A MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG CIVIL SZOLIDARITÁSI DÍJÁNAK MAGYARORSZÁGI NYERTESE

Az emberi jogok érvényesülése felett őrködő vezető magyarországi szervezet pályázata is bekerült aközé a 23 uniós és egyesült királyságbeli projekt közé, amelyek a Covid19-járvány és annak katasztrofális következményei elleni küzdelemhez való kiemelkedő hozzájárulásukért díjban részesültek.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) a civil szolidaritási díjat a Magyar Helsinki Bizottságnak ítélte oda, jutalmazva azt, hogy ingyenes jogi segítségnyújtást biztosított a válsághoz kapcsolódó és az emberi jogot érintő ügyekben, valamint szorosan nyomon követte és igyekezett elhárítani az arra irányuló kísérleteket, hogy a Covid19-világjárványt ürügyként használják fel a jogállamiság aláásására.

Az EGSZB – az európai civil társadalmat uniós szinten képviselő tanácsadó testület – a magyar pályázók közül a Magyar Helsinki Bizottságot ítélte a díjra leginkább érdemesnek, úgy látva, hogy projektjük a figyelemre méltó polgári felelősségvállalás és szolidaritás kiemelkedő példája volt a Covid19-válság idején.

Azt, hogy a Magyar Helsinki Bizottság a 23 díjazott egyike, az EGSZB február 15-én tartott virtuális díjátadó ünnepségén jelentették be.

A győztesek egyenként 10 000 euró értékű díjban részesültek.

A díjak átadásakor az EGSZB kommunikációért felelős alelnöke, Cillian Lohan rámutatott:

Az EGSZB több alkalommal is hangsúlyozta, hogy a szolidaritás és a célzott közös fellépés kulcsfontosságú ahhoz, hogy túléljünk egy ilyen világjárványt. A jelenlegi pandémiához hasonló válságokra kizárólag gyors, határozott és együttes fellépéssel adhatunk hatékony választ. A most szerzett tapasztalatokat pedig felhasználhatjuk ahhoz, hogy kezelni tudjunk más, akár társadalmi, gazdasági vagy környezeti válságokat is.

A civil társadalom kezdettől fogva élen járt a szolidaritási tevékenységek terén, és helyben nyújtott segítségük nélkül sokkal súlyosabb következményei lennének a jelenlegi világjárványnak. A pályázó projektek mindegyike ékes bizonyítéka az önzetlen polgári és helyi szintű szerepvállalásnak, illusztrálva, hogy a civil társadalom hatalmas mértékben járul hozzá ehhez a küzdelemhez. Ezzel a díjjal azoknak az embereknek és szervezeteknek a munkáját ismerjük el, akik és amelyek e példa nélküli időkben jobbá teszik mások életét. Megtiszteltetés számunkra, hogy ma velük ünnepelhetünk.

A nyertesek az Európai Unió 21 különböző tagországát képviselik, ezenkívül díjat kapott egy határon átnyúló projekt, illetve egy egyesült királyságbeli szervezet is. Ez utóbbi gesztussal az EGSZB azt kívánta jelezni, hogy szoros kapcsolatot kíván fenntartani az Egyesült Királyság civil társadalmával annak ellenére is, hogy az ország kilépett az EU-ból.

Az EGSZB eredeti célja az volt, hogy minden uniós tagállam és az Egyesült Királyság egy-egy pályázóját kitüntesse, azonban hat országból nem érkezett be érvényes pályázat.

A nyertesek teljes listája alább olvasható, illetve a honlapunkon is elérhető.

A nyerteseket civil szervezetek, magánszemélyek és magánvállalkozások által beküldött összesen 250 pályázat közül választották ki. Valamennyi projekt a szolidaritásra épült, és kreatív és hatékony módszereket mutatott be arra, hogy miként lehet megoldást találni a válság által támasztott, gyakran leküzdhetetlennek tűnő kihívásokra.

A legtöbb projekt kiszolgáltatott csoportokra vagy a válság által leginkább sújtott személyekre – például az idősekre vagy a fiatalokra, a gyermekekre, a nőkre, a kisebbségekre, a menekültekre és a külföldiekre, a hajléktalanokra, az egészségügyi dolgozókra vagy a munkavállalókra és a munkáltatókra – irányult.

Tartalmilag a projektek az alábbi öt fő téma valamelyikére koncentráltak: élelmiszer-ellátás és segítségnyújtás kiszolgáltatott csoportok számára, orvosi felszerelések, tanácsadás, oktatási szolgáltatások és tájékoztatás a világjárványról, illetve kultúra.

A MAGYARORSZÁGI NYERTES

A díjat a Magyar Helsinki Bizottság a „tanácsadás” témában benyújtott pályázatáért kapta meg. Olyan projektek tartoztak ebbe a témakörbe, amelyek különböző területeken online támogatást nyújtottak: például a mentális egészséggel kapcsolatos szolgáltatásokat, jogi segítségnyújtást vagy virtuális mentőövet a családon belüli erőszak áldozatai számára.

A világjárvány kitörésekor az Magyar Helsinki Bizottság számos kezdeményezést dolgozott ki az emberi jogok és a jogállamiság védelme érdekében, és így járult hozzá a példátlan egészségügyi válság és az azzal járó jogi következmények kezeléséhez Magyarországon.

A Magyar Helsinki Bizottság ingyenes jogi segítségnyújtást biztosított a válsághoz kapcsolódó és az emberi jogot érintő ügyekben, illetve közérthetően megfogalmazott, több nyelven is elérhető tájékoztató anyagokat tett közzé a kijárási korlátozásokról és egyéb intézkedésekről. Egyes csoportok, például a külföldi lakosok és a magyarul nem beszélő menekültek számára az Magyar Helsinki Bizottság fontos információforrás volt. Emellett többféle módon igyekezett előmozdítani a szolidaritást a világjárvány idején: laptopokat gyűjtött egy alapítvány számára, amely hátrányos helyzetű gyermekek otthoni oktatását támogatja, illetve megszervezte maszkok varrását egy hajléktalanszálló számára.

Természetesen nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az Magyar Helsinki Bizottság elnyerte a civil szolidaritási díjat. De ennél sokkal többet is jelent: megerősíti, hogy a súlyos csapásokat semmi esetben sem lehet ürügyként felhasználni ahhoz, hogy megnyirbálják a demokratikus vívmányokat és bűnbaknak kiáltsák ki a kiszolgáltatott helyzetben lévő kisebbségeket – mondta dr. Kádár András Kristóf, az Magyar Helsinki Bizottság társelnöke. Az ilyen lépések ellentétesek az Európai Unió alapértékeivel, és azok, akik bátran fellépnek ellenük, helyesen cselekszenek. A díj sok erőt ad ahhoz, hogy folytassuk a hiánypótló munkát, és megvédjük a kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket és a veszélybe kerülő emberi jogi értékeket.

Az EGSZB díjára pályázó többi magyar szervezet is magas színvonalú projekteket terjesztett elő. Köztük volt például a Coca-Cola Magyarország is, amely az „Együtt vagyunk, együtt segítünk” elnevezésű kommunikációs kampányának keretében több mint két hónapon keresztül a Magyar Vöröskereszt rendelkezésére bocsátotta teljes kommunikációs és marketingcsapatát, ügynökségi hálózatát és hirdetőfelületeit. A nonprofit Utcajogász Egyesület közérthető kisokosokat állított össze a válsággal kapcsolatos jogi és szakpolitikai változásokról, és a személyes támogatást online csatornákra helyezte át.

Kérésre az érdeklődőknek megküldjük brosúránkat, amely részletes információkat tartalmaz a nyertesekről és a többi pályázóról is.

Az EGSZB reméli, hogy a civil szolidaritási díj nemcsak a nyertes projektek, hanem számos más, az EU-ban zajló kreatív polgári kezdeményezés ismertségét is növelni fogja.

A mai napon nem csak a 23 nyertesnek gratulálunk. Kalapot emelünk Európa teljes civil társadalma és számos olyan szervezete, vállalata és magánszemélye előtt, akik példátlan szolidaritásról, bátorságról és polgári felelősségvállalásról tettek és tesznek tanúbizonyságot ezekben a nehéz időkben – mondta Cillian Lohan.

Az EGSZB rámutatott, hogy a polgárok és a civil társadalom által indított projektek és kezdeményezések számtalan módon kiegészítették a tagállamok arra irányuló erőfeszítéseit, hogy enyhítsék a válság okozta csapásokat. Egyes területeken, például a szájmaszkok helyi és regionális szintű előállítását illetően még meg is előzték azokat.

Az EGSZB azt tapasztalta, hogy a civil társadalmi díjra az elmúlt években beérkezett pályázatokhoz képest most több informális vagy kevésbé régóta működő szervezet pályázott, ami egyértelműen tükrözi a helyi aktív szellemiséget. Azokból az országokból viszont, amelyeket a világjárvány első hulláma kevésbé súlyosan érintett, illetve amelyek erősebb jóléti rendszerekkel rendelkeznek, kevesebb pályázat érkezett.

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

Az EGSZB 2020 júliusában hirdette meg a díjat „A civil társadalom a Covid19 ellen” címmel, kijelentve, hogy a díj kivételesen, egyetlen alkalommal a védjegyének számító civil társadalmi díj helyébe lép. A cél az volt, hogy elismeréssel adózzunk az európai civil társadalom előtt, amely a világjárvány legelső napjaitól kezdve aktívan és önzetlenül részt vett szolidáris tevékenységekben.

A díjra pályázhattak magánszemélyek, civil társadalmi szervezetek és vállalatok is, azzal a feltétellel, hogy az általuk indított projektek szigorúan nonprofit jellegűek és legfeljebb 50%-os állami finanszírozásban részesülnek. A kezdeményezéseknek közvetlenül kapcsolódniuk kellett a Covid19-hez, és kifejezetten a vírus elleni küzdelemre vagy a járvány következményeinek kezelésére kellett irányulniuk.

Az EGSZB minden évben odaítéli a rangos civil társadalmi díjat, hogy olyan civil társadalmi szervezeteket és/vagy magánszemélyeket jutalmazzon vele, amelyek vagy akik projektjei egy adott tevékenységi területen az európai identitást és a közös értékeket állítják középpontba. A díjat 2006 óta osztják ki.

AZ EGSZB 2020. ÉVI CIVIL SZOLIDARITÁSI DÍJÁVAL JUTALMAZOTTAK TELJES LISTÁJA: webpage

AZ EGSZB 2020. ÉVI CIVIL SZOLIDARITÁSI DÍJÁVAL JUTALMAZOTTAK TELJES LISTÁJA

ORSZÁG

DÍJAZOTT

AUSZTRIA

A Kommunikationswerkstatt Talk 27 nevű hálózat a világjárvánnyal kapcsolatos dezinformáció, álhírek és félretájékoztatás ellen küzd, és arra ösztönzi a polgárokat, hogy lépjenek fel az érzelmi és kognitív manipuláció ellen.
https://europagegencovid19.team/

BELGIUM

Az OKRA, trefpunt 55+ szövetség a világjárványra reagálva kreatív kezdeményezést indított „Az OKRA ellenálló képessége” címmel annak érdekében, hogy fenntartsa az idősebbek aktivitását és társadalmi kapcsolatait.

BULGÁRIA

A Karin dom alapítvány online képzések biztosításával segítette sajátos nevelési igényű gyermekek családjait.

HORVÁTORSZÁG

A Hrvatska mreža za beskućnike egy olyan horvátországi hálózat, amely a hajléktalanoknak nyújtott segítséget a kijárási korlátozások bevezetése idején, illetve amikor a helyzetet földrengés is súlyosbította.

CIPRUS

A Covid19-világjárvány idején a kiszolgáltatott csoportoknak segítséget nyújtó önkéntesek azokkal a kezdeményezéseikkel érdemelték ki a díjat, amelyek között szerepelt például az élelmiszer- és gyógyszerszállítás a koruk vagy egészségügyi problémáik miatt elszigeteltségben élő emberek számára. A kezdeményezéseket Erika Theofanidi koordinálta.

CSEHORSZÁG

A Nevypusť Duši orvosok, pszichológusok és szociális munkások szövetsége, amely online webináriumokkal segítette a középiskolás diákokat mentális egészségi problémáik kezelésében és abban, hogy pszichológiailag ellenállóbbá váljanak a világjárvány idején.

FRANCIAORSZÁG

A Bouge ton Coq nevű platform a franciaországi vidék életben tartásáért dolgozik. „C’est ma tournée!” (Ezt a kört én fizetem!) című kezdeményezése azokat a vidéki boltokat és vállalkozásokat támogatta, amelyek a világjárvány idején nehezen tudták fedezni költségeiket.

NÉMETORSZÁG

A Krisenchat egy a hét minden napján 24 órában működő tanácsadó szolgálat, amely a Whatsapp alkalmazáson keresztül vagy SMS-ben ingyenes gyakorlati támogatással látta el és bátorította a fiatalokat és a gyermekeket.

GÖRÖGORSZÁG

A Steps nevű nonprofit szervezet a már létező „One Stop” (Egy megálló) projektjét kibővítve létrehozta a „Many Stops” (Több megálló) kezdeményezést, amely meleg ételt, palackozott vizet és személyes higiéniai termékeket biztosít a hajléktalanoknak és a bizonytalan lakhatási helyzetben lévőknek.

MAGYARORSZÁG

A Magyar Helsinki Bizottság ingyenes jogi segítségnyújtást biztosított a válsághoz kapcsolódó és az emberi jogot érintő ügyekben.

ÍRORSZÁG

Az Alison egy ingyenes Online tanfolyamokat és online tanulási lehetőségeket biztosító platform, amely a díjat „Coronavirus: What You Need to Know” (Koronavírus: minden, amit tudni kell a témában) című projektjével nyerte el. Ezt az ingyenes, a Covid19-cel kapcsolatos ismereteket terjesztő kurzust több mint 60 nyelvre fordították le, és világszerte 350 000-nél is többen vették igénybe.

 OLASZORSZÁG

A Casetta Rossa egy nonprofit szervezet, amely egyrészt élelmiszert szállít kiszolgáltatott helyzetben lévőknek, másrészt pedig egy rádióadót működtet, amelyen információkat közöl és személyes történeteket mutat be a hangulat javítása érdekében.

LITVÁNIA

Karolina Barišauskienė kommunikációs szakértő, aki „Priešakinėse linijose” (A frontvonalban) elnevezésű projektjével érdemelte ki a díjat. A digitális kezdeményezés a koronavírus elleni küzdelem frontvonalában dolgozó egészségügyi szakemberek történeteit és tapasztalatait mutatja be.

MÁLTA

A Máltai Kkv-Kamara a „With You All the Way” (Nem hagyunk magadra!) elnevezésű projektért kapja a díjat, amely online tanácsadást és szakértői segítséget nyújtott több ezer kkv számára, hogy segítse őket alkalmazkodni a világjárvány miatt előállt helyzethez.

LENGYELORSZÁG

Krystyna Paszko középiskolás diák, aki online boltot alapított Chamomiles and Pansies (Kamilla és Árvácska) néven, mentőövet nyújtva a kijárási korlátozások idején családon belüli erőszak áldozataivá válók számára.

PORTUGÁLIA

A Vizinhos à Janela néven indított és Íñigo Hurtado által képviselt szomszédsági kezdeményezés napi szintű erkélykoncertekkel és a rászorulók számára biztosított élelmiszer-szállítással segített átvészelni ezt az időszakot.

ROMÁNIA

Az Asociatia Prematurilor a koraszülötteket támogató romániai szövetség, amely a szülészeteken indított, „A szülészeti osztály személyzete és a koraszülöttek támogatása Covid19 elleni védőeszközökkel és berendezésekkel” elnevezésű projektjéért kapja a díjat.

SZLOVÉNIA

A Društvo psihologov Slovenije szlovén pszichológusok szövetsége, amely „Pszichológiai támogatás a nagyközönségnek, valamint szakmai segítségnyújtás pszichológusoknak és más egészségügyi szakembereknek a Covid19-járvány idején Szlovéniában” című projektjével érdemelte ki a díjat.

SZLOVÁKIA

A Človek v ohrození egy nonprofit nem kormányzati szervezet. A díjat „Az ő egészségük a mi egészségünk is” elnevezésű kezdeményezéséért kapta, amely a különösen súlyosan érintett roma közösségeket támogatta, és segített nekik átvészelni a világjárványt.

SPANYOLORSZÁG

Az Asociación de Familias y Mujeres del Medio Rural (AFAMMER) vidéken élő családok és nők szövetsége, amely projektet indított „AFAMMER Nagy Vidéki Szolidaritási Hálózat” címmel. Ennek keretében több száz, Spanyolország vidéki területein élő nő fogott össze annak érdekében, hogy szabadidejében és varrástudásának köszönhetően enyhítse a védőmaszkok hiánya által jelentett problémát és az idősek egyre fokozódó mértékű elszigeteltségét a világjárvány alatt.

SVÉDORSZÁG

A Blivande nevű, nonprofit vállalatként működő közösségi és művészeti tér „Crisis Response” (Válságkezelés) címmel indított közösségi erőforrásokra támaszkodó kezdeményezést egészségügyi védőfelszerelések nagy volumenben történő előállítása érdekében.

EGYESÜLT KIRÁLYSÁG

A Cherwell Collective, CIC „Live, Learn, Eat, Grow” (Élj, tanulj, egyél, termelj) elnevezésű projektje élelmiszert és más alapvető cikkeket biztosított a rászorulóknak, illetve a lakosokat megtanította arra, hogy miként termelhetik meg saját élelmiszerüket.

HATÁRON ÁTNYÚLÓ / EURÓPAI

Az Emergency nevű, olaszországi központú nem kormányzati szervezet azzal érdemelte ki a díjat, hogy Európában és világszerte segítette a pandémia megfékezését, éspedig különösen a „Biztonsági és védelmi intézkedések replikálható modelljének” megalkotása révén, amely méretezhető modellt biztosított kórházak világjárvány idején történő megtervezéséhez és működtetéséhez.

Work organisation