EGSZB info

Adélaïde Charlier, fiatal éghajlatvédő és emberi jogi aktivista, a Youth for Climate Belgium társalapítója számba veszi a közelmúltban az azerbajdzsáni fővárosban, Bakuban elért COP29-es éghajlatváltozási megállapodással kapcsolatos problémákat. A COP29, amely sokak szerint az eljátszott bizalom és az éghajlati egyenlőtlenség szimbólumává vált, a kiszolgáltatott nemzetek és a civil társadalom számára keserű csalódást okozott.

A közelmúltban Bakuban megrendezett COP29 éghajlatváltozási konferencia megosztotta a világot, a kiszolgáltatott nemzetek és a civil társadalom képviselői pedig mély frusztrációjuknak adtak hangot amiatt, hogy véleményük szerint visszaéltek a bizalmukkal. Bár megállapodás született arról, hogy évente 300 milliárd USD-t fordítanak annak támogatására, hogy a fejlődő országok 2035-re alkalmazkodni tudjanak az éghajlatváltozáshoz, ez meg sem közelíti azt az összeget, amire az éghajlati válság frontvonalában élőknek sürgősen szükségük lenne.

„Egy rossz megállapodásnál még az is jobb, ha nincs megállapodás”

Harjeet Singh, a fosszilis tüzelőanyagok terjedésének megakadályozásáról szóló szerződésre vonatkozó kezdeményezés globális érdekképviseleti igazgatója a végső megállapodás elérése előtt 24 órával megadta az alaphangot, kijelentve: „Egy rossz megállapodásnál még az is jobb, ha nincs megállapodás”. Ez a mondat jól illusztrálja az érintett országok, a civil társadalom és a vagyonosabb nemzetek közötti egyre nagyobb feszültséget. Vasárnapra a konferencia leleplezte a kijózanító valóságot azzal, hogy mindössze egy pénzügyi célt tűzött ki: a „2035-ig évente 300 milliárd USD” vállalását. Ez a célkitűzés nevetséges, hiszen messze elmarad attól, amit a kiszolgáltatott nemzetek közösen kértek (1,3 billió USD az alkalmazkodással, a hatásmérsékléssel, valamint a veszteségek és a károk kezelésével kapcsolatos szükségleteik fedezésére).

A megállapodás kapcsolódik az új, számszerűsített kollektív célhoz, amely a fejlődő országok éghajlatvédelmi átállását hivatott finanszírozni. Bár ez az összeg a háromszorosa a 2009-ben kitűzött 100 milliárd USD-s célnak – amelyet csak két év késéssel, 2022-ben sikerült elérni –, még közel sem elegendő. A 2009-es, 100 milliárd USD összegű kötelezettségvállalás az inflációt figyelembe véve 2035-re 258 milliárd USD lenne, így a mostani megállapodás a tényleges erőfeszítésnek csupán 42 milliárd USD-s (reálértékben vett) növelését jelenti. A kiszolgáltatott helyzetben lévő nemzetek kérése félreérthetetlen: „Billiók kellenek, nem milliárdok”.

A javasolt pénzügyi cél szerkezete ugyanolyan csalódást keltő, mint maga az összeg. Nem tartalmaz ugyanis konkrét kötelezettségvállalást az állami finanszírozási mechanizmusokat, például a vissza nem térítendő támogatásokat vagy egyéb támogatásokat illetően, amelyekre a globális dél országainak égető szükségük van.

Emellett nincsenek az éghajlatváltozás mérséklésének, az alkalmazkodásnak, valamint a veszteségek és károk kezelésének megfelelő finanszírozására vonatkozó részcélok sem. Az alkalmazkodásra helyezett egyértelmű hangsúly hiánya, valamint – az elsősorban multilaterális fejlesztési bankok és a magánszektor által finanszírozandó – mérséklésre helyezett aránytalan hangsúly azt bizonyítja, hogy továbbra sem sikerült levonni 2009 tanulságait, hiszen az alkalmazkodást már ekkor is jelentősen alulfinanszírozták, amit tovább súlyosbított az elszámoltathatóság és a veszteségekre és károkra elkülönített finanszírozás hiánya.

Továbbá, bár a megállapodás megemlíti a veszteségeket és a károkat, azok csak homályos és felületes utalásokban szerepelnek ahelyett, hogy érdemben beépülnének a megállapodásba. A keret emellett széles körben lehetővé teszi, hogy nagymértékben támaszkodjanak magánfinanszírozásra – többek között a köz- és a magánszféra közötti partnerségekre, állami forrásokból támogatott, kockázatmentesített magánberuházásokra –, és aktívan ösztönzi a tisztán magánberuházásokat.

A történelmi felelősség figyelmen kívül hagyása

Amellett, hogy nem biztosít elegendő finanszírozást, a megállapodás mély repedésekre világított rá a klímadiplomáciában. A gazdagabb nemzetek figyelmen kívül hagyták a megkülönböztetett felelősség elvét, és a pénzügyi terhek egy részét azokra a kiszolgáltatott országokra terhelték, amelyek már most is éghajlati hatásoktól szenvednek. Az olyan nemzetek, mint India, Kuba, Bolívia és Nigéria, nem rejtették véka alá haragukat, és azzal vádolták a gazdag országokat, hogy nem hajlandóak fizetni immár több évszázados üvegházhatásúgáz-kibocsátásukért.

