakítottak ki AgeWell-társukkal, ami nekünk is segít abban, hogy megértsük igényeiket, félelmeiket, és így jobban tudjuk támogatni őket.

Ügyfeleink ilyeneket mondtak rólunk: „ez a szolgáltatás az egyetlen kapcsolatom a külvilággal”, „amíg nem kaptam támogatást, nem is tudtam, hogy szükségem van rá”, „igen hálás vagyok a szolgáltatásért, és a társam bearanyozza a hetemet”, „nagyon magányos voltam, sokszor napokig egy lelket sem láttam... nagyon várom a látogatásokat.” Egyik ügyfelünk, aki igen mély gödörben volt, és beismerte, hogy már többször fontolgatta az öngyilkosságot, azt mondta: „Az AgeWell pont időben jött! Nekik köszönhetem, hogy megláttam a fényt a hosszú, sötét alagút végén”, és hogy „mindenki számára elérhetővé kellene tenni ezt a szolgáltatást”.

A társaságot nyújtó önkénteseink, akik maguk is idősek, ezt mondták: „Egyszerűen imádok önkénteskedni!”, „Nagyon jó érzés, hogy fontos, amit teszek.”, és hogy „Munkám során rengeteget tanultam az emberekről és saját magamról is.”

Statisztikailag bizonyítható, hogy az AgeWell javítja a jóllétet, valamint a szociális, érzelmi és információs támogatást, csökkenti az elszigeteltséget és a magányt, javítja a saját egészségi állapot megítélését és növeli a testmozgás szintjét.

Olyan visszajelzéseket is kaptunk, hogy ügyfeleink családtagjai nyugodtabbak, hogy nem kell aggódniuk szerettükért, és munkánk elismerését jelenti, hogy vannak egészségügyi szolgáltatók, akik rendszeresen közvetlenül hozzánk irányítják a betegeiket.

Milyen tanácsot adna más szervezeteknek, miként érhetnek el eredményeket az ilyenfajta tevékenységek és programok terén?

Ismerni kell a célközönséget, a résztvevőket be kell vonni a folyamatba, és meg kell hallgatni a javaslataikat és az igényeiket. Hinni kell a saját tudásunkban és abban, hogy mit tudunk elérni, bátornak, kreatívnak és kitartónak kell lennünk: ha az ötlet jó, valahogyan biztosan meg lehet valósítani. Nyitottnak kell lennünk a másokkal való együttműködésre, és ha finanszírozás és/vagy támogatás/promóció formájában segítség kérhető az államtól vagy az egészségügyi szolgálattól, az nagymértékben növelheti a program hitelét, hatását és sikerét.

Véleménye szerint az élettani tényezőkön kívül mi a mentális egészség időskori hanyatlásának fő kiváltó oka? Javíthatja-e a társadalom az idősek mentális egészségét?

A magány és az elszigeteltség mindig is olyan tényező volt, amely hozzájárult a mentális egészség időskori romlásához. És ez nemcsak Írország vidéki területein probléma: a zsúfolt városokban is ugyanolyan gyakori. Az elmúlt években a világjárvány hatásai, a kényszerű elszigeteltség, a begubózás és az elkülönítés, valamint a társas kapcsolatok, a tevékenységekhez való hozzáférés és a szabadság elvesztése újabb járványhoz: a félelem, a szorongás, a depresszió és a mentális egészségi problémák futótűzszerű terjedéséhez vezetett. Ebben a hazai és nemzetközi fejlemények: a megélhetési költségek emelkedése, a háború és egyéb konfliktusok is szerepet játszottak. Ahogy az emberek öregszenek, szociális kapcsolataik csökkenhetnek, betegségek akadályozhatják őket a szabad mozgásukban, esetleg a saját lakásukat sem tudják elhagyni, vagy teljesen mások segítségére szorulhatnak. Mindezek hatással vannak az önértékelésre, az önbecsülésre, a hangulatra és az életszemléletre. Fontos, hogy ne feledkezzünk meg az idősekről pusztán azért, mert nincsenek szem előtt. Nem feledkezhetünk meg a közösség és a közösségi fellépés fontosságáról, ahogy a társas kapcsolatok és az egészségügyi javallatra történő közösségi segítségnyújtási kezdeményezések erejéről sem. 

A helsinki Lapinlahti kórház, Finnország első pszichiátriai intézménye és az ország mentális egészségügyi ellátásának 170 éves szimbóluma 2013-ban üresen és elhagyatottan állt. Ekkor mentálhigiénés aktivisták egy csoportja azzal az ötlettel lendült akcióba, hogy a történelmi, mára romos helyszínt a mentális egészség, a kultúra és a művészetek nyitott központjává alakítja át. Siru Valleala, a központot működtető Pro Lapinlahti egyesület képviselője elmondta, hogy Lapinlahden Lähde most mindenekelőtt befogadó hely, ahol a megbélyegzés és az előítéletek a kapun kívül maradnak, és ahol mindenki szívesen látottnak érzi magát.

Mi késztette arra, hogy elindítsa a projektet?

2013-ban a Lapinlahti kórház, Finnország első, 1841-ben épült pszichiátriai kórháza üresen állt. Helsinki városának nem voltak tervei a jövőjével kapcsolatban. A történelmi örökséggel teli, gyönyörű parkokkal körülvett hely elfeledve, romokban hevert. E tragikus helyzet miatt aggódva mentális egészséggel foglalkozó aktivisták egy csoportja elkezdte megosztani a helyszínnel kapcsolatos elképzeléseit és álmait, hogy a Lapinlahti kórházat és a parkot a mentális egészség, a kultúra és a művészet nyitott központjává alakítsák át.

Így kezdődött a ma Lapinlahden Lähde („Lapinlahti forrás”) néven ismert projekt.  A tevékenységeket a Lapinlahti-öböl szívében fekvő terület történelmi és építészeti jelentősége inspirálta, és a mentális egészségügy területén végzett 170 éves munkából merítettek ihletet. A figyelem azonban a betegségek kezelése helyett ma már a jóllétnek az élet minden területén történő előmozdítására irányult. A Lapinlahden Lähde ma élő példája a megbélyegzés elleni folyamatos munkának és a pozitív szempontok felé történő paradigmaváltásnak.

A múltban a Lapinlahti a pszichiátria zászlóshajója volt, a mentális egészségügyi ellátás irányát folyamatosan meghatározó hely. Ehelyett az 1988-ban – amikor a Lapinlahti még működő kórház volt – alapított Pro Lapinlahti mentális egészségügyi egyesületnél dolgozó mentálhigiénés aktivisták egy olyan innovatív központot akartak létrehozni a mentális egészség előmozdítására, amely a 21. században rendelkezésre álló összes tudást felhasználja, egy olyan helyet, amely a mentális betegségek kezelésétől a mentális jóllét előmozdítása felé történő radikális elmozdulás megtestesítője.

Milyen fogadtatásra talált a projekt? Kaptak visszajelzést azoktól, akiken segítettek?  Tudna példát is mondani?

Eleinte nem volt könnyű rávenni az embereket, hogy eljöjjenek hozzánk. Végül is a terület 170 éven át, amíg pszichiátriai kórházként működött, a nyilvánosság elől elzárt hely volt, és bár az emberek érdeklődtek és kíváncsiak voltak, nem volt könnyű meggyőzni őket, hogy jöjjenek el és nézzenek körül. Aztán lassan, de biztosan bekapcsolódtak a tevékenységekbe, eljöttek a rendezvényekre, és lelkesen, önkéntes elkötelezettségükkel és ötleteikkel segítették azok továbbfejlesztését. Különböző művészek és előadók tartottak kiállításokat és kulturális rendezvényeket a Lapinlahden Lähde-ben – ma már több mint 400 rendezvényünk van, és évente 50–60 művészeti kiállítást rendezünk. A Lapinlahti mára egy mindenki számára nyitott térré vált Helsinkiben, egy olyan helyszínné, amely az év minden egyes napján elősegíti a mentális jóllétet, és csökkenti a magányt és a társadalmi kirekesztettséget.

„Amikor belefogtam ebbe a kezdeményezésbe, csodálatosnak éreztem, hogy itt lehetek, és segíthetek új életet lehelni ebbe a helybe ... a kellemes légkörben minden nehézség eltűnik.” (Cresswell-Smith et al, 2022).

Ma a Lapinlahti kórház nagyon biztonságos és befogadó helynek számít. Egy olyan hely, ahol mindig szívesen látnak, függetlenül attól, hogy milyen napod van, vagy milyen élethelyzetben vagy. A Lapinlahti múltjának – mint pszichiátriai kórháznak – jelentése van. Itt jogod van sebezhetőnek lenni, és egyedülálló nyitottsággal kezelik a mentális betegségekkel kapcsolatos problémákat. Az összetartozás erős érzésére építünk, és itt mindenki felfedezheti erősségeit. A megbélyegzés és a megkülönböztetés a kapun kívül marad, és Lapinlahden Lähde-nél büszkék vagyunk arra, hogy itt mindenki a közösség része.

A Lapinlahti tevékenységét a tulajdonossal, Helsinki városával együttműködve végzi, és ez a fejlesztési munka volt a kiindulópontja az egész működésnek. Jelenleg hosszú távú politikai döntések születnek a terület jövőbeli tulajdonjogáról, és reméljük, hogy ennek során a jelenlegi tevékenységek sikerét teljes mértékben figyelembe veszik majd.

Hogyan használják fel a díjjal járó pénzt arra, hogy további segítséget nyújtsanak a közösségnek? Van már tervben újabb projekt?

Folytatjuk tevékenységeink fejlesztését, hogy még több ember kapcsolódhasson be és profitálhasson belőle. A közelmúltban indítottunk egy izgalmas projektet a mentális zavarokból felépülő emberek számára, amelynek célja, hogy erősítse a kulturális tevékenységekhez való hozzáférést, sőt az azokhoz fűződő jogokat is. Konkrétan arról szól, hogy segítsük az embereket abban, hogy megtalálják saját kulturális kifejezésmódjukat, és felfedezzék, hogy mi működik számukra a mentális jóllétet szolgáló kultúra és művészetek terén. Erre fogjuk felhasználni a kapott nagylelkű támogatást.

Ön szerint milyen kollektív fellépésre van szükség a mentális egészségügyi problémákhoz gyakran társuló megbélyegzés megszüntetéséhez? Szerepet játszhat-e a művészet a mentális egészségügyi problémákkal küzdő emberek helyzetének javításában?      

Olyan tevékenységeket kell kínálnunk, amelyek lehetővé teszik a különböző tapasztalatokkal és háttérrel rendelkező emberek találkozását. Az egészségi állapottól vagy élethelyzettől független tevékenységek tervezése egyedülálló emberi találkozásokhoz vezet, és tartalmas kapcsolatokat teremt a különböző hátterű emberek között. A mentális egészség különböző eszközökkel, például a művészet segítségével történő feltárása segít a tudatosság és a megértés növelésében. A művészet egyedülálló módon képes összehozni az embereket, és új utakat kínál még a fájdalmas élmények feldolgozására is. A művészet a kifejezés eszköze, amely lehetőséget ad az embereknek arra, hogy láthatóvá és hallhatóvá váljanak. Ha az embereknek lehetőségük van arra, hogy kifejezzék magukat, az megváltoztathatja egész életüket és az önmagukról alkotott képüket.

Az Integra szervezet által indított szlovák Crazy? So what? (Dilis? Na és?) projekt fiatal diákokat és olyan embereket hoz össze, akik mentális egészségügyi problémákkal küzdenek. Egy egynapos foglalkozás keretében a diákok első kézből tanulják meg, hogy mi kell ahhoz, hogy túljussanak egy mentális egészségügyi válságon, és hogyan kaphatnak segítséget. Az Integra igazgatójával, Jana Hurovával arról beszélgettünk, hogy projektjük hogyan segít lebontani a mentális egészségi problémákkal küzdő emberek megbélyegzését, és hogyan ad értékes reménysugarat a fiataloknak.

Mi késztette arra, hogy elindítsa a projektet?

Szervezetünk évek óta támogatja a mentális problémákkal küzdő embereket, akik betegségük miatt elvesztették a munkájukat, otthonukat, barátaikat, néha még a családjukat is. Az egész világuk összeomlott. Szlovákiában közel 30 évvel ezelőtt vezettük be az első közösségi mentálhigiénés szolgáltatásokat. A cél az volt, hogy ezek az emberek a pszichiátriai kórházi kezelés után támogatást kapjanak, és visszatérhessenek a betegségük előtti normális életükhöz. Támogattuk a betegszervezetek létrehozását Szlovákiában, és számos programot bonyolítottunk le, amelyek célja a mentális betegségek megbélyegzésének megszüntetése volt. Gondozásunkban vannak súlyos mentális problémákkal, különösen skizofréniával küzdő emberek. Sokuknak már sikerült visszailleszkedniük a társadalomba és értelmet találniuk az életüknek.

A kezdetektől fogva új utakat jártunk be, és az általunk támogatott emberekre partnerként tekintettünk annak érdekében, hogy a lehető legjobban kielégítsük szükségleteiket. A Dilis? Na és? projektben is hasonló megközelítést alkalmazunk. Sok kliensünk talált értelmet a fiatalokkal való találkozásban, és hogy személyes tapasztalataik alapján beszélhettek arról, hogy mi hiányzott nekik fiatal korukban, és mi váltotta ki később a mentális egészségügyi problémáikat.

Úgy látjuk, hogy egyre nagyobb szükség van arra, hogy felhívjuk a figyelmet a mentális egészség fontosságára. Nagyon nagy előny, ha tudjuk, hogyan kell kezelni egy személyes válságot.

A Dilis? Na és? programot 2005-ben indítottuk Szlovákiában, németországi és csehországi partnereinkkel együtt, azonban csak a közelmúltban sikerült stabilabb alapokra helyezni és kiterjeszteni. Speciális képzés után oktatók lettünk, új csapatokat képzünk, és új iskolákat látogatunk meg.

Milyen fogadtatásra talált a projekt? Kaptak visszajelzést azoktól, akiken segítettek?  (Ha igen, mondana példát?)

Az a lehetőség, hogy olyan emberekkel találkozhatnak, akik már túljutottak egy mentális egészségügyi válságon, és akiknek annyi kérdést tehetnek fel, amennyit csak akarnak, mindig nagy hatással van a fiatalokra, és megmutatja nekik, hogy ha problémáik vannak, a segítség mindig kéznél van. Annak köszönhetően, hogy egész napos tanításról van szó, és hogy a kommunikáció egyenrangúan zajlik, a résztvevők mindig pozitív benyomásokat visznek haza.

A mentális zavarokról közvetlen tapasztalatokkal rendelkező emberek bátorságot adhatnak a fiataloknak ahhoz, hogy tegyenek valamit a problémáik ellen. Szinte minden osztályban vannak olyan diákok, akik találkoznak ilyen problémákkal. Reményt adni nekik felbecsülhetetlen értékű dolog. A személyes tapasztalattal rendelkező résztvevők számára a történetük elmesélése módot ad arra, hogy ők maguk jobban érezzék magukat. Ők maguk döntik el, hogy a tanulóknak milyen mértékben engednek betekintést az életükbe. Ily módon úgy érzik, hogy értékesek, és hogy az emberek megértik őket.

Sok észrevételt kaptunk, többek között olyan diákoktól, akiknek általában nincs lehetőségük mentális zavarokkal küzdő emberekkel találkozni, vagy másoktól, hogy mindannyiunknak meg kellene tanulnunk elfogadni ezeket az embereket, és nem elítélni őket azért, mert mások.

Visszajelzést kaptunk a mentális egészségügyi problémákat személyes tapasztalatként megélő, a programban részt vevő emberektől is. Egyikük elmondta nekünk:

„A program bátorságot ad ahhoz, hogy megőrizzem a méltóságomat. Végre élni akarok! A diákokkal beszélgetni nehéz, de megéri! Nagyon nyitottak, és szinte egyáltalán nem félnek a társas érintkezéstől. Számomra az a legcsodálatosabb, hogy megmutatják, hogy sokkal több az, ami összeköt minket, mint ami elválaszt, hogy az a kép, amit a „dilis emberekről” alkotunk, nem valós. Nagyszerű, hogy segíthetek az embereknek abban, hogy végre nyíltan beszéljenek a mentális problémákról, hogy senkinek ne kelljen szégyenkeznie vagy rejtőzködnie.”

A fiatalok azok, akik erőt adnak nekünk a folytatáshoz. Minden ilyen nap után elmondják, hogy mennyire fontos a Dilis? Na és? program, és hogy folytatni kell, hogy az ország minden fiatalja megtudhassa, milyen értékes is a mentális egészségük.

Van már tervben újabb projekt?

Szeretnénk, ha minden fiatal részesülhetne ebben az oktatási formában, hogy a programot Szlovákia más régióira is kiterjeszthessük. A programot már megvalósították Németországban (ahol eredetileg létrehozták), Szlovákiában, Csehországban és Ausztriában. Idén Ukrajnában is kiképeztük az első csoportokat.

Ön szerint mennyire fontos, hogy nyíltan beszéljünk a mentális egészséggel kapcsolatos problémáinkról? Mi az az üzenet, amit a projektjükkel közvetíteni szeretnétek?

Azt az üzenetet szeretnénk átadni, hogy a mentális egészségügyi problémákat nem kell szégyellni. Ami viszont szégyen, az az, ha nem teszünk semmit a saját egészségünk javítása érdekében. Mert mentális egészség nélkül nincs egészség.

A Dilis? Na és? programunk alapgondolata, hogy időben felhívjuk a figyelmet a mentális egészség fontosságára, és egyúttal elősegítsük a mentális zavarokkal küzdő emberek jobb megértését.

Úgy látjuk, hogy a megelőzés sokkal jobb, mint a gyógyítás. És hatékonyabb is. Bátorságot és motivációt kínálunk, és optimisták vagyunk: a segítség mindig elérhető. Néha elég, ha van valaki, akivel beszélhetsz. Az álmaidért küzdeni sosem könnyű, de érdemes.

A finn Lilinkoti Alapítvány úgy érezte, hogy még mindig van lehetőség az innovációra és a mentális egészséggel kapcsolatos új megközelítésekre: ezért kifejlesztette a The World of Recovery (TWoR, „A gyógyulás világa”) elnevezésű játékokat – ezek egyike online, a másik pedig egy asztalt körülülve játszható. Mindkettő olyan szerepjáték, amely megkívánja, hogy a játékosok egy adott karakter bőrébe bújjanak. A remény futurisztikus világában zajló játékok a játékosok gyógyuláshoz vezető útját segítik elő: a célközönséget a mentális és kábítószer-problémákból felépülők jelentik, de a szakembereket is megszólítják. A Lilinkoti képviseletében Reetta Sedergren és Venla Leimu elmondták, hogy a játékokban hatalmas lehetőség rejlik a mentális egészség javítására, de ez a potenciál nagyrészt továbbra is kiaknázatlan. 

Mi késztette Önöket arra, hogy elindítsák a projektet? 

Néhány évvel ezelőtt a Lilinkoti Alapítványnál úgy éreztük, még mindig bőven van lehetőség az innovációra és az újszerű megközelítésekre a mentális betegségekből való kigyógyulás terén. A gyógyulásorientált megközelítés terjedése óriási lépés volt e területen, de annak gyakorlatba történő átültetéséhez még mindig nem volt elegendő modern, innovatív eszközünk. A Lilinkoti Alapítvány évtizedek óta dolgozik mentális problémákból felépülő emberekkel, és volt egy álmunk: mi lenne, ha létezne egy modern eszköz a mentális egészség erősítésére – például egy digitális szerepjáték? 

Milyen fogadtatásra talált a projekt? Kaptak visszajelzést azoktól, akiken segítettek?   

A TWoR játékokat a mentális egészségi problémákból felépülőkkel és szakemberekkel közösen fejlesztettük ki, ennek hála a visszajelzések állandóak voltak a játéktervezési folyamat során, és segítették kialakítani a játék végleges formáját. 

Mindkét játék használóitól többségében pozitív véleményeket kaptunk, ezek egy része anonim volt, a többi pedig személyes visszajelzés volt. A válaszadók több mint 90%-a például úgy nyilatkozott, hogy a mobiljátéktól jobban érezték magukat, és az segített nekik abban, hogy tevékenyebbek legyenek, míg a szerepjáték a szociális készségek fejlesztése terén segítette őket.  

A legjobb visszajelzés talán mégis az volt, hogy a játék során az emberek sokat nevettek és beszéltek az érzelmeikről, a nehézségeikről és az erősségeikről, illetve az, hogy szereptől és háttértől függetlenül ezek a játékok összehozták a játékosokat. 

Milyen tanácsot adna más szervezeteknek, miként érhetnek el eredményeket az ilyenfajta tevékenységek és programok terén? 

Számos előnye van annak, ha az innováció élvonalában vagyunk: ez egyrészt a szó legnemesebb értelmében inspiráló, másrészt az ember valami egészen újat csinál. Bátran fel kell vállalni, nem kell senkihez sem igazodni. Fontos hallgatni a megérzésekre, és kíváncsian meghallgatni mások véleményét. Ami pedig a legfontosabb, az az, hogy a gyógyulóban lévőket és a gyakorló szakembereket be kell vonni a tervezési folyamatba. Ha az ember játékokat készít, fel kell készülnie arra, hogy szembeszálljon a szakemberek előítéleteivel. A mentális egészség területén többnyire általában úgy gondolnak a játékokra, mint valami káros vagy függőséget okozó dologra. Nem szabad visszavonulót fújni! Legyünk merészek, kreatívok, merjünk nagyot álmodni! 

Milyen lehetőségek rejlenek a számítógépes és videojátékokban a mentális egészség javítására? Véleményük szerint ezeket többet kellene-e alkalmazni a mentális egészséggel kapcsolatos problémák kezelése során? 

A számítógépes és videojátékokban – és különösen a szerepjátékokban – óriási lehetőségek rejlenek a mentális egészség javítása szempontjából. Mivel riasztóan sokan szenvednek mentális egészségi problémáktól, új, sokoldalú módszerekre van szükség a mentális egészség javításához. Kár, hogy a játékokban rejlő lehetőségeket eddig nem vizsgálták alaposabban. Ennek oka nem az érdektelenség volt, hanem a megfelelő finanszírozás hiánya. A mentális egészség javítását szolgáló, valóban jó játékok fejlesztése nem egyszerű, és nem megy egyik napról a másikra. Több finanszírozásra és több közös fejlesztési projektre van szükség, és több mentális egészségügyi és játékipari szakembernek kellene részt vennie a munkában. És legfőképpen sok kutatásra van szükség. Nagyon sok kutatásra... 

Világszerte több mint 55 millióan, köztük serdülőkorú fiatalok szenvednek táplálkozási zavarokban, amelyek hatással vannak mentális és fizikai egészségükre. A megbélyegzés sokakat megakadályoz abban, hogy segítséget kérjenek. Az Animenta olasz szervezet által működtetett „Telling Stories for Good” projekt célja a sztereotípiák felszámolása, a korai felismerés előmozdítása és a támogatás nyújtása. 2021 óta több mint tízezer tanulót értek el Olaszországban. Az Animenta elnökével és alapítójával, Aurora Caporossival beszélgettünk.

Mi késztette arra, hogy elindítsa a projektet?

Az Animenta azért jött létre, hogy hangot adjon azoknak az embereknek, akik étkezési zavaroktól szenvednek, valamint a közvetlen környezetükben élőknek. Az egyesület célja annak biztosítása, hogy az emberek megfelelően hozzáférhessenek az étkezési zavarok kezeléséhez, az étkezési zavarokból ugyanis ki lehet gyógyulni, ha az emberek lehetőséget kapnak az öngyógyításra.

Milyen fogadtatásra talált a projekt? Kaptak-e visszajelzést azoktól, akiken segítettek?  Tudna példákat mondani?

„Az Animenta az a hely, ahol úgy éreztem, szívesen látnak; rájöttem, hogy nekem is étkezési zavarom van, pedig nem is voltam túl sovány.” Ez az üzenet néhány hónapja érkezett a közösségünkből, és ebből értettük meg, milyen jelentős hatása van a munkánknak. Kíváncsisággal fogadták az Animentát, de azzal a reménnyel is, hogy változást hozhatunk.

Hogyan használják fel a díjjal járó pénzt arra, hogy további segítséget nyújtsanak a közösségnek? Van már tervben újabb projekt?

Egyre többet szeretnénk beruházni az iskolákban megvalósított projektjeinkbe, hogy szélesebb körű hatást érhessünk el. Ezenkívül önsegítő csoportokat szeretnénk belőle elindítani étkezési zavarral küzdők számára. Az Animenta egyik projektje az Animenta-táborok szervezése, ahol az emberek a természetben való hatnapos táborozás során újra felfedezhetik a saját magukkal, a testükkel és az élelmiszerekkel való kapcsolatukat.

Milyen tanácsot adna más szervezeteknek, miként érhetnek el eredményeket az ilyenfajta tevékenységekkel és programokkal?

Kezdjék történetekkel, hogy megértsék, milyen tapasztalatokkal rendelkezik az a közösség, melyre a tevékenységük irányul. Kérjenek visszajelzést, töltessenek ki kérdőíveket, hogy megértsék, mire van szükségük. De legelsősorban: vállalják önmagukat, és mondják el a saját küzdelmük történetét, és mondják el azt is, milyen változást szeretnének elérni. Ugyanakkor a másokkal való hálózatépítés is fontos ahhoz, hogy hatékony és eredményes támogatási rendszert tudjanak kialakítani.

Véleménye szerint az étkezési rendellenességeket jelenleg megfelelően elismerik-e súlyos mentális egészségügyi problémaként? Kapnak-e megfelelő támogatást az érintett személyek, és mit kell tenni ennek javítása érdekében?

Ma már gyakrabban esik szó az étkezési zavarokról, így elmondhatjuk, hogy több információ áll rendelkezésre. Azonban olyan betegségek ezek, amelyek erős társadalmi megbélyegzéssel járnak, és igen sztereotip módon kerülnek ábrázolásra. Még ma is vannak, akik az étkezési rendellenességeket csak az akaraterő hiányának vagy valamiféle szeszélynek tartják. A valóságban az étkezési zavarok összetett pszichiátriai betegséget jelentenek, amely megfelelő kezelést igényel. Ilyen kezelés azonban jelenleg nem mindig áll rendelkezésre, mivel nincs elég kezelőközpont, és sokan nem férnek hozzá a kezelési folyamathoz.