Ez a nemtörődömség lerombolta a bizalmat, és a feszültség a COP-tárgyalások történetében soha nem látott szintre emelkedett. A jelenlegi 300 milliárd USD összegű kötelezettségvállalás eltörpül amellett az 1 billió USD mellett, ami az ENSZ szakértőinek becslése szerint a fejlődő országok számára (Kínát nem számítva) 2035-ig szükséges minimális beruházást jelenti.

Nyomás alatt kialkudott rossz megállapodás

A világ legszegényebb és legsérülékenyebb nemzetei – köztük a 45 legkevésbé fejlett ország és 40 kis szigetállam – végül hatalmas politikai nyomás alatt elfogadták a megállapodást. Erre a megállapodás hiányától való félelem kényszerítette rá őket, különösen szem előtt tartva azt a lehetőséget, hogy Donald Trump elnöki beiktatása veszélybe sodor az éghajlatvédelemmel kapcsolatos mindenfajta jövőbeli előrelépést. Sokak számára keserű kompromisszum volt ez: ahhoz, hogy biztosítva legyen az azonnali segítségnyújtás, el kellett fogadni akár a nem megfelelő finanszírozást is.

A késlekedés ára

Ez a „rossz megállapodás” nem csupán a diplomáciai kapcsolatok számára jelent fiaskót: több millió emberélet vonatkozásában is pusztító következményei lesznek. A szélsőséges időjárás, a tengerszint emelkedése és az erőforrások szűkössége miatt a kiszolgáltatott helyzetben lévő nemzetek már elérték lehetőségeik korlátait. A gazdagabb nemzetek kormányainak fel kell ismerniük, hogy az éghajlat-politikai intézkedésekbe való azonnali beruházás sokkal kevesebb költséget jelent, mint amit a Természet katasztrófák formájában kiszámláz majd nekünk.

A COP29 eredményei kegyetlen módon emlékeztetnek arra, hogy az éghajlati vészhelyzet bátor, azonnali fellépést, valamint a leginkább érintettekkel szemben igazságos eljárást igényel. Forradalmi kötelezettségvállalások nélkül évről évre csak mélyül a globális észak és a globális dél országai közötti szakadék, ami pedig a globális szintű éghajlat-politikai együttműködés lényegét lehetetleníti el.

A COP30 felé tekintve egyértelmű, hogy az éghajlati igazságosságért folytatott küzdelem messze nem ért véget.

Adélaïde Charlier 23 éves európai aktivista, aki az éghajlati igazságosságért küzd, és arról ismert leginkább, hogy a Youth for Climate Belgium társalapítója, illetve most már (az ifjúság és az éghajlat-politikák között hidat építő) Bridge szervezet alapítója is. Idén felkerült a Forbes „30 under 30” listájára.

„Mi, vidéken élő nők nem szimpátiát vagy együttérzést keresünk; azt akarjuk, hogy szövetségesként ismerjenek el és értékeljenek bennünket a fenntartható fejlődés megvalósításában. Lehetőségekre és minőségi alapszolgáltatásokra van szükségünk, hogy megmaradhassunk a területünkön, és továbbra is táplálhassuk a világot” – mondja Luz Haro Guanga ecuadori gazdálkodó, a Latin-Amerikában és a Karib-tenger térségében élő vidéki nők hálózata (RedLAC) ügyvezető titkára, aki nemrégiben felszólalt az EGSZB A nők és a hármas környezeti válság című vitáján. Az EGSZB infónak adott interjújában Luz Haro Guanga az éghajlatváltozás latin-amerikai hatásairól beszél, valamint arról, hogy – a COP16 kudarcai ellenére – miért nincs helye és ideje a pesszimizmusnak a fenntarthatóbb és egészségesebb bolygóért folytatott küzdelemben.

Az Ön szervezete, a RedLAC részt vett a COP16 konferencián. Csalódott-e a konferencia eredményei miatt, hiszen nem sikerült konszenzusra jutni a természet és a biológiai sokféleség védelmének finanszírozásáról? Sikerült azért valamit elérni a COP16 konferencián?

Haro Guanga: Ecuadori, vidéken élő nőként az 1980-as évek óta küzdök az ecuadori vidéki nőtestvéreim jogaiért. A közel 40 év alatt többek között azt tanultam meg, hogy a társadalmi folyamatok hatalmas erőfeszítéseket igényelnek, de nagyon kevés azonnali eredményt hoznak, és mindenekelőtt kitartásra, következetességre és állhatatosságra van szükség. A természet és a biodiverzitás védelmének finanszírozásáról szóló konszenzus nagyszerű lett volna, de biztos vagyok benne, hogy a városi és vidéki férfiak és nők ezreinek hangja – akik mint egy homokszemekből álló lavina özönlöttek a COP16-ra – elérte azokat, akik korábban nem érezték szükségét annak, hogy támogassák ezt a sürgős éghajlat-politikai fellépést.

Most nem értük el a célunkat, de továbbra is nyomást kell gyakorolnunk minden város, közösség és ország hatóságaira, hogy tudomásul vegyék a helyzetet, és személyes, technikai és politikai akaratukkal a legjobb döntéseket hozzák meg annak érdekében, hogy a jövőben ne haljanak éhen emberek a mai cselekvés elmulasztása miatt.

Milyen hatással van az éghajlatváltozás az őslakos és vidéken élő nőkre Latin-Amerikában?

Szeretném felhívni a figyelmet annak a dokumentumnak néhány lényeges pontjára, amelyet az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) Nők Amerikaközi Bizottsága (CIM) állított össze 16 ország 70 női vezetőjével készített interjúk alapján, a 2024 szeptemberében indított párbeszédfolyamat keretében. A COP16 konferencián bemutatott szöveg a vidéken élő nők véleményét fogalmazza meg.

Arra a következtetésre jut, hogy az éghajlatváltozás a világ minden országában, így az amerikai kontinensen is valóság, és súlyos következményekkel jár. Az éghajlattal kapcsolatos jelenségek közül azonban négy különösen kiemelkedik.

Elhúzódó aszályok: egyes országok több hónapos csapadékszegény időszakokról számoltak be, míg más, délebbre fekvő országok évekig tartó aszályokról.

A hőmérséklet jóval a szokásos szint fölé emelkedik: a túl magas hőmérséklet a száraz talajokkal kombinálva hozzájárul számos (részben spontán, részben szándékosan okozott) tűzesethez, amelyeket az uralkodó szárazság csak súlyosbít, ezzel is károsítva az életet és a biológiai sokféleséget. Például azokban a napokban, amikor a konferencia Brazíliában zajlott, a média Piauí államban háromszáz aktív tűzesetről számolt be.

Szélviharok: nagyon rövid szakaszokban érkező, intenzív esőzésekről számoltak be, amelyeket gyakran erős szélviharok kísérnek. A Közép-Amerikából, Mexikóból, a Dominikai Köztársaságból és Kolumbia part menti területeiről érkező résztvevők elmondták, hogy nőtt a területüket érintő hurrikánok és trópusi viharok intenzitása és gyakorisága.

Változások a csapadékviszonyokban: „A legváratlanabb időpontokban esik az eső” – hangzott el minden találkozón, míg a déli területekről és az Andok térségéből váratlanul előforduló fagyról, jégesőről és hózáporokról számoltak be. Általánosságban elmondható, hogy az éves csapadékmennyiség csökkent, de amikor bekövetkeznek az esőzések, akkor özönvízszerű méreteket öltenek, árvizeket és természeti katasztrófákat okoznak, amelyek emberi áldozatokkal, az infrastruktúra, az utak és a termés elmosásával, valamint a lakosság életkörülményeinek romlásával járnak, különösen a vidéki területeken. Ahogy az egyik résztvevő fogalmazott: „Néha az eső pokoli méreteket ölt”.

Ugyanakkor a természeti erőforrásokat kimerítő, nem fenntartható gyakorlatok alkalmazásának vagyunk tanúi. A legaggasztóbb és egyben leggyakrabban említett problémák közé tartozik az erdők és mangroveerdők kivágása vagy kiirtása, a szándékos erdőtüzek, a vízkészletekkel való nem megfelelő gazdálkodás, a környezetszennyezés, az intenzív, expanzív, vízigényes és szennyező tevékenységek támogatása, valamint a mezőgazdasági vegyszerek, gyomirtók és növényvédő szerek túlzott használata.

Többen kiemelték egyes helyi és nemzeti hatóságok tétlenségét, amelyek nem dolgoztak ki szabályozási kereteket a pusztító tevékenységek megfékezésére és a fenntartható termelési stratégiák előmozdítására. Néhány országban van ugyan szabályozás, de a hatóságok a korrupció vagy személyes politikai érdekek miatt nem hajtják végre azokat.

A nemzetközi vezetőknek ezért nagyobb nyomást kell gyakorolniuk az államokra, hogy tartsák be az általuk aláírt, a biológiai sokféleségről és az éghajlatváltozásról szóló szerződéseket.

Az éghajlat- és környezetvédelemért folytatott küzdelem irányát tekintve Ön optimista vagy pesszimista? Ön szerint mit kellene tenni?

Ha nem álmodunk nagyot, nem fogunk nagy dolgokat elérni. Az éghajlatváltozás hatással van ránk, és ezek a hatások egyre erőteljesebbek, ezért továbbra is küzdenünk kell azért, hogy a döntéshozók figyelembe vegyék azokat az alapvető szempontokat, amelyek kiemelt fellépést igényelnek, nemcsak a finanszírozás, hanem a koordináció, az együttműködés és a kevesebb önzés és pártpolitikai buzgalom tekintetében is.

Optimista vagyok ezzel kapcsolatban: ha továbbra is küzdünk, felemeljük a hangunkat és kitartóan támogatjuk a hosszú távú társadalmi folyamatokat, ha stratégiai szövetségeket kötünk Amerikában és világszerte, akkor befolyásolhatjuk a közpolitikát és biztosíthatjuk, hogy a hatalmi és döntéshozói pozíciókban lévő emberek annak a meggyőződésnek megfelelően cselekedjenek, hogy az éghajlatváltozással sürgősen foglalkozni kell, miközben csökkentjük azokat az intézkedéseket, amelyek felgyorsítják a bolygónkra gyakorolt káros és pusztító hatásokat: ezek a tűzvészek, a monokultúrák, a rovarirtó szerek és vegyi anyagok válogatás nélküli használata, a vízgyűjtők pusztulása, a válogatás nélküli halászat, a vízforrások pusztulása, a szennyvízkezelés stb.

A pesszimista hozzáállás meggyengítené a hangunkat, és arra késztetne, hogy feladjuk a munkánkat és a harcunkat. Nincs vesztegetni való időnk, és néhány kudarc ellenére sem hagyhatunk teret a pesszimizmusnak a fenntarthatóbb és egészségesebb bolygóért folytatott küzdelemben. Ez élet-halál kérdés a mostani és az utánunk következő generációk számára!

Már tegnap cselekednünk kellett volna. De a mai nap is éppen megfelelő arra, hogy az emberek változtassanak a hozzáállásukon, és mindenki javára cselekedjenek.

Luz Haro Guanga ecuadori kistermelő, a Latin-Amerikában és a Karib-tenger térségében élő vidéki nők hálózatának (RedLAC) ügyvezető titkára, valamint a RedLAC ecuadori technikai ágának, a FUNMUJERURAL-e-nek az elnöke. A RedLAC egy társadalmi szervezet, amely több mint 200 vidéki nőszervezetet tömörít Latin-Amerika és a Karib-térség egész területéről. Az 1990-ben Argentínában alapított szervezet fő célja a vidéken élő nők hatékony polgári és politikai részvételének előmozdítása. A RedLAC nagy múltra visszatekintő erőfeszítéseinek köszönhetően az Amerikai Államok Szervezete (OAS) a 2024–2034 közötti időszakot az „Amerikában élő vidéki nők, serdülők és lányok jogainak Amerika-közi évtizedévé” nyilvánította.

„Filléres megtakarítások unokáink jövőjéért” című kampányával a Grootouders voor het Klimaat (Nagyszülők az éghajlatért) elnevezésű belga szervezet nyerte el a 2021. évi civil társadalmi díjat az éghajlat-politikai fellépés témájában. A kampány arra ösztönözte a mintegy 2,4 millió belga nagyszülőt, hogy megtakarított pénzüket – amelynek eszközértékét akkoriban 910 milliárd euróra becsülték – fenntartható projektekbe fektessék. Az EGSZB az éghajlat és a fenntartható finanszírozás mai helyzetéről, illetve a jövőbeli várakozásokról és tervekről kérdezte a Grootouders voor het Klimaat szervezetet képviselőjét.

Három év kampány után vajon lát kézzelfogható eredményeket? Általánosságban hogyan ítéli meg az éghajlat és a fenntartható finanszírozás helyzetét Belgiumban? Vannak előrelépések? Jobban tudatosítják az emberek, milyen fontos kérdésről van szó?

Az EGSZB-díj fontos elismerés és támogatás volt számunkra. Sokszor hivatkoztunk rá, amikor a kormányzattal, más támogató szervezetekkel és a polgárokkal találkoztunk. Segítségével újabb kapcsolatokat tudtunk kialakítani, és továbbfejleszthettük kampányunkat mind a nagyszülők, mind pedig a fiatalabb nemzedékek számára: prezentációkat, workshopokat és egy fenntartható pénzügyekről szóló tananyagot dolgoztunk ki.

Látjuk, hogy a téma még mindig nem evidens, de Európa fontos jogalkotási erőfeszítéseket tett (taxonómia, zöld megállapodás, a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati beszámolásról, illetve átvilágításról szóló irányelvek stb.). Ennek köszönhetően immár a vállalatok és az ágazatok is egyre több olyan kezdeményezést indítanak, amelyekre hivatkozhatunk. Ez reménykeltő, de szükséges is, ahogy arra a bakui COP (elmaradó) eredményei ismét rámutattak.

Egy közelmúltbeli tanulmányból megtudtuk, hogy a tudatosságot építő munkánkra még mindig nagy szükség van. A befektetőknek mindössze 5–15%-a él azzal a jogával, hogy felkérje a pénzintézményeket, vegyék figyelembe fenntarthatósági preferenciáit. Tehát nincs megállás.

Mit vár a COP29-től? Részt vesz a konferencián – ha nem is közvetlenül, de a 12 éves Ferre és nagyszülei támogatása révén? Gondolja, hogy a klímafinanszírozás kulcskérdés az igazságos átmenet szempontjából?

Amikor megjelenik ez az írás, már lezárult a COP29. A kezdetektől fogva minden igyekezetünkkel – pénzügyileg és kommunikációs eszközökkel is – támogattuk a 12 éves Ferrét, aki – a Grootouders voor het Klimaat szervezetben tagsággal rendelkező – nagyszüleivel elutazott Bakuba, hogy a gyerekek szócsöve lehessen. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani az utazást lehetővé tévő összes intézménynek és nagyszülő kollégának.

A COP29 főtémája a klímafinanszírozás kellett, hogy legyen, mivel a fianszírozás valóban nélkülözhetetlen az igazságos átmenethez. Ez Bakuban sajnos nem derült ki eléggé. Továbbra is az az üzenetünk, hogy van pénz, és kérjük, hogy ennek a pénznek a tulajdonosai vállaljanak felelősséget, és unokáink jövője érdekében fenntartható módon fektessék be vagyonukat.

A Grootouders voor het Klimaat legújabb projektjei közül melyekre szeretné felhívni a figyelmet? Készülnek újabb tervekkel?

Továbbra is reménnyel telve tekintünk a jövőbe. 2025 – a Párizsi Megállapodás tizedik évfordulója – fontos év lesz a Grootouders voor het Klimaat számára: nagy számban felkeressük azokat a nagyszülő kollégákat, akik tagjai Flandria legnagyobb nyugdíjas szervezeteinek. Már nagyban zajlanak az előkészületek: szervezetünk több tucat tagja összeáll, hogy bizakodva, kézfogásra nyújtott kézzel és nyitott füllel beszélgetést kezdeményezzen az éghajlatról.

Több workshophoz is kidolgoztunk anyagot – többek között a fennntartható megtakarításról és befektetésről –, ezt ingyenesen a nyugdíjas szervezetek helyi csoportjainak rendelkezésére bocsátjuk. Már most sok a lelkes reakció. 2025. november végén nagyszabású zárórendezvényt szervezünk, amely – reményeink szerint – nem a végét, hanem a kezdetét jelenti a jövőért való egyre szélesebb körű szerepvállalásnak.

Hugo Van Dienderen a Grootouders voor het Klimaat alapító tagja és társelnöke. A 2019-ben megalapított Grootouders voor het Klimaat egy nyugdíjasokat, főként nagyapákat és nagyanyákat tömörítő független mozgalom, amelynek célja, hogy élhető világot adjunk tovább a következő nemzedéknek.

Fotó: Ferre és nagyszülei a COP29-en Bakuban. Ferre sok fontos ember előtt el tudta mondani, hogy mennyire nyugtalanítja az éghajlati válság.

Segíthetünk-e megmenteni a világot fenntartható beruházásokkal? Mivel a környezeti és társadalmi kihívások miatt a pénzügyi szektor jelentős átalakuláson megy keresztül, Dr. Brigitte Bernard-Rau, a Hamburgi Egyetem munkatársa egy új, erőteljes beruházási stratégia, a környezeti-társadalmi hasznossággal járó befektetés, azaz a hatásbefektetés vizsgálatával foglalkozik. A stratégia, amely alapvető változást jelent a tőke és a pénzügyek társadalmi szerepével kapcsolatos gondolkodásmódban, megkérdőjelezi azt a hagyományos elképzelést, hogy a befektetőknek választaniuk kell a pénzkeresés és a változások előidézése között.

Brigitte Bernard-Rau írása

Egy olyan világban, amely példa nélküli környezeti és társadalmi kihívásokkal néz szembe az éghajlatváltozástól és a biológiai sokféleség csökkenésétől kezdve az élelmezésbiztonságig, az egyenlőtlenségig, a jólétig és az egészségügyi ellátásig, a pénzügyi ágazat figyelemre méltó átalakuláson megy keresztül. A társadalmi és környezeti hasznosságú befektetés egy olyan erőteljes megközelítés, amely megkérdőjelezi azt a hagyományos elképzelést, hogy a befektetőknek választaniuk kell a pénz és a változások előidézése között. De mit is jelent pontosan a hatásbefektetés fogalma, és miben tér el a fenntartható finanszírozás egyéb formáitól?

A hatásbefektetés megértése

A hatásbefektetés alapvető változást jelent a tőkének és a pénzügyeknek a társadalomban betöltött szerepéről való gondolkodásunkban. A Global Impact Investing Network (GIIN) meghatározása szerint a hatásbefektetés olyan befektetési stratégia, amely „a pénzügyi megtérülés mellett a pozitív, mérhető társadalmi és környezeti hatások kiváltására irányuló beruházásokat” foglal magában. Ebből a látszólag egyszerű meghatározásból azonban nem is gondolnánk, milyen összetett átalakító potenciállal rendelkezik ez a stratégia.

Ahhoz, hogy teljes mértékben megértsük, milyen különleges szerepe van a modern pénzügyekben – és azok materialisztikus megközelítésében – a társadalmi és környezeti hasznosságú befektetéseknek, meg kell vizsgálnunk, hogy hol helyezkedik el a beruházási megközelítések szélesebb spektrumán. A spektrum egyik végén a hagyományos befektetések helyezkednek el, ahol a pénzügyi megtérülés és a profitmaximalizálás a legfőbb prioritás, társadalmi vagy környezeti megfontolások pedig nem játszanak szerepet a döntéshozatalban. Ahogy távolodunk ettől a végponttól, egyre kifinomultabb megközelítéseket találhatunk a társadalmi és környezeti teljesítménytényezők beépítésére, a fenntartható beruházási finanszírozások különféle formáival. Ezek közül a hatásbefektetés a legvégső beruházási stratégia, amely a pénzügyi megtérülés, valamint a szociális és környezetvédelmi célok ötvözésével száll síkra a pozitív és átalakító erejű változásokért.

A befektetési megközelítésekről dióhéjban:

• A hagyományos befektetés kizárólag a pénzügyi megtérülésre összpontosít, figyelmen kívül hagyva a társadalmi és környezeti tényezőket. Régóta ez jelenti a tőkepiacok sarokkövét.
• A környezeti, társadalmi és irányítási tényezők integrációja kockázati mutatóként építi be ezeket a tényezőket a befektetési döntésekbe, de nem tekinti őket elsődleges befektetési hajtóerőnek.
• A fenntartható finanszírozás a környezeti, társadalmi és irányítási megfontolásokat integrálja a befektetési döntéshozatalba, és értékteremtőnek tekinti a fenntarthatóságot. Olyan beruházásokat támogat, amelyek kezelik a fenntarthatósági kihívásokat, és pozitív társadalmi és környezeti változásokat idéznek elő. Magában foglalja továbbá az átállásba való beruházást, és finanszírozást biztosít olyan projektekhez, amelyek már ma is környezetbarátak (zöld finanszírozás), illetve finanszírozza a környezetbarát teljesítményszintekre való áttérést is (átállásfinanszírozás).
• A hatásbefektetés fogalma a pénzügyi piacokon végbemenő jelentős elmozdulásra, a „hatás irányába történő jelentős elmozdulásra” utal, és azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy a fenntarthatóságba való beruházás hozzájárul-e egy jobb világhoz. Ezért a hatásbefektetés a leginkább célirányos megközelítés, amely aktívan törekszik mind a pénzügyi megtérülésre, mind a mérhető pozitív társadalmi vagy környezeti hatás elérésére, mindkettő mellett egyenlő mértékben elkötelezve.

A hatásbefektetés két arca: a hatásokhoz igazodó és a hatást gyakorló

A hatásbefektetéseken belül döntő különbség van a hatásokhoz igazodó és a hatásokat előidéző befektetések között. Ez a különbségtétel nemcsak annak megértésében segíti a befektetőket, hogy mire megy a pénzük, hanem abban is, hogy az miként járul hozzá pozitív változásokhoz.

• A hatásokhoz igazodó beruházások olyan vállalatokat támogatnak, amelyek már igazolták, hogy pozitív környezeti vagy társadalmi gyakorlatokat alkalmaznak, és működésük és eredményeik révén bizonyították a pozitív hatás iránti elkötelezettségüket.
• A hatásokat előidéző beruházások aktívan új megoldásokat hoznak létre társadalmi vagy környezeti kihívásokra, gyakran az átalakulásra és a rendszerszintű változásokra összpontosítva.

Ez az elméleti különbségtétel a különböző ágazatokban történő valós alkalmazások alapján figyelhető meg.

Tiszta energia

A tiszta energiára való átállás során a hatásokhoz igazodó beruházások magukban foglalhatják a meglévő megújulóenergia-vállalatokban vagy elektromosjármű-gyártókban való részesedés vásárlását. Ezek a vállalatok alapvető üzleti modelljeik révén már most is hozzájárulnak a környezeti fenntarthatósághoz. Ebben az ágazatban a hatásokat előidéző beruházások inkább a korai szakaszban lévő akkumulátortechnológiai induló vállalkozások vagy a rosszul ellátott területeken megvalósuló innovatív közösségi napenergia-projektek finanszírozására összpontosíthatnak, teljesen új megoldásokat hozva létre az energetikai kihívásokra.

Fenntartható mezőgazdaság

A fenntartható mezőgazdasági ágazat egy másik szemléltető példával szolgál. A hatásokhoz igazodó befektetők támogathatnak már tevékenykedő bioélelmiszer-termelőket vagy fenntartható gazdálkodási műveleteket, míg a hatásokat előidéző befektetők olyan új regeneratív mezőgazdasági technikák vagy forradalmi városi gazdálkodási megoldások kidolgozására fókuszálnak, amelyek átalakíthatják az élelmiszer-termelés módját.

Társadalmi hatás

A társadalmi hatás területén a hatásokhoz igazodó beruházások gyakran az erős sokszínűségi politikákat alkalmazó és tisztességes munkaügyi gyakorlatokat megvalósító vállalatokat támogatják. Ezzel szemben a hatásokat előidéző beruházások új, megfizethető lakhatási fejlesztéseket vagy úttörő oktatási technológiai megoldásokat finanszírozhatnak rosszul ellátott közösségek számára, a társadalmi méltányosság új módjait hozva létre.

A befektetési folyamat: a szándéktól a hatásig

A hatásbefektetések sikeréhez szigorú folyamatra van szükség, amely – a pozitív társadalmi és környezeti változások elérése érdekében – a hatásra vonatkozó egyértelmű célkitűzések meghatározásával kezdődik. A befektetőknek meg kell határozniuk az általuk elérni kívánt konkrét környezeti vagy társadalmi eredményeket, mérhető célokat kell kitűzniük, és ezeket a célokat gyakran össze kell hangolniuk meglévő keretekkel, például az ENSZ 17 fenntartható fejlődési célra vonatkozó globális mutatójával és a 2030-ig tartó időszakra szóló menetrendben szereplő 169 célkitűzéssel.

Ez a szándékosság különbözteti meg a hatásbefektetést a fenntartható finanszírozás egyéb formáitól. Szükséges hozzá, hogy a hatásorientált befektetők átvilágítási folyamatot indítsanak, amely során alaposan értékelik mind a pénzügyi teljesítményt, mind pedig az érdemi társadalmi vagy környezeti eredmények elérésére és mérésére való képességet.

A beruházások pénzügyi értékelése jól bevált gyakorlat, amelyet szabványosított mérőszámok és megbízható módszertanok támasztanak alá. A nem pénzügyi jellegű értékelések, például a társadalmi és környezeti hatások értékelése azonban továbbra is viszonylag kevésbé fejlett, és hiányoznak az egyetemes keretek. A befektetőknek ezért túl kell lépniük a hagyományos pénzügyi elemzésen, hogy felmérjék, mennyire mély egy vállalkozás elkötelezettsége a hatások mellett. Ez magában foglalja annak értékelését, hogy a vezetés mennyire elkötelezett a hatással kapcsolatos célok elérése iránt, mennyire képes a hatások hatékony mérésére, valamint átlátható módon tudja-e közzétenni az eredményeket, illetve beszámolni azokról. Az értékelési folyamat kapcsán gyakran meg kell vizsgálni a beruházás céljaihoz igazított konkrét hatásmérőket, biztosítva az összhangot az elismert keretekkel, például az IRIS±-szal vagy a hatásvizsgálati projekttel (IMP, 2024).

Emellett az átvilágítási folyamat javítása érdekében nagyon fontos, hogy különbséget tegyenek a „vállalati hatás” és a „befektetői hatás” között. A vállalati hatás a vállalat működése és termékei által kiváltott közvetlen társadalmi vagy környezeti hatásokat jelenti. Ezzel szemben a befektetői hatás az a befolyás, amelyet a befektetők gyakorolnak a vállalat magatartására és eredményeire a befektetési döntéseik és szerepvállalási stratégiáik révén. E különbség megértése elengedhetetlen a beruházások általános hatásának pontos értékeléséhez és a hatékony hatásmérési gyakorlatok kidolgozásához.

Kihívások, összetettség és megfontolások

A hatásbefektetés, bár ígéretes stratégiának tűnik, jelentős akadályokba ütközik:

1. Hatásmérés: szabványos mérőszámok hiányában nehéz számszerűsíteni vagy összehasonlítani a társadalmi és környezeti eredményeket. Az átláthatóság, valamint a hatásmérők szigorú nyomon követése és a róluk történő jelentéstétel elengedhetetlen a következetesség és az elszámoltathatóság biztosításához, mivel ez garantálja, hogy a hatásokra vonatkozó állításokat bizonyítékokkal támasszák alá.
2. A hatások azonosításának kihívásai: szélesebb körű, rendszerszintű változások közepette nehéz elkülöníteni az egyes beruházások hatásait, és a szóban forgó beruházásnak tulajdonítani azokat. Annak meghatározása, hogy a megfigyelt változás mekkora része tulajdonítható közvetlenül egy adott beruházásnak, továbbra is az egyik legnagyobb kihívás a hatásbefektetés terén. Például a 3. fenntartható fejlődési cél (egészség és jóllét) terén elért fejlődés az egészségügyi létesítményekbe, az oktatásba és az infrastruktúrába történő beruházások kombinációjának eredménye lehet, nem pedig egyetlen célzott beruházás hatása. Olyan módszerek kidolgozására van szükség, mint a kontrafaktuális elemzés és a kontrollcsoporttal való összehasonlítás, ezek azonban erőforrás-igényesek lehetnek, és nem mindig megvalósíthatók, különösen kisebb projektek esetében vagy fejlődő piacokon.
3. Színlelt hatások: a vállalatok vagy alapok társadalmi vagy környezeti hatásukra vonatkozó túlzó vagy hamis állításai aláássák az ágazatba vetett bizalmat. Annak érdekében, hogy a hatásbefektetések területének egészén megmaradjon a bizalom és az integritás, rendkívül fontos az átlátható jelentéstétel és a hatásokról való ellenőrzött állítások (ITF). A hitelesség fenntartásához elengedhetetlenek a hatásmérésre vonatkozó egyértelmű szabványok és a megbízható ellenőrzési módszerek, valamint a harmadik fél által végzett ellenőrzések és a független tanúsítás.

A hatásbefektetés átalakító erejének felszabadítása

A hatásbefektetés a globális finanszírozás mélyreható átalakításának élvonalában áll, és sokkal többet jelent, mint pusztán egy befektetési stratégia. A finanszírozás társadalmi szerepének alapvető újragondolását testesíti meg. Megkérdőjelezi azt a hagyományos meggyőződést, hogy a pénzügyi megtérülés, valamint a pozitív társadalmi és környezeti hatások két külön világot jelentenek.

A hatásbefektetés kialakulása megmutatta, hogy a befektetők egyidejűleg képesek nyereséges hozamot elérni, valamint hozzájárulni érdemi társadalmi és környezeti változásokhoz. A cél és a nyereség összekapcsolása révén a társadalmi és környezeti hasznosságú befektetés meggyőző megközelítést kínál egy olyan pénzügyi rendszerhez, amely az embereket és a bolygót egyaránt szolgálja.

Brigitte Bernard-Rau posztdoktori kutató és ösztöndíjas a Hamburgi Egyetem Vállalkozás-, Gazdaság- és Társadalomtudományi Iskolájában. Kutatási területei a környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) minősítések és minősítő intézetek, a fenntartható finanszírozás, a társadalmilag felelős befektetés, a társadalmi és környezeti hasznosságú befektetés és a vállalati társadalmi felelősségvállalás. Nemrég jelent meg Sustainability Stories: The Power of Narratives to Understand Global Challenges [Történetek a fenntarthatóságról: A narratívák ereje a globális kihívások megértéséhez] (Springer Nature, 2024) című könyve, amelyben több mint 30 inspiráló történetet gyűjt össze különböző szerzőktől világszerte a közjó érdekében való tevékenykedés különböző módjairól, melyek változást hoznak a közösségekben, a szakmai gyakorlatokban és az emberek életében.

A litván „Climate Reporters” elnevezésű, az éghajlatváltozás témájával foglalkozó, újonnan létrehozott hírügynökség célja, hogy fellépjen az éghajlat-politikai hírekkel kapcsolatos fásultság ellen, és az éghajlatváltozás témájára újra ráirányítsa a figyelmet a médiában. A civil újságírás ragyogó példájaként a „Climate Reporters” a kommunikációs és éghajlati aktivizmus elemeit ötvözve nyújt felvilágosítást az embereknek az éghajlatváltozásról, és a környezeti válságtól szenvedő Földünk nevében szólal fel.

Rūta Trainytė

A „Climate Reporters” elnevezésű, éghajlati hírekkel foglalkozó ügynökség idén kezdte meg működését Litvániában. A kezdeményezés, amelyet nem kormányzati szervezetek (NGO-k) működtetnek, a civil újságírás kitűnő példája. A hírügynökség célja, hogy segítsen az újságíróknak beszámolni a környezeti válság különböző szempontjairól. E célból a hírügynökség csapata szövegeket készít, és továbbítja azokat a szerkesztőségeknek.

A hírügynökség munkáját aktivisták közössége végzi. A szövegeket újságírók, PR-szakemberek, nem kormányzati szervezetek képviselői, aktivisták és tudósok írják – röviden azok, akiknek fontos, hogy mi történik, és akik társadalmi változást szeretnének. Ők alkotják a „Climate Reporters” igazgatótanácsát is. Az igazgatótanács garantálja az új kezdeményezés megbízhatóságát.

„Climate Reporters” hírügynökségünk nem számít újnak a kommunikáció világában, hiszen már jelentős tapasztalatokra tettünk szert a közönségkapcsolatok, valamint webportálok szerkesztése, létrehozása és karbantartása terén. Az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdésekben sem vagyunk kezdők. Így született meg az ötlet. Azt tesszük, amihez a legjobban értünk, és ezt éghajlat-politikai aktivizmussal ötvözzük. Tekintettel a jelenlegi környezeti válságra, bolygónk nevében szólalunk fel.

Természetesen kapcsolatban állunk újságírókkal is. A szerkesztőségekben uralkodó vélemény az, hogy az éghajlati hírek nem érdekesek a nyilvánosság számára, és nem generálnak kattintást. A szerkesztők kerülik az „éghajlatváltozás” vagy az „éghajlati válság” kifejezést tartalmazó címeket viselő cikkek publikálását. Mit jelent az éghajlati válság tagadása? Meg lehet-e így védeni a társadalmat a rossz hírektől és a szorongástól?

Nem biztos, hogy ez olyan rossz dolog. A szerkesztőségeket naponta óriási mennyiségű híranyag árasztja el. Ezt fizikailag nehéz feldolgozni, még az éghajlattal kapcsolatos hírek készítése nélkül is. A témát is jól kell ismerni. És itt jövünk be a képbe mi. A „Climate Reporters” következő lépése az újságírók képzése lesz. Látjuk, hogy az újságíróknak érteniük kell a témához, hogy elkerüljék a „zöldrefestés” terjesztését.

Egy másik ötlet, hogy vonzó módon adjunk át tudást bizonyos csoportoknak az éghajlatváltozásról. Mindenekelőtt a fiatalokat akarjuk megszólítani, és rájöttünk, hogy jól reagálnak a humorra. Még nem vagyunk biztosak abban, hogy ez a jövőben pontosan milyen formát ölt majd, de már gondolkodunk rajta.

A hírügynökség jó hat hónapja működik. Saját tapasztalataink alapján tudjuk, hogy türelmeseknek kell lennünk. Folyamatosan és célzottan kopogtatunk a szerkesztőségek ajtaján híreinkkel. Szövegeink már megjelentek a főbb litván hírportálokon, és rádióműsorokba is meghívnak minket.

Annak biztosítása érdekében, hogy szerkesztői munkánk magas színvonalú legyen, nagyon fontos, hogy jelentős támogatást kapjunk a litván környezetvédelmi szervezetektől, hogy szervezeteink nemzetközi NGO-hálózatok tagjai legyenek, hogy tagjaink részt vegyenek az uniós szintű munkacsoportokban, és képviseljék Litvániát az EGSZB-ben. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy bővítsük a témák körét, és mindig naprakészek maradjunk.

Az EGSZB-vel való kapcsolatunk túlmutat azon, hogy a projekt egyik kezdeményezője, Kęstutis Kupšys tagja a bizottságnak. Az EGSZB tagjai megoszthatják egymással releváns tapasztalataikat a különböző országokból, hogy tartalommal gazdagítsák a „Climate Reporters” által közzétett éghajlati híreket. Például nemrégiben Arnaud Schwartz francia EGSZB-taggal beszélgettünk a biológiai sokféleséggel foglalkozó COP16 csúcstalálkozó kapcsán. Az általa közvetlenül Caliból megosztott meglátások egy „Climate Reporters” cikkhez vezettek. Gondolataival nem sokkal később a litván médiában is meg lehetett ismerkedni. Bevált az a modell, amelynek keretében az EGSZB-tagok szakértelmét arra lehet használni, hogy a globális híreket hatékonyan kommunikáljuk a helyi közönség felé. Ezért a jövőben ismét alkalmazni fogjuk.

Rūta Trainytė a „Climate Reporters” éghajlati hírügynökség szerkesztője. Az ügynökség az állami finanszírozású ŽALINK projekt része. A fogyasztóvédelmi szövetség, a fejlesztési együttműködési platform és a „Körforgásos gazdaság” nem kormányzati szervezet által irányított projektet a Litván Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma Környezetvédelmi Projektirányítási Ügynökségének éghajlatváltozási programja finanszírozza